
Fotó: Bagi József
Tizenegyedik alkalommal szervezik meg az Örmény Művészeti Fesztivált Gyergyószentmiklóson. A háromnapos rendezvénysorozaton kiállításokat nyitnak meg, lesz könyvbemutató, előadások, vásár, gyermekfoglalkozás, ünnepi szentmise, örmény finomságok elkészítését lehet megtanulni, sőt ezúttal egy konferenciát is rendeznek.
2021. szeptember 09., 10:402021. szeptember 09., 10:40
A háromnapos Örmény Művészeti Fesztiválon ezúttal igyekeznek még nagyobb hangsúlyt fektetni a lakosság bevonására és a gyermekekre – ismertette Kulcsár László, a Gyergyói Örmény Katolikus Egyesület elnöke.
ezt követően egy kiállítást is megnyitnak az Örmény Közösségi Házban, illetve az Erdélyi örmény kántorkönyvekről és a perényi báró Lukács család történetéről is lesz előadás, majd a napot a Gyergyói örmények című könyv bemutatójával zárják.
A programsorozat igazán színes kínálata szombaton lesz, amikor megnyitják az örmény bazársort, ahol különböző örmény termékeket lehet majd vásárolni, lesz gyerekfoglalkozás, bemutatják, hogy hogyan készül a dalauzzi, a hurut, az ángádzsábourtészta. Hét különböző település főztjének köszönhetően meg lehet kóstolni a hurutos leveseket is. Emellett lesz gyerektánc-bemutató, továbbá gitár- és zongoraest.
Konferenciát is rendeznek, amely szombaton 10.30-kor kezdődik, zoomos kapcsolatnak köszönhetően lesznek láthatók és hallhatók az örményországi előadók.
– hangsúlyozta Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, aki nemcsak előadóként vesz részt a konferencián, hanem annak szervezésében is részt vállalt. A konferenciának két része lesz, délelőtt a gazdasági, turisztikai kérdések, délután pedig a kulturális és tanügyi lehetőségek kerülnek terítékre. A XI. Örmény Művészeti Fesztivál a vasárnap 12 órakor kezdődő ünnepi szentmisével zárul.
Korabeli iratok szerint az örmények 1688-ban telepedtek le Gyergyószentmiklóson.
Életének 83. évében elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész – tudatta felesége pénteken az MTI-vel.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A hegyi- és búvármentőknek a nyár mindig intenzív időszak: ilyenkor többször kerül sor arra az emberileg, szakmailag, lelkileg nehéz feladatra, hogy élettelen testet emeljenek ki a vízből.
A termelők és a feldolgozók is nehéz időszakot élnek meg a tejiparban, az ágazatot sújtó válság okai összetettek, és általános megoldás sincs a helyzetre. Hargita megyében több ezerrel csökkent a tehénállomány – a hegyvidéken súlyosabbak a problémák.
Személyautó és kisbusz ütközött csütörtök este a Maros megyei Mezőcekeden. Az ütközés következtében mindkét jármű lesodródott az úttestről.
Egy hete eltűnt kamaszlányt keres a Maros megyei rendőrség.
A csütörtök délutáni viharkárok elhárításában Marosvásárhelyen is több helyszínen szükség volt a tűzoltók munkájára.
Román, illetve ukrajnai bűnözők informatikai és vagyon elleni bűncselekményeit vizsgálta ki egy nemzetközi nyomozócsoport, melynek három Maros megyei rendőr is tagja volt.
Nagy mennyiségű csapadék hullt rövid időintervallum leforgása alatt Csíkszeredában és környékén csütörtök délután. A nagy mennyiségű csapadékot nem mindenhol tudta elnyelni a vízelvezető rendszer. Fotókon mutatjuk a vihar utáni állapotokat.
szóljon hozzá!