
Szemétlerakónak használja Uzon község egyik utcáját a polgármesteri hivatal – állítja egy olvasónk. Ráduly István polgármester szerint rosszindulatú rágalmazásról van szó, mely személye ellen irányul.
2011. március 19., 10:072011. március 19., 10:07
2011. március 19., 12:092011. március 19., 12:09
Levélben kereste meg szerkesztőségünket Szabó Ferenc, a Kovászna megyei Uzon község lakosa, és állítása szerint az uzoni polgármesteri hivatal által végeztetett munkálatokból származó hatalmas betontömbök és törmelékek, földhalom, használt gumiabroncsok és egyéb szemét éktelenkedik a Vajna utcában.
„Újabban ide halmoznak mindenféle szemetet a példamutató gazdálkodás környékbeli követői is. Az is megtörtént már, hogy a hivatal, a magántulajdon jogát sem kímélve, erőgéppel betaszítatta az odahordott szemetet az út melletti magánterületre” – írja Szabó Ferenc. A levélírónk fényképet is küldött a szeméthalomról, melyről nem derül ki pontosana helyszín, csak az, hogy valóban nagy törmelékhegyről van szó.
Olvasónk által beküldött fotó a törmelékhalmazról
A Székelyhon.ro felkereste Uzon község polgármesterét, Dr. Ráduly Istvánt, aki első hallásra nem is igazán értette miről van szó, majd elmagyarázta: a község területén sem magántulajdont, sem nyílt utcát nem használ az önkormányzat szeméttárolóként. Ráduly István elmondta, valószínűleg koholt vádakról van szó, rosszindulatú rágalmazásról mely személye ellen irányul és az sem kizárt, hogy a falu volt jegyzője áll a dolgok mögött.
Az elöljáró kifejtette, hogy hosszú ideje tart már az ellenséges viszony a leváltott jegyző és a polgármesteri hivatal között, Bodali István jegyző menesztését 2006-ban kérték a község tisztivselői, hiszen szerintük rosszul végezte munkáját, és tiszteletlenül viselkedett az emberekkel. „A leváltást követően az elmúlt évek alatt 32 feljelentés érte személyemet, minden esetben kivizsgálást végeztek, hol a DNA munkatársai, hol más állami szervek, és ebből 16 alkalommal a volt jegyző jelentett fel. A többi feljelentés vagy nem létező személyek nevében érkezett, vagy olyan uzoni lakosok nevében, akik nem egyeztek ebbe bele” – nyilatkozta Ráduly István.
Az tény – mondta az elöljáró, hogy a faluban folyamatosan folynak infrastrukturális munkálatok, javítások, sőt a levélíró által említett Vajna utcát is hamarosan teljes hosszában felújítják. A modernizálás során csatornázni fognak, új aszfaltréteget kap az utca és új szegélyköveket is leraknak majd – ismertette terveit a polgármester, aki hozzáfűzte, már csak ez okból is lehetetlen, amit Szabó Ferenc állít.
Szabó Ferenc magánterületeken való hulladéklerakásról is írt, bár ez a terület nem az övé, de mint írja: „Gratulálok a községgazdálkodás érméjének, ilyen fajta, kevésbé népszerűsített, de sajnos nem az egyedüli formájához.” Dr. Ráduly Isvtán polgármester azzal zárta beszélgetésünket, hogy mindenkinek azt javasolja, látogasson el Uzonba, és győződjön meg arról, hogy a hivatal nem használ hulladékggazdálkodási célra közterületet, sem pedig magánterületet, a község pedig folyamatosan fejlődik, hiszen Háromszék egyik legsikeresebb falujáról van szó.
Száraz növényzet gyúlt ki a Hargita megyei Galócás községben, a tűz mintegy 20 hektáros területet érint.
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós római katolikus templom tornyának felújítása miatt emelték le a keresztet és a toronygömböt, amiből érdekes, 1868-ban oda elhelyezett tárgyak kerültek elő. Ezek májusig a múzeumban tekinthetők meg.
Eljárás indult egy iráni férfi és egy román nő ellen, miután megpróbáltak bejutni az Egyesült Királyság nukleáris elrettentő rendszerének egyik kulcsfontosságú haditengerészeti támaszpontjára – jelentette szombaton a PA Media és a dpa.
A román haditengerészet szombaton is folytatja a Midia kikötő térségében elsüllyedt Astana vontatóhajó balesetének kutató-mentő műveleteit – közölte a védelmi minisztérium.
Egy autóbusz borult fel szombaton az 581-es európai úton, Galac és Vaslui megye határán: többen megsérültek, egy személy pedig életét vesztette.
Nem maradt egyetlen olyan töltőállomás Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson sem, ahol 9 lejnél olcsóbban lehetne tankolni: a legfrissebb adatok szerint minden nagy szolgáltatónál átlépte ezt a határt az üzemanyag ára.
Székelyudvarhely után Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott Nagy István magyar agrárminiszter, hogy a gazdákat érintő kihívásokra válaszokat adjon, és megoldásokat körvonalazzon.
A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A gazdákat fenyegető veszélyekre, illetve az ezekkel szembeni védekezési lehetőségekre hívta fel a figyelmet pénteken Nagy István, Magyarország agrárminisztere Székelyudvarhelyen, a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumán.
szóljon hozzá!