
A legtöbb tanintézetben nem kellett módosítsanak a járványügyi besoroláson az utóbbi héten. Képünk illusztráció
Fotó: Kiss Gábor/MTI
Több új koronavírusos megbetegedést is igazoltak múlt hét óta az oktatási rendszerben dolgozók körében Hargita megyében, de ezek elszórt esetek voltak, a megyei főtanfelügyelő szerint lényegesen nem befolyásolták a piros és sárga forgatókönyv szerint működő tanintézetek számát. Székelyudvarhely egyik iskolája hétfőtől átáll a hibrid oktatásra egy igazolt megbetegedés miatt bevezetett óvintézkedésként, az egyik napköziben pedig jövő szerdáig felfüggesztették a jelenléti oktatást az egyik csoportban.
2020. október 02., 12:192020. október 02., 12:19
Öt pedagógusról, illetve egy diákról tud, akikről az elmúlt egy hétben igazolódott be, hogy koronavírus-fertőzöttek, ezek azonban lényegesen nem változtatták meg a zöld, sárga és piros járványügyi forgatókönyv szerint működő tanintézetek összetételét a megyében – mondta el megkeresésünkre Demeter Levente, Hargita megye főtanfelügyelője.
Nem kellett azonban elrendelni az online oktatásra való teljes áttérést egyetlen tanintézetben sem az utóbbi héten, továbbra is csak egy csíkszeredai napközi működik piros forgatókönyv szerint a megyében – közölte a főtanfelügyelő.
Mint ismert, a csíkszeredai Tulipán Napköziotthonról van szó, amelyben a kisegítőszemélyzet egyik tagja fertőződött meg, ezért rendelték el a járványügyi szigorítást múlt héten.
Az elmúlt héten igazolt új fertőzések többnyire sárga járványügyi besorolással rendelkező településeken történtek, így nem voltak hatással az oktatás módjára. Továbbá, ha az illető pedagógus a megbetegedést megelőző három-négy napban nem került kapcsolatba a diákokkal, illetve a személyzettel, akkor szintén nem kell korlátozó intézkedéseket elrendelni – magyarázta Demeter Levente.
Másrészt, amikor egy zöld besorolású településen az oktatás módját illetően áttérnek a zöldről a sárga forgatókönyvre – vagyis a hibrid oktatásra –, az nem feltétlenül jelez járványügyi problémát, ugyanis ez egy választási lehetőség: azért is meghozhatja ezt a döntést az adott tanintézet vezetősége, mert nincsenek megfelelően nagy osztályai ahhoz, hogy a járványügyi előírásoknak megfelelően bonyolítsák le a jelenléti oktatást – fűzte hozzá.
Csütörtöki értesüléseink szerint a székelyudvarhelyi oktatási rendszerben – a Benedek Elek Pedagógiai Líceumban és egy napköziben – is felbukkant a koronavírus. A tanfelügyelőség erről nem kapott értesítést a megyei egészségügyi igazgatóságtól, közölte érdeklődésünkre a főtanfelügyelő.
A pedagógiai líceum igazgatója, Sebestyén Jolán viszont megerősítette a hírt. Elmondta, a tanintézet egyik bedolgozó pedagógusa került kórházba koronavírus-fertőzés miatt, de legutóbb szeptember 18-án tanított az iskolában, 24-én jelezte, hogy nincs jól, és 25-én már nem is ment be, így
Noha nem volt kötelező, de óvintézkedésként, hogy védjék az iskola diákjait és a személyzetet, a tanintézet vezetősége úgy döntött, hétfőtől áttérnek a hibrid oktatásra, azaz a zöld forgatókönyvről a sárgára – tájékoztatott a tanintézet vezetője.
Az említett megbetegedés az oka annak, hogy a székelyudvarhelyi Eszterlánc Napközotthonban is szigorítottak. Koncz Melinda, a napközi igazgatója elmondta, egy bedolgozó pedagógus tesztje lett pozitív, de ő legutóbb a múlt héten tanított a napköziben, akkor is csak egy órát tartózkodott zárt térben a csoporttal, mindvégig maszkban, a távolságot és minden szabályt betartva, a maradék időt pedig az udvaron töltötték, így
Az oktatást nem függesztették fel, ebben az időszakban a csoport két óvónője online küld oktatási anyagokat a gyerekek szüleinek. A járványügyi szabályok maximális betartására nagyon odafigyelnek, ennek is köszönhető, hogy a napközi besorolását nem kellett megváltoztatni és hogy a többi csoport programja sem változott – közölte Koncz Melinda.
Maros megyei helyzetkép
Maros megyében 532 oktatási intézményben zöld forgatókönyv szerint zajlik az oktatás, azaz az óvodások és iskolások személyesen vesznek részt a tanórákon. Továbbá 55 oktatási egységben sárga forgatókönyv szerint járnak iskolába; ez azt jelenti, hogy az összes óvodás, elemi osztályos tanuló, illetve nyolcadikos és tizenkettedikes személyesen jár be a tanintézményekbe, a többiek online tanulnak, és egy vagy két hetente váltják egymást a csoportok. Maros megyében jelenleg egy tanegység van piros forgatókönyvben, vagyis egy marosvásárhelyi napköziotthonban zajlanak a tevékenységek kizárólag online térben – tájékoztatott Maros megye főtanfelügyelő-helyettese, Illés Ildikó az aktuális adatokról.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
szóljon hozzá!