
Fotó: Gegő Imre
Szent László Napokat szerveztek Csíkszentsimonban, amelynek részeként a község védőszentjének szellemiségéről Darvas Kozma József, csíkszeredai plébános tartott előadást a helybélieknek, ugyanakkor az önkormányzat ebből az alkalomból Szent László-emlékdíjakkal ismerte el helyi nyugdíjas pedagógusok nevelői, közösségépítői munkáját.
2017. június 25., 10:162017. június 25., 10:16
Szent László szellemisége Székelyföldön címmel tartott előadást szombaton Darvas Kozma József csíkszentsimoni születésű plébános, amelyben többek között a magyar kereszténység eszményének nevezte Szent Lászlót. Bemutatója végén úgy vélte,
Fotó: Gegő Imre
Az előadást követően Szent László emlékdíjakat adtak át a helyi nyugdíjas pedagógusoknak a magyar szentről elnevezett házban. „Vezesd őket, utat ne tévessz, s magadhoz mindig hű maradj, mert élen állsz, és messze látszol, sose feledd: példa vagy!” – olvasta fel az emlékdíjon szereplő sorokat Kozma István Florin, Csíkszentsimon polgármestere, hozzátéve, hogy
Fotó: Gegő Imre
A Szent László emlékévhez köthetően a védőszent nevét viselő emlékdíjat kaptak: Kanabé Sára, Kósa Veronika, Kósa István, Bándi Elvira, Farkas Matild, Fodor Margit, Csóg Samu, Kedei Lenke, Kádár Simon Margit, Ladó Zita, László István, Györfi Mária Erzsébet, Danalizi-Erőss Éva, Lakatos Márta, András Éva pedagógusok. Szintén emlékplakett járt elismerésként Csató Béla, aranymisés plébánosnak is.
Országszerte, így Erdélyben is jelentős lehűlés lesz az elkövetkező kéthetes időszak első felében – áll az Országos Meteorológiai Szolgálat kéthetes, szeptember 21. és október 4. közötti időszakra vonatkozó időjárás-előrejelzésében.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos vezetősége hétfőn egyhangúlag úgy döntött, hogy nem fogják támogatni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök kormányát.
Răzvan Leu hétfőn megerősítette, hogy az ő feljelentése nyomán vizsgálódik a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) Călin Georgescu volt államfőjelölt csalási ügyében.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Moldovai Köztársaság mintájára községek önkéntes összevonását javasolja majd a kormányprogramban.
Csütörtök reggelig lehűlés, esők és szeles időjárás várható az egész országban, hétfőn pedig 24 megye egyes térségeiben erős szélre figyelmeztető sárga jelzésű riasztás lesz érvényben – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök azt fogja kérni a parlament vezetésétől, hogy a miniszterjelöltek meghallgatása legalább hatvan percig tartson.
Megállították hétfőn a forgalomban Călin Georgescut, majd rendőri kísérettel mogoșoaiai otthonába vitték – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres. A volt államfőjelölt lakásán a nyomozók egy csalási ügyben tartanak házkutatást.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
szóljon hozzá!