
Az 1-es számú ipari park egy 7,28 hektáros területen fekszik
Fotó: Tuchiluș Alex
Eredményes évet zárt tavaly a Kézdivásárhelyi Ipari Parkok Kft. A cég történetében először termeltek profitot, a két park több mint kilencven százalékban betelt, egy vállalkozás pedig háromhektáros területen valósítana meg befektetést.
2024. április 02., 11:592024. április 02., 11:59
Kézdivásárhely önkormányzatának tulajdonában két ipari park van, az egyik a volt fafeldolgozó vállalat területén, a másik az egykori keményítőgyár semlegesített zagytározói helyén található.
– derült ki Fejér Áron ügyvezető éves beszámolójából, a céhes város önkormányzati képviselő-testületének márciusi ülésén.
Az ügyvezető elmondta, hogy az ipari parkok területének kihasználtsága több mint 90 százalékos, és a fennmaradó részek kiadásáról is folynak tárgyalások, így a közeljövőben várhatóan teljesen betelik a hely.
– vázolta a terveket az igazgató. A pénzügyek kapcsán kiemelte, hogy
Fotó: Tuchiluș Alex
„A bevételek 26,43 százalékkal nőttek az előző évhez képest, a kiadások terén pedig 5,96 százalékos csökkenést tudtunk elérni” – fejtette ki Fejér Áron. Hozzátette:
A cég bevételének fele minden évben a helyi önkormányzatot illeti meg, 2023-ban ezt 80 százalékban sikerült teljesíteni, vagyis
„Az elmúlt években a tartozás a bevétellel arányos mértékben növekedett, de szeretném, ha idén többet tudnánk befizetni, mint amennyit kell” – fogalmazott az igazgató.
Kitért arra is, hogy az ipari parkokban tevékenykedő cégek mentességet élveznek a terület- és ingatlanadó befizetése alól, így
Fotó: Tuchiluș Alex
Ugyanakkor 2023-tól az Ipari Parkok Kft. áfafizetővé vált, ami szintén kedvező a cégek számára, hiszen így
„A béreket az adótörvénykönyv értelmében továbbra is áfamentesen tudjuk kiszámlázni” – tette hozzá Fejér Áron.
Elmondta, az ipari parkokat Háromszéken, illetve a szomszédos megyékben is népszerűsítik különböző online felületeken keresztül, a jövőben pedig Bákó megyére is kiterjesztenék a létesítmény reklámozását.
A folytatásban az igazgató beszámolt a tavaly elvégezett karbantartási munkálatokról, megfogalmazott néhány beruházási javaslatot, végül pedig az önkormányzati képviselők kérdéseire, észrevételeire válaszolt.
Tavaly 39 800 euró volt a teljes munkaidős foglalkoztatottak éves átlagkeresete az Európai Unióban, ami 5,2 százalékos növekedést jelent a 2023-ban jegyzett 37 800 euróhoz képest – derül ki az EU statisztikai hivatalának szerdán közzétett adataiból.
Elfogadta a képviselőház szerdán azt a törvénytervezetet, amely szerint legtöbb 45 lej lehet az élelmiszerjegyek értéke a jelenlegi 40,18 lej helyett. A jogszabályjavaslatot a szenátus korábban már elfogadta, a képviselőház döntő házként szavazott róla.
Döntő házként elfogadta szerdán a képviselőház az úgynevezett Nordis-törvényt, amely egyebek mellett felső határt szab a lakásvásárláskor fizetett előlegnek.
A különnyugdíjukat szabályozó törvény módosítása esetén a nyugdíjkorhatár elérése után a rendszerben maradó belügyi alkalmazottak és katonák később is a jelenlegi feltételek mellett vonulhatnak nyugdíjba – jelentette ki szerdán Nicușor Dan államfő.
Kelemen Hunor szerint akkor lehet majd kompromisszumról beszélni a bírák és ügyészek nyugdíjazásáról szóló tárgyalásokon, ha „mindegyik fél enged valamennyit”.
Nem térítette vissza maradéktalanul az Állandó Választási Hatóság (AEP) Nicușor Dan kampányköltségeit, ezért a jogi lépéseket tervez az államfő .
Nemcsak Alcsíkon, kedd délután már több felcsíki községben is áramszünet volt, de a két eset nem függ össze egymással az illetékes szerint. Az alcsíki övezetet ellátó tusnádfürdői trafóállomás viszont cserére, vagy javításra szorul.
A koalíció keddi tanácskozásán abban állapodtak meg a kormánypártok, hogy megbíznak egy munkacsoportot a parlament létszámának csökkentéséről szóló törvénymódosító tervezet kidolgozására.
Színvonalas kortárs népművészeti alkotások seregszemléjére várnak pályaműveket a Kárpát-medencéből. Jelentkezni a pályázatra december 1-ig lehet. Az alkotásokat pedig 2026. január 20-áig lehet leadni vagy elküldeni.
A szeptemberi 9,88 százalékról októberben 9,80 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
1 hozzászólás