
Fotó: Gecse Noémi
Jézus feltámadásának első tanújára, az „apostolok apostolára” emlékezik a katolikus egyház július 22-én. A naphoz fűződő időjósló hiedelem szerint esnie kell az esőnek, mert Mária Magdolna a bűneit siratja. Kell siratnia a „bűneit” Szent Mária Magdolnának?
2019. július 22., 10:182019. július 22., 10:18
A Bibliában húsz Mária szerepel. Nincs közöttük az a nő, akinek Jézus megbocsátotta a bűneit: őt nem nevezi néven a szentíró. A keresztény hagyománynak és a népi vallásosságnak tulajdonítható, hogy összemosták a bűnbánó alakjával. Így válhatott a megtérő bűnös nők, az orvosok és gyógyszerészek, a haldoklók, a foglyok, a borászok, a fodrászok és a parfümkészítők védőszentjévé, és amiatt, hogy két helyen szerepel az Újszövetségben az utalás: Jézus „hét ördögöt űzött ki” belőle.
A korabeli felfogás szerint a betegséget „ördögnek” nevezték, eszerint hétből gyógyította ki Jézus a Magdalában született Máriát. Később azok között az asszonyok között volt, akik szolgálták az Urat. Ott állt a kereszt alatt, majd elsőként találkozott a Feltámadottal.
Székelyföldi búcsúnapjai
Kilyénfalván hétfőn 11 órától tartják ünnepét, a szentmise szónoka Korom Imre, a gyergyószentmiklósi Munkás Szent József Egyházközség plébánosa lesz. Az ozsdolai plébániatemplomban szintén 11 órakor kezdődik a búcsús szentmise, a homíliát Gábor Zoltán szépvízi plébános mondja.
Gyimesközéplokon 11 órától Bereczki Attila és Fülöp Szabolcs újmisések mutatják be a szentmisét.
Őrizetbe vettek egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Udvarhely-, Gyergyó- és Csíkszéken is kaptak el ittas sofőröket hétvégén a hatóságok, sőt volt, aki vezetői engedély nélkül közlekedett járművével – derül ki a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.
Kilőtték azt a medvét, amely vasárnap megtámadott egy embert az észak-szlovákiai Nagyturány (Turany) közelében – jelentette be közösségi médiaprofilján Filip Kuffa szlovák környezetvédelmi államtitkár hétfőn.
Elsősorban a nappali hőmérsékletek alakulásában várhatók változások a következő kéthetes, augusztus 10–23. közötti időszakban az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint.
Első- és másodfokú időjárási riasztást bocsájtott ki az Országos Meteorológia Szolgálat keddre Románia legnagyobb területére a várható hőség miatt.
Idén júniusban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, a halálozások száma az 1,6-szorosa volt az élve születésekének – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.
A csendőrök beavatkozására volt szükség vasárnap Eforie tengerparti strandjain, miután több turista figyelmen kívül hagyta a vízimentők által kitűzött vörös zászlót, és a kétméteres hullámok közé merészkedett.
Az alapbérek differenciálása a kórház besorolásának megfelelően, a jövedelem védelme és a finanszírozás garantálása – a szakszervezetek közös javaslatot dolgoztak ki a bértörvénytervezet módosítására. Elkezdődhetnek az alkalmazások is a kórházakban.
A rendőrök őrizetbe vettek három, 18 és 24 év közötti fiatalembert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy TikTokon terjedő álhír miatt szombaton részt vettek egy bevetésre siető mentőautó megtámadásában a Kolozs megyei Récekeresztúron.
szóljon hozzá!