
Ölvedi Zsolt és Nagy Pál. Pártjukkal együtt továbbra is kiállnak Gálfi Árpád mellett
Fotó: Kovács Eszter
Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy után Székelyudvarhelyen is tüntetést szervez az Erdélyi Magyar Néppárt: az úzvölgyi esemény apropóján július 23-án délután várják a székelyudvarhelyieket a főtérre, hogy fejezzék ki nemtetszésüket az erdélyi magyarságot ért atrocitás kapcsán.
2019. július 18., 17:182019. július 18., 17:18
2019. július 22., 11:202019. július 22., 11:20
Túl sok a felgyülemlett keserűség, itt az ideje megálljt mondani – hangsúlyozta Nagy Pál. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Hargita megyei szervezetének elnöke Székelyudvarhelyi sajtótájékoztatóján kifejtette, a tiltakozás célja a szervezett, szisztematikus hatalmi visszaélések elleni fellépés.
Ez általában választások előtt szokott felerősödni. A helyzet legnagyobb veszélye az a hangulatkeltés, amely most már egyenesen fenyegetésekben és atrocitásokban mutatkozik meg. Azt is látjuk, hogy a magyar közösség nagyon elkényelmesedett az elmúlt harminc évben. Többségük úgy gondolja, a közösség ügyeit megoldotta azzal, hogy rábízta a képviseletet az RMDSZ-re. Mi úgy gondoljuk, hogy a közösségnek aktívan részt kell vennie ezekben az ügyekben, hallatnia kell a hangját” – fejtette ki Nagy Pál.
A kérdés most Székelyudvarhelyen is igen aktuális, egészítette ki az elmondottakat Ölvedi Zsolt, a Néppárt helyi szervezetének elnöke.
– jegyezte meg.
A tüntetés kedden délután hat órakor kezdődik a Márton Áron téren, az esemény vezérszónoka Tőkés László lesz, meghívottként felszólal Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere, valamint Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke is.
Az aktualitások között Ölvedi Zsolt fontosnak tartotta a helyi MPP-szervezetben történt tisztújítási botrányra is kitérni. Mint mondta, az MPP-n belüli konfliktus előjelei már akkor látszottak az önkormányzati képviselő-testület munkájában, amikor a mostani „puccs” kitervelői nem fogadták el azt a határozattervezetet, mely szerint az RDE Harghita Kft.-vel való szerződéses viszony tisztázására ügyvédet fogadott volna a város.
Az elmúlt hónapokban tisztán lehetett követni, hogy melyek azok az ügyek, amelyekben a polgármester – a város ügyeit előtérbe helyezve – szembement a puccsot elkövetőkkel és a mögöttük lévő erőkkel. Bízom benne, hogy a székelyudvarhelyiek felismerik: végre van egy olyan polgármesterük, aki nem az önös érdekekért, hanem a város fellendüléséért dolgozik. A Néppárt önkormányzati képviselői továbbra is hisznek abban, amit a 2016-os kampányban együtt jelentettünk ki, hogy Tiszta lappal!” – summázott Ölvedi.
A napokban történtek kapcsán Nagy Pál megjegyezte:
„Sajnálnánk, ha az MPP elveszítené eredeti céljait és arcát. Aggódva figyeljük ezt a folyamatot. Azt látom, hogy a pártos érdekek miatt évtizedes barátságok mennek tönkre.
– fogalmazott. Nehéz dolguk lesz a néppárti önkormányzati képviselőknek, tette hozzá, hiszen továbbra is együtt kellene dolgozniuk az MPP-vel. „Ezt pedig egyesek még idejében szeretnék megakadályozni. Reméljük, hogy hamarosan lecsillapodik a helyzet odaát és kollégáink ismét a város ügyeire tudnak koncentrálni. Mi ebben szívesen segítünk nekik” – mondta zárásként Nagy Pál.
Két pert indítottak a Kovászna megyei állatorvosok az Országos Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóság és megyei kirendeltsége ellen, mivel hónapok óta nem kapták meg a szerződéses munkájukért járó díjazást.
A bukaresti rendőrség tájékoztatása szerint egy mélyaltatásos beavatkozás közben a gyermeknek leállt a szívműködése és a légzése és nem tudták újraéleszteni.
Nem sikerült közös nevezőre jutni a bírói és ügyészi különnyugdíjak reformjáról a Cotroceni-palotában zajlott szerdai tárgyalásokon – közölte csütörtök este Ilie Bolojan.
A kormány jövő héten közvitára bocsátja a közigazgatási reform tervezetét – jelentette ki csütörtök este a miniszterelnök.
Csíkszeredai Magyar Főkonzulátus és a Csíki Vállalkozók Egyesülete idén tizenkettedik alkalommal hívja életre a Jótékonysági Katalin-bált, a közösségi összetartozás és a segítő szándék ünnepét, november 21-én, 18 órai kezdettel a Fenyő Hotelben.
A baróti anyuka ügye, aki fia méltatlan iskolai bánásmódja miatt fordult a hatósághoz, csak egy a panaszok közül. Ebben a tanévben eddig 25 beadvány érkezett a tanfelügyelőséghez, a leggyakoribb problémák a pedagóguscsere és a beiskolázási nehézségek.
A fejlesztési minisztérium biztosítja a helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt minden olyan beruházás finanszírozását, amelyet idén augusztus 19-ig elkezdtek – nyilatkozta Cseke Attila miniszter csütörtökön.
Bár az egykori Stúdió mozi épülete már szinte teljesen megújult Székelyudvarhelyen, a vetítésekre még várni kell. Mégis, ami néhány éve csupán vágyálom volt, a mozizás visszatérése a városba, ma már jóval közelebbinek tűnik.
Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.
Jóváhagyta csütörtöki ülésén az EU-tagországok gazdasági és pénzügyminisztereit tömörítő tanács (ECOFIN) Románia felülvizsgált helyreállítási tervét (PNNR) – közölte a pénzügyminisztérium.
2 hozzászólás