Hirdetés
Hirdetés

Szeptemberben kezdődik az új évad a Tomcsa Sándor Színházban

dráMÁval indul az évad, de lesz benne fiatalság, vidámság is bőven – ígérik a társulat irányítói •  Fotó: Beliczay László

dráMÁval indul az évad, de lesz benne fiatalság, vidámság is bőven – ígérik a társulat irányítói

Fotó: Beliczay László

Hagyományos szerkezetű színházi idényt tervez, ám rendhagyó programokkal és előadásokkal is készül a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház a soron következő évadra. Nyolc új produkció lesz, látványos és izgalmas gyermek- és ifjúsági szabadtéri és nagytermi előadások várhatók, emellett különösen nagy hangsúlyt fektetnek idén a középiskolások színházi nevelésére.

Kudelász Nóbel

2021. augusztus 24., 16:182021. augusztus 24., 16:18

2021. augusztus 24., 19:142021. augusztus 24., 19:14

A társulat tulajdonképpen ezen a hétvégén kezdi az évadot, hiszen két előadással is jelen lesz a Könyv Éve rendezvénysorozaton – mondta Nagy Pál, az intézmény vezetője. A Kürtős Kata és Rengeteg Ábel kalandjai a gyermekeknek szól, a S.Ö.R. (Shakespeare Összes Rövidítve) pedig felnőtteknek. Ez utóbbi a gyergyószentmiklósi Figura színház vendégelőadása lesz, amely vasárnap is látható lesz a Székelyudvarhelyi Művelődési Ház nagyszínpadán.

Hirdetés

Mire számíthatunk?

Szeptember 19-én mutatja be a társulat új produkcióját, Schiller: Haramiák című darabját, amelyet Florin Vidamski rendez. Ez lesz egyben a helyi közönség előtti bemutatkozása is a társulat két új tagjának, Wagner Áronnak és Sepsi Melindának, egészítette ki Dálnoky Réka művészeti vezető. Elmondta:

az évadban több olyan darabot is láthat majd a közönség, amelyet tavaly a járványügyi korlátozások miatt nem játszhattak.

Ilyen például az Udvarhelyi Bábműhely által létrehozott Hétszépségű királykisasszony című gyermekelőadás, amelyet ősszel mutatnak be a városi parkban. Nem szokványos bábelőadás lesz: szabadtéri, rendkívül látványos és izgalmas óriásbábus kalandjátékra lehet számítani, amelybe a gyerekeket is bevonják egy kis mesés, interaktív barangolásra – árulta el a művészeti vezető. Lesz továbbá nagyszínpadi komédia, Neil Simon-tól a Furcsa pár Lendvai Zoltán rendezésében, továbbá a Száll a kakukk fészkére adaptációja, amelyet a társulatnál negyedik alkalommal rendező Vladimir Anton visz színpadra.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

Januárban láthatja majd a közönség Pintér Béla Kaisers Tv, Ungarn című művét Anger Zsolt rendezésében.

Összesen nyolc új előadás lesz – összegzett Nagy Pál –, és igyekeznek, két év kényszerű kihagyás után, jövőben a március 15-i ünnepséget mozgalmassá tevő Forradalom.ma 2.0 című ünnepi produkciójukat is bepótolni.

Dunkler Réka, a társulat sajtóreferense elmondta, mindezek mellett kiemelten foglalkoznak a színházi neveléssel, hiszen a budapesti Nyitott Kör módszertani műhellyel közösen kidolgozott Vérszirom című, középiskolás diákoknak szóló osztálytermi előadásnak akkora sikere volt tavasszal, hogy sok iskola látná vendégül a társulatnak ezt az interaktív produkcióját. Emellett dolgoznak már az 5-8. osztályosoknak szóló változaton is, amelyet szintén ebben az évadban visznek majd el a tanintézményekhez.

Ha újra bevörösödünk?

Kérdésünkre, hogy mennyire készült fel a társulat egy újabb koronavírus járványhullám miatti esetleges korlátozásokra, Dálnoky Réka elmondta, abban az esetben improvizálniuk kell majd, ahogy 2020-ban tették. Jól jöttek ki belőle, hiszen az egyik ilyen kényszermegoldás elhozta a legrangosabb szakmai elismerésnek számító UNITER-díjat televíziós előadás kategóriában (Samuel Beckett: Rövidek, szerk. megj.), a másik pedig a kirakatszínház, amit a közönség is szeret, és fesztiválokra is hívták. Szintén a tavalyi évben indították újra a színház interaktív műsorfüzetét, a Margót, amellyel a társulat „az olvasni tanulótól a 99 évesig mindenkit meg tud szólítani” – fogalmazott Dunkler Réka. Nagy Pál

a teljes lezárással kevésbé, esetleg a nézők számának korlátozásával számol, ami szerinte a bérleteseknél jelenthet gondot.

