
Fotó: Erdély Bálint Előd
Megdrágult a szemételszállítási díj, és kevesebb járattal biztosítanák a városi tömegközlekedést – derült ki a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselők csütörtöki soros ülésén. Mindemellett Cekend-tetőről lezúduló esővíz miatti máréfalvi áradásokról is szó esett a különfélékben.
2021. június 24., 20:012021. június 24., 20:01
Ismét vita alakult ki a sportpályázatokkal kapcsolatban az ülésen, végül a tanácsosok többsége úgy döntött, hogy az előterjesztésnek megfelelően újra az elbíráló bizottság asztalára kerül a tervezet, hogy tisztázhassák a felmerült hibákat. Döntöttek arról is, hogy a köztéri emlékművek elhelyezését véleményező bizottság alakuljon, amelynek tagjai között képviselők, a hivatal munkatársai, illetve művészek és művészettörténészek lesznek.
Közel 400 ezer lejt fordíthat az önkormányzat – a vízdíjakból fejlesztésre elkülönített összegből – a vízhálózat modernizálására, amiből egyebek mellett meghibásodásokat jelző berendezéseket, pumpákat fognak vásárolni.
Jakab Levente, a szemétszolgáltató RDE Hargita kft. képviselője kifejtette, kénytelenek megemelni a szemét elszállítási- és tárolási díját, hiszen a kirótt adók és a minimálbérek növekedése miatt már így is jelentős pluszköltséggel kellett számoljon a vállalat. A plusz terhet a szelektív hulladékgyűjtéssel igyekeznek mérsékelni: noha jelenleg is folyamatban vannak az ebbéli fejlesztéseik, még mindig nem haladnak megfelelő mértékben az elképzeléseik.
Új közbeszerzést hirdetnek a székelyudvarhelyi tömegközlekedés biztosítása érdekében, hiszen augusztus végén le fog járni a szerződés a jelenlegi vállalkozóval – hangzott el az ülésen. A probléma az, hogy ezt már harmadjára teszik meg, hiszen eddig nem voltak jelentkezők, így módosítani kell a feltételeken. A lényeg, hogy kivennék a Szombatfalva és Kadicsfalva között közlekedő járatot, hátha így nagyobb érdeklődést váltana ki az ajánlatuk. Az RMDSZ-frakció ezzel nem tud egyetérteni, lévén, hogy szerintük visszafejlődésről van szó, hiszen így nehezebben jutnának ki a lakók a Szejkefürdőre (jelenleg az Ugron-kápolnáig közlekedik a busz).
Fotó: Erdély Bálint Előd
Azt is javasolták, hogy
Bár a többségben lévő frakció, a Szabad Emberek Pártja (POL) is támogatta utóbbi ötletet, ezt szerintük jelenleg nem lehet beiktatni a közbeszerzési eljárás feltételei közé, mert a megvalósításhoz anyagi támogatásra van szükség a város részéről, amivel nem számoltak év elején. Jelenleg nincs elég idő a számítások elvégzéséhez, hiszen félő, hogy ha nem lesz jelentkező a közbeszerzési eljáráson, akkor megszűnik a közszállítás. Ettől függetlenül egy szerződésmódosítással a későbbiekben lehet orvosolni a helyzetet – mondták. Végül az eredeti elképzelést fogadták el.
Vízelvezetési gondok
Az ülésen felszólalt Kovács Imre máréfalvi polgármester, aki jelezte, hogy nagyobb esőzések idején kiönt a Medvenyelv-patak, elárasztva több háztartást is. Szerinte a probléma oka, hogy a Cekend-tetői szeméttározóhoz vezető út mentén túl mély a sánc, az ott összegyűlő víz pedig egyenesen az említett patakba folyik, áradást eredményezve. Megoldásként javasolta, hogy a sáncban összegyűlő víz huszonöt százalékát vezessék ki a bethlenfalvi közbirtokosság legelőire, hiszen ott eloszlana és nem okozna kárt senkinek. Ezzel nem értett egyet Gálfi Árpád polgármester, aki úgy véli, a víznek a sáncban a helye, hogy onnan a patakba, majd a Nagy-Küküllőbe jusson. Szerinte sáncokkal, támfalakkal kellene védekezni az áradás ellen.
Négy személyt és két vállalatot, köztük a Distrigaz gázszolgáltatót állítja bíróság elé a bukaresti ügyészség a 2025 októberében a főváros Rahova negyedében történt gázrobbanás ügyében, amelyben négyen életüket vesztették.
Bővítenék az újszülöttkori szűrőprogramot, összehangolnák a ritka betegségek kezelését végző orvoscsapatok munkáját, és megkönnyítenék a gyermekkorú betegek átállását a felnőttellátásra – jelentette be az egészségügyi miniszter.
A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.
Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.
Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.
szóljon hozzá!