
Szekeres Attila István előadást tart Gelencén, a Szent László-konferencián 2017 júniusában
Fotó: Vargyasi Levente
A Nemzetközi Címertani Akadémia levelező tagjává választották dr. Szekeres Attila István erdélyi heraldikust. Ő egyébként az egyetlen magyar Románia hat hites címertervezője közül. Kutatja és tervezi a címereket, mint fogalmaz, a múltat próbálja átmenteni a jövő címereibe.
2018. január 03., 19:392018. január 03., 19:39
2018. január 03., 19:402018. január 03., 19:40
Az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület szerkesztőségünkbe eljuttatott közleménye arról tájékoztat, hogy az akadémia az óév utolsó napján értesítette a döntésről az erdélyi heraldikust. A hivatalos levélben Robert D. Watt és Nicolas Vernot, a Nemzetközi Heraldikai Akadémia elnöke, illetve főtitkára tájékoztat, hogy a szervezet Koppenhágában 2017. november 11-én tartott közgyűlésén
A Nemzetközi Heraldikai Akadémia 1949-ben alakult Párizsban, nemzetközi jellegét hangsúlyozandó 1965-ben áttette székhelyét a svájci Genfbe. Művészeti és tudományos akadémiaként működik. Az akadémikusok száma nem haladhatja meg a 99-et, ám a nyilvántartás szerint csupán 71-en vannak, a levelező tagok száma 68. Magyarországról egy akadémikus és egy levelező tag – dr. Bertényi Iván, illetve dr. Körmendi Tamás – kötődik az akadémiához, Romániából dr. Tudor-Radu Tiron bukaresti heraldikus levelező tag – olvasható a közleményben.
Szekeres Attila István autodidakta módon kezdte a címertan tanulmányázást, majd elvégezte a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen a történelem szakot, címertanból államvizsgázott. Utána a Román Akadémia Kolozsvári Történelemtudományi Intézetében doktorált heraldikából. A Román Akadémia Országos Címertani, Genealógiai és Pecséttani Bizottsága 2005-ben akkreditálta, hites címergrafikussá minősítette,
Szekeres Attila István úgy fogalmaz, a múltat próbálja átmenteni a jövő címereibe, ennek a hitvallásnak a szellemében tervezi a magyar, székely-magyar és egykori szász közigazgatási egységeknek a címert, melyeket néha komoly küzdelmek árán sikerül hivatalosíttatni.
Szekeres Attila István Londonban, a 27. Zászlótudományi Világkongresszuson 2017 augusztusában
Fotó: Stan Zamyatin
Az általa tervezett címereket már több kiállításon mutatta be, de nemcsak tervezi, hanem kutatja is a címereket, tanulmányokat közöl és konferenciákon ad elő.
Rosszindulatú daganatos betegséggel küzd Ákos. Az 58 éves énekes közleményben tudatta, hogy idén tavasszal egy rutinvizsgálat során pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak nála. A szükséges műtéten már átesett, állapota stabil, jelenleg otthon lábadozik.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
Nyilvánosságra hozták azt a megdöbbentő felvételt, amelyen jól látható, hogy teljesen zavartan közlekedik egy kamion az E60-ason. Mint a vizsgálatok során kiderült, a teherautó Kovászna megyei sofőrje ittas volt, őrizetbe is vették.
Július 1-jétől, szerdától a jelenlegi 4050 lejről 4325 lejre nő az országos bruttó minimálbér. Erről a március 12-én elfogadott 146-os számú határozatával döntött a kormány.
Húsz megye hatvan településén és Bukarestben okozott károkat a kedd esti vihar – közölte szerdán reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
Közzétette kedden este a vagyonnyilatkozatát Nicușor Dan államfő.
A szaknak megfelelő kötelező tantárgy (matematika vagy történelem) írásbeli vizsgájával folytatódik szerdán az érettségi.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
A minimálbér emelkedése miatt július elsejétől 202,5 lejről 216,25 lejre nő a bírságpont értéke – tájékoztatott kedden a közlekedésrendészet.
Rekord született: még nem fordult elő eddig az, hogy Kovászna megyében négy egymást követő napon vörös kódú, azaz a legmagasabb fokozatú riasztást adjanak ki a hőség miatt.
szóljon hozzá!