
A gyulafehérvári főegyházmegye egyetlen Szent Ágoston oltalmába ajánlott templomát tíz éve, 2009. augusztus 29-én szentelték fel Csíkszeredában.
Fotó: Pinti Attila
Szent Ágostont, az egyháztanítót, az egyikét a négy nyugati egyházatyának ünnepeljük augusztus 28-án, szerdán.
2019. augusztus 28., 10:012019. augusztus 28., 10:01
„Oly későn szerettelek meg Téged, te mindig új és régi Szépség, későn szerettelek meg. De hogyan történhetett ez: Te bennem voltál, és én kívül voltam saját magamon. Hívtál engem, és a kiáltásod legyőzte a süketségemet; felragyogtál, és fényességed elűzte vakságomat” – írja a Vallomásokban a nagy megtérő, Szent Ágoston (354–430) püspök.
Közben sok olvasással, elmélyült tanulmányokkal, széleskörű tudással, szenvedéllyel és olthatatlan kíváncsisággal kereste a válaszokat az élet nagy kérdéseire. Míg erkölcsi és világnézeti görbéit bejárta, mélyen hívő édesanyja (Szent) Mónika soha nem szűnt meg imádkozni érte, többet beszélgetett Istennel a fiáról, mint fiával Istenről.
Erre kevés módja akadt, mert a kicsapongó fiatal Ágoston nélküle költözött Rómába, majd Milánóba ment. Utóbbiban Szent Ambrus beszédeit hallgatva ismerte meg a keresztény tanítást: Isten tiszta szellem, az emberi lélek halhatatlan és az ember szabad akarattal rendelkezik. Vallomásaiban azt is leírja, miként segítették filozófiai tanulmányai, hogy megnyíljon számára az Istenhez vezető út, és miként változott meg minden értelemben addigi élete.
Az augusztus 28-án ünnepelt szent, egyháztanító egyike a négy nyugati egyházatyának.
Kétszáz, elszigeteltebb helyeken pedig akár ötven méter alá is csökkent a látótávolság a köd miatt a Csíki-medencében – közli a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Ittas volt és gépjárművezetői engedéllyel sem rendelkezett az 51 éves férfi, akit csütörtökön rövid üldözés után tartóztattak fel a hatóságok Körvélyfáján – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság. A férfi azóta előzetes letartóztatásba került.
A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék.
A Szeben megyei törvényszék szombaton elrendelte az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársának harminc napos előzetes letartóztatását.
A Déli-Kárpátokat átszelő Nagyszeben-Pitești autópálya egyik legnehezebb szakaszán, a Vâlcea megyei Robești alagútpárnál látványos ütemben halad a hegy átfúrása.
Több tucatnyian vonultak utcára szombaton Gyergyószentmiklóson egy héttel a csíkszeredai és székelyudvarhelyi adóemelés elleni megmozdulások után. A demonstráción a polgármester is felszólalt. Fotókon mutatjuk.
Behúzták a farsangot szombat délben Kézdivásárhelyen. Az alakoskodás lakodalmi mentként indult, medveébresztésbe csapott át, végül temetésbe torkollott a céhes város főterén.
A szilágycsehi református templom tornyának kedd esti összeomlása előtt négy napon át egyre súlyosbodó szerkezeti károsodások jelezték az épület gyorsuló állagromlását – tájékoztatott szombaton a kulturális minisztérium.
Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Csíkszereda és Székelyudvarhely után Gyergyószentmiklóson is utcára vonultak a kormány adóemelési intézkedései ellen tiltakozva szombaton.
Az indokolatlan segélyhívások száma az elmúlt években csökkent, de továbbra is magas – tájékoztatott szombaton a Különleges Távközlési Szolgálat.
szóljon hozzá!