
A jelenlevőket Lénárt Tamás művészettörténész köszöntötte
Fotó: Farkas Áron
A Nagy Mózes Főgimnázium ötvenkét éve működő rajztagozatának hagyományos, tanévzáró kiállítását nyitották meg pénteken délután a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban. A tárlat mintegy száz festményt, grafikát és szobrászati alkotást vonultat fel.
2024. május 17., 21:272024. május 17., 21:27
A múzeum időszakos kiállítótermét zsúfolásig megtöltő diákokat, tanárokat és szülőket Lénárt Tamás művészettörténész köszöntötte. „Kivételes megtiszteltetés és öröm számomra ezen esemény felkonferálása, hiszen az a négy év, amit rajzosztályosként eltöltöttem – Vetró Andrást tudva osztályfőnökömnek – kikövezte azt az utat, ami most ide, önök elé vezetett” – jelentette ki.
A tanintézmény részéről Nagy Judit aligazgató nyitotta meg a tárlatot, hangsúlyozva: büszkék arra, hogy diákjaik alkotásainak bemutatásával gazdagíthatják a közösségi élményt.
– fogalmazott, külön köszönetet mondva Györgyjakab Boróka, Koszta Ervin és Szász Edit pedagógusoknak, akik „az első bizonytalan mozdulatoktól a teljességig vezették” tanítványaikat.
A tanintézmény részéről Nagy Judit aligazgató nyitotta meg a tárlatot
Fotó: Farkas Áron
A csaknem száz, vegyes technikával készült alkotást Ferencz Éva tanárnő méltatta, kiemelve, hogy
A kiállítás anyagát Ferencz Éva tanárnő méltatta
Fotó: Farkas Áron
„A kiállítótérben elhelyezett munkák gazdag és szorgalmas tanévről tesznek tanúbizonyságot. Számos érdekes téma, rangos verseny és pályázat mentén alakult ki a tárlat anyaga, melynek központi témája az utazás a fantázia és képzelet világában” – mondta, majd ismertette a diákok által az idei tanévben elért eredményeket és a kiállított munkákat.
A rajztagozatosok Tamás Annamária magyartanár által összeállított verses-zenés műsort adtak elő, majd a végzősök nevében Bejan Hanna szólalt fel.
A végzősök nevében Bejan Hanna búcsúzott
Fotó: Farkas Áron
Búcsúbeszédében, tanáraiknak és osztályfőnöküknek mondott köszönetet, visszatekintve az elmúlt négy év élményeire és meghatározó pillanataira.
– foglalta össze a diákévek tapasztalatait.
A kiállítás június 9-ig látogatható.
A CURS-Avangarde exit poll felmérése szerint a PNL jelöltje, Ciprian Ciucu nyerte a bukaresti időközi főpolgármester-választást a szavazatok 32,7 százalékával.
Nem állt meg a rendőrök jelzésére, belehajtott egy folyóba, majd autóját hátrahagyva gyalog menekült tovább egy 29 éves férfi, aki ittasan és jogosítvány nélkül ült volánhoz Neamț megyében. Végül egy erdős területen elfogták és őrizetbe vették.
Alacsony volt a részvétel a délelőtti órákban vasárnap a bukaresti időközi főpolgármester-választáson, ahol 17 jelölt verseng azért, hogy következő négy évben betöltse a Nicușor Dan államfővé választása nyomán megüresedett tisztséget.
Nicușor Dan hétfőn és kedden Franciaországban tartózkodik, és látogatásának második napján Emmanuel Macron elnök is fogadja az Élysée-palotában.
Személygépkocsival ütközött egy autóbusz vasárnap Sinaián. Két utas enyhe sérüléseket szenvedett.
Nicușor Dan kijelentette, hogy vasárnap a Nyugathoz tartozó Romániára és egy feddhetetlen jelöltre szavazott a bukaresti időközi főpolgármester-választáson.
Vasárnap Bukarestben főpolgármestert, Buzău megyében megyei tanácselnököt, a Dâmbovița megyei Găești városában, valamint kilenc megye 11 községében polgármestert választanak.
A Moldovai Köztársaság „megelőző jellegű, néhány órás” energetikai segítséget kért Romániától, miután péntek este és szombat reggel Oroszország támadást indított Ukrajna energetikai rendszere ellen.
Legutóbbi ülésén a kormány jóváhagyta 303 állás meghirdetését az uniós helyreállítási forrásokból épített bölcsődéknél – tájékoztatott szombaton az oktatási minisztérium.
Az idei első félévben 2472 személy szenvedett munkabalesetet Romániában, 17 százalékkal kevesebb, mint 2024 azonos időszakában; az áldozatok közül 32-en vesztették életüket, 59 százalékkal kevesebben, mint az előző év első hat hónapjában.
szóljon hozzá!