Ám ezt – amennyiben egyáltalán így alakulna – igyekeznek majd az előadások számának növelésével ellensúlyozni – mondta.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

Tizenkettedik dráMA

Szeptember 20-án kezdődik a dráMA kortárs színházi találkozó, amelynek során saját produkciói mellett tizenkét vendégelőadással várja a színházkedvelőket a Tomcsa Sándor Színház. Három koncert is lesz, továbbá filmvetítések és workshopok. A fiatalokkal való kapcsolattartásra a fesztivál idején is nagy hangsúlyt fektetnek. A dráMA idejére egy blogíró csapatot szeretnének toborozni, akik egy szakmai vezető segítségével élménybeszámolókat fognak készíteni. A lehetőség minden „14-99 év közötti székelyudvarhelyi lakos számára nyitott”: aki ért a színházhoz, vagy csak szívesen bekapcsolódna „a színházi élet lüktetésébe”, az bátran jelentkezhet szeptember 5-ig pr@szinhaz.ro e-mail-címre – jelezte Dálnoky Réka művészeti vezető. A résztvevők munkáját a dráMA fesztivál előadásaira szabad bejárást biztosító belépővel honorálja a társulat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 03., kedd

RMDSZ-frakcióvezető: felül kell vizsgálni a legérzékenyebb csoportokat érintő megszorításokat

Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, Csoma Botond szerint jelenleg egyetlen pártnak sem érdeke a kormány megbuktatása, mert „ebben a Románia számára sorsdöntő időszakban” senkinek sem áll érdekében a kormányválság.

RMDSZ-frakcióvezető: felül kell vizsgálni a legérzékenyebb csoportokat érintő megszorításokat
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Eltörölné a gyermeknevelési díj egészségbiztosítási járulékát a munkaügyi miniszter

A gyermeknevelési díj egészségbiztosítási járulékkötelezettségének (CASS) eltörlését sürgette kedden a Facebook-oldalán a munkaügyi miniszter.

Eltörölné a gyermeknevelési díj egészségbiztosítási járulékát a munkaügyi miniszter
2026. február 03., kedd

A szokásosnál korábban utalnak több szociális juttatást

A Országos Kifizetési és Szociális Felügyeleti Ügynökség (ANPIS) kedden bejelentette, hogy ebben a hónapban korábban utalják a szociális juttatásokat, mivel február 8., a megszokott kifizetési nap vasárnapra esik.

A szokásosnál korábban utalnak több szociális juttatást
2026. február 03., kedd

A tiltakozások után lépett az RMDSZ: a helyi adók felülvizsgálatát kezdeményezik

Hivatalos lépéseket tesznek a kormánynál az adóterhek mérséklése érdekében: a helyi adók felülvizsgálatát kezdeményezik – jelentette be az RMDSZ. A szövetség szerint a kormány sürgősségi kormányrendelettel lépni tud.

A tiltakozások után lépett az RMDSZ: a helyi adók felülvizsgálatát kezdeményezik
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Kevesebb új autót értékesítettek, de továbbra is a Dacia vezet Romániában

Idén januárban 33 százalékkal kevesebb új autót helyeztek forgalomba Romániában, mint 2025 első hónapjában – derül ki a Gépkocsigyártók és Importőrök Egyesületének (APIA) kedden közzétett előzetes adataiból.

Kevesebb új autót értékesítettek, de továbbra is a Dacia vezet Romániában
2026. február 03., kedd

„Bolojan a gázpalack mellett játszik a tűzzel” – éles kritika érte a kormányfőt a megszorítások miatt

Mihai Fifor szociáldemokrata párti képviselő szerint Ilie Bolojan miniszterelnök megszorító intézkedései az ország stabilitásának legfőbb pilléreit gyengítik.

„Bolojan a gázpalack mellett játszik a tűzzel” – éles kritika érte a kormányfőt a megszorítások miatt
2026. február 03., kedd

Nincs mód adócsökkentésre a pénzügyminisztérium szerint

A várakozás, bizakodás ellenére úgy tűnik, nincs lehetőség arra, hogy a helyi önkormányzatok csökkentsék a 2026-os évre vonatkozó helyi adók mértékét. A pénzügyminisztérium álláspontja szerint ez törvénybe ütköző lenne.

Nincs mód adócsökkentésre a pénzügyminisztérium szerint
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Megdöbbentő családi háttérről számolt be a gyermekvédelem a patakba fulladt testvérpár halálesete után

Vizsgálatot indított a Szeben megyei gyermekvédelem annál a kürpödi (Chirpăr) családnál, amelynek két gyermeke egy patakba fulladt hétfőn.

Megdöbbentő családi háttérről számolt be a gyermekvédelem a patakba fulladt testvérpár halálesete után
2026. február 03., kedd

Elkapta az autó orrát a vonat, sértetlenül megúszta az idős sofőr – videó

Későn állt meg autójával egy idős sofőr Brassóban egy vasúti átkelőnél, és az érkező vonat elütötte a személyautó elejét. Egy másik jármű fedélzeti kamerája rögzítette a balesetet, a rendőrség pedig utólag közzé is tette.

Elkapta az autó orrát a vonat, sértetlenül megúszta az idős sofőr – videó
2026. február 03., kedd

Ez a kemény fagy most nagy ívben kikerült minket, de ki bánja?

Az ország keleti és déli részén hűlt le igazán a hőmérséklet keddre virradóan, Székelyföldön az évszakhoz képest nem volt rendkívüli hideg, sőt.

Ez a kemény fagy most nagy ívben kikerült minket, de ki bánja?
Hirdetés