
Fotó: PozsonyJ.Csaba
A Szent Patrik Önkéntesképző Központ munkatársai egy napos rendezvényt szervezetek névadójuk, az ír szent tiszteletére: 2005-ben 14 ír önkéntes áldozatos munkájának köszönhetően jöhetett létre a Központ. Március 19-én, szombaton a Caritas Kós Károly utcai székházában kézműves foglalkozással vette kezdetét a rendezvény, és estébe nyúló, ír zenei koncerttel végződött az Old Man´s pubban.
2011. március 20., 10:592011. március 20., 10:59
A programsorozatot Dávid György, a Krisztus Király parókia plébánosa nyitotta meg, bevezetőjében Szent Patrik misszionárius példamutató életpályájáról beszélt. A kézműves foglalkozás során Szent Patrik napi szimbólumokkal díszített tárgyakat készítettek, a zöld szín itt is és a központ alkalmi díszítésében is dominált. Ezt a Feet of Flames című ír táncos-zenés produkció vetítése, majd az önkéntesek vetélkedője követte. A vetélkedő a két csoportra oszlott önkéntesek között, az ír kultúra tárgykörében zajlott. A győztes csapat 100 lej értékben fogyaszthatott az esti Selfish Murphy zenekar ír zenei koncertjén.
Kovács Hajnalka, a Caritas önkéntes programjának koordinátora kérdésünkre elmesélte, az ír kapcsolat 1993-ban kelt életre. Ekkortól rendszeres segélyszállítmánnyal segítette a sepsiszentgyörgyi Caritast az ír testvérszervezet. A 2000-es évektől kezdve más projektekre került a hangsúly, igyekeztek aktívan, maradandó beavatkozásokkal, épületjavításokkal is részt vállalni az itteni közösség életében. Ennek gyümölcseként újult meg, épült át a Caritas székházának padlása. Az épület tetőtere azóta szolgál az önkéntesképzés helyszínéül, igaz, alkalmanként más rendezvényeknek, programoknak is otthont ad.
A Szent Patrik nap a háromszéki Civil Kaláka együttműködés keretében került megrendezésre, céljaként egy, a programban részt vevő civil egyesületek önkéntesei számára kialakítandó közös szociális tér létrehozását jelölték meg.
Szent Patrik napi kultúrtörténeti érdekesség, hogy az ír kultúrában kiemelt jelentőségű zöld, háromlevelű lóhere a szent nevelői munkásságának köszönhetően keresztény jelentéssel bővült: a szigetország lakói számára a három levél egyben a szentháromság szimbóluma is.
Száraz növényzet gyúlt ki a Hargita megyei Galócás községben, a tűz mintegy 20 hektáros területet érint.
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós római katolikus templom tornyának felújítása miatt emelték le a keresztet és a toronygömböt, amiből érdekes, 1868-ban oda elhelyezett tárgyak kerültek elő. Ezek májusig a múzeumban tekinthetők meg.
Eljárás indult egy iráni férfi és egy román nő ellen, miután megpróbáltak bejutni az Egyesült Királyság nukleáris elrettentő rendszerének egyik kulcsfontosságú haditengerészeti támaszpontjára – jelentette szombaton a PA Media és a dpa.
A román haditengerészet szombaton is folytatja a Midia kikötő térségében elsüllyedt Astana vontatóhajó balesetének kutató-mentő műveleteit – közölte a védelmi minisztérium.
Egy autóbusz borult fel szombaton az 581-es európai úton, Galac és Vaslui megye határán: többen megsérültek, egy személy pedig életét vesztette.
Nem maradt egyetlen olyan töltőállomás Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson sem, ahol 9 lejnél olcsóbban lehetne tankolni: a legfrissebb adatok szerint minden nagy szolgáltatónál átlépte ezt a határt az üzemanyag ára.
Székelyudvarhely után Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott Nagy István magyar agrárminiszter, hogy a gazdákat érintő kihívásokra válaszokat adjon, és megoldásokat körvonalazzon.
A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A gazdákat fenyegető veszélyekre, illetve az ezekkel szembeni védekezési lehetőségekre hívta fel a figyelmet pénteken Nagy István, Magyarország agrárminisztere Székelyudvarhelyen, a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumán.
szóljon hozzá!