
Fotó: Csató Andrea
Új szabályzatot vezetett be az aszfaltfeltörések esetében a székelyudvarhelyi városháza, változik a buszjáratok bérletára és módosul a kedvezményrendszer – derült ki az önkormányzat csütörtöki ülésén, amelyen az új városmenedzser is bemutatkozott.
2025. június 26., 12:222025. június 26., 12:22
Az együttműködésen, átláthatóságon és hatékonyságon alapuló szemléletet képviseli, célja, hogy partnere legyen mindenkinek, aki építeni és fejleszteni szeretné a várost – mondta az önkormányzati képviselő-testület csütörtöki ülésén elhangzott bemutatkozásában Alexandru Bărbulescu, Székelyudvarhely új városmenedzsere, aki
Harminc határozattervezetet fogadott el csütörtökön a helyi önkormányzat, és a napirendi pontok megtárgyalása közben arról is szó esett, hogy
Mindenki, aki olyan útszakaszt tör fel, amely még garanciában van – tehát ahol az elmúlt öt évben útfelújítás történt –
Ezáltal megszűnik az a jelenség, hogy pár évvel az útfelújítás után már több a folt, mint az egybefüggő aszfalt – mondta Szakács-Paál István. A polgármestert Hajdó Csaba képviselő kérdezte arról, van-e lehetőség arra, hogy a már korábban átvett, de rossz minőségű, még garanciában lévő aszfaltozásokat kijavíttassák. Példaként a Tamási Áron utat említette meg. Ezzel az úttal most azért nem foglalkoznak, mert a mobilitási projektben az teljesen megújul majd – válaszolta a polgármester.
Fotó: László Ildikó
Ez egy 950 méteres szakaszt érint a város központjában, amit fontos most elvégezni – a kellemetlenségek miatt pedig a városlakók megértését kéri a polgármester –, mert a nagymobilitási projekt befejezése után ezt a városrészt is rendbetennék infrastrukturális szempontból.
Dávid Endre alpolgármester két napirendi pontot ismertetett. Az egyik értelmében
A buszjegyek ára változatlanul 2 lej marad, a jegyautomaták beüzemelése és
– mondta. A másik elfogadott határozattervezet a kedvezményrendszer módosításáról szól:
az 1500 lejt meg nem haladó nyugdíjjal rendelkezők 100 százalékos,
a 1500-3000 lejes nyugdíjat kapók 90 százalékos,
a 3001 lejnél nagyobb nyugdíjban részesülők pedig 50 százalékos kedvezményt kapnak.
Ezzel párhuzamosan felkerül a Goggle Maps alkalmazásba a buszmenetrend, illetve a buszmegállókba is nagy méretű, vonaltérképpel ellátott menetrendtáblák kerülnek ki.
A tanácsülésen elfogadott számos határozat adminisztratív jellegű volt, közműszolgáltatóknak biztosítottak hozzáférést a hálózatokhoz, közvagyonba vettek át megvalósított beruházást, illetve területet, stb.
Egy határozattervezet elfogadása érdekében kétharmados döntésre volt szükség, ez egy, a város tulajdonában lévő Oroszhegy községbeli (Tibód) ingatlan eladásáról szólt.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
A Román Nemzeti Bank (BNR) szerdán 5,1004 lej/euró hivatalos árfolyamot jelentett be, ez pedig az első alkalom az elmúlt egy évben, hogy az európai valuta átlépte az 5,1 lejes pszichológiai küszöböt.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
Első házként elfogadta szerdán a szenátus azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a középiskolák számára, hogy igazgatótanácsi döntéssel betiltsák a mobiltelefonok használatát az iskolában.
Belép a román piacra a Normal dán kiskereskedelmi vállalat – írja az MTI a profit.ro gazdasági portál információ alapján.
Az alkotmánybíróság szerdai döntése szerint sérti az alkotmányt az a törvénytervezet, amely szerint a romániai kluboknak a hivatalos mérkőzéseken legalább 40 százalékban hazai sportolókat kell szerepeltetniük a 2026–2027-es szezontól.
Április 29-én elhunyt Czegő Zoltán (1938–2026) költő, író, újságíró – közölte a szerző halálhírét a Magyar Írószövetség. A több elismerést kapott szerző számos verseskötete, elbeszélése, novellája, regénye és publicisztikája jelent meg.
Az alkotmánybíróság szerdán közölte, hogy helyt adott a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) beadványának és alkotmányellenesnek nyilvánította a közszolgálati televízió és rádió vezetőtanácsi tagjainak kinevezéséről szóló parlamenti határozatokat.
Nagy mennyiségű szemetet dobott ki a csíkszeredai Suta-tó mellett, ötvenezer lejes bírságot kapott érte egy helyi cég, amelyet nemrég sikerült azonosítania a Csíkszeredai Helyi Rendőrségnek.
A gyimesbükki Fejér Sándor joggal nevezhette magát a sors kegyeltjének, hiszen a csodával határos módon maradt életben a Bilibók-tetőn, s került messzi földre. Idegenből hazaküldött levelei a szülőföldszeretet szépirodalmi igényű megnyilvánulásai.
szóljon hozzá!