Székelyföld legnagyobb városából pár százan, ha fognak kérni fűtéspótlékot

Székelyföld legnagyobb városából pár százan, ha fognak kérni fűtéspótlékot

Ma már a legtöbben támogatás nélkül gyújtanak be. Képünk illusztráció

Fotó: Barabás Ákos

Marosvásárhelyen hétfőtől fogadják a fűtéspótlékra vonatkozó kéréseket. Az igénylők száma évről évre csökken: míg tíz évvel ezelőtt húszezren is igényelték a támogatást a városban, idén előreláthatóan ötszáz alá csökken a kérések száma.

Simon Virág

2018. október 08., 18:012018. október 08., 18:01

2018. október 08., 18:022018. október 08., 18:02

Elsősorban kisnyugdíjasok, fiatal családok vagy egyedülálló személyek kérnek állami támogatást, hogy törleszteni tudják fűtésszámláikat. Az igénylők száma évről évre csökken, hiszen

nőnek a fizetések meg a nyugdíjak, a kritériumok pedig nem változnak.

Míg Marosvásárhelyen tíz évvel ezelőtt húszezres nagyságrendű volt az igénylések száma, 2016-ban már csak kétezer kérés volt, tavaly pedig közel kilencszáz, és idén előreláthatóan ötszáz alá csökken az igénylések száma.

A városháza szakigazgatóságának vezetője, Szőcs Zsuzsa érdeklődésünkre elmondta, hogy hétfőtől fogadják a kéréseket a főtéren, a Nyári Színpad szomszédságában lévő irodában. Idén az alkalmi munkából élőktől nem kérnek jövedelemigazolást a pénzügyi igazgatóságtól, hiszen

ellenőrizni tudják a számítógépes rendszerben, hogy kinek milyen bevétele volt.

A kitöltött kérés mellé csatolni kell minden családtag személyazonossági igazolványának másolatát vagy a születési bizonyítvány másolatát, bírósági végzést örökbefogadott gyerek, gyerekelhelyezés vagy gyámkinevezés esetén, bírósági végzést gyerekeltartásról, a lakás adásvételi vagy bérleti szerződését, telekkönyvi kivonatát, a személygépjármű törzskönyvének másolatát. Továbbá a jövedelmet igazoló aktákat: fizetésigazolást, nyugdíjszelvényt, munkanélküli-segélyről szelvényt, gyereknevelésről szelvényt vagy a végzés másolatát, illetve gázzal fűtők esetében egy gázszámlát, árammal fűtők esetében villanyszámlát.

Maros megyében több helyen már napok óta fogadják a kéréseket: Szászrégenben már október elsejétől be lehet adni a kitöltött kérvényt, a városháza szakirodájában szerdán van hosszított program, délután fél ötig.

Marosludason is október elejétől fogadják a kéréseket, itt tavaly ötszázan kértek és kaptak támogatást, előreláthatóan idén, a nyugdíjak növekedése miatt csökkenni fog a számuk.

Szovátán még nem fogadják a kéréseket, várhatóan jövő héttől lesz lehetőség a szükséges iratok leadására. Tavaly a fürdővárosban háromszázan kértek és kaptak fűtéspótlékot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 01., hétfő

Tarlótűz pusztít Csíkszereda határában

Nagyjából kéthektáros területen ég a száraz növényzet Csíkszereda Csíkcsicsó felőli kijáratánál – közli a Hargita megyei tűzoltóság.

Tarlótűz pusztít Csíkszereda határában
Tarlótűz pusztít Csíkszereda határában
2024. április 01., hétfő

Tarlótűz pusztít Csíkszereda határában

2024. április 01., hétfő

Tűz martalékává vált a nehéz sorsú vargyasi fiúk háza

Újabb súlyos megpróbáltatást tartogatott az élet az eddig is sok nehézséggel küszködő, erdővidéki árva testvéreknek. A Vargyas-szorosban lévő házuk húsvét előtt porig égett.

Tűz martalékává vált a nehéz sorsú vargyasi fiúk háza
2024. április 01., hétfő

Akik nem tudták kivárni, hogy kijózanodjanak, mielőtt autóba ültek volna

Több esetben kaptak el alkohol vagy illegális szerek hatása alatt vezető sofőröket a Hargita megyei rendőrök húsvét hétvégéjén – olvasható a hatóság hétfői közleményében.

Akik nem tudták kivárni, hogy kijózanodjanak, mielőtt autóba ültek volna
2024. április 01., hétfő

Nagy mennyiségű tűzifát foglaltak le

Nem rendelkeztek a faanyag származását igazoló dokumentumokkal, ezért összességében 29 köbméternyi tűzifát foglalt le a rendőrség egy bélbori vállalatnál – derül ki a hatóság hétfői közleményéből.

Nagy mennyiségű tűzifát foglaltak le
Nagy mennyiségű tűzifát foglaltak le
2024. április 01., hétfő

Nagy mennyiségű tűzifát foglaltak le

2024. április 01., hétfő

Fák között, legelőn tombolt a tarlótűz Csinódon

Többhektáros területen pusztított tarlótűz Csinódon, ahol nem csak a legelő, de fákkal borított részek is érintettek – közli a Hargita megyei tűzoltóság.

Fák között, legelőn tombolt a tarlótűz Csinódon
2024. április 01., hétfő

A közösséget erősíti és a hagyományokat élteti a húsvéthétfői locsolás

Több mint másfél évtizede indult útjára Hargita megyében szervezett módon a húsvéthétfői locsolás, amikor népviseletbe öltözött férfiak, legények járják a portákat, és vödrökbe töltött vízzel locsolják meg az őket népviseletben váró lányokat, asszonyokat.

A közösséget erősíti és a hagyományokat élteti a húsvéthétfői locsolás
2024. április 01., hétfő

„Ünneprontás” az utakon, avagy jogosítvány nélkül és büntetéssel húsvét után

Egy híján húsz jogosítványt vontak be, és több mint 93 ezer lej értékben szabtak ki büntetéseket a Maros megyei rendőrök a „magyar húsvéti hétvégén” – közölte Maros Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

„Ünneprontás” az utakon, avagy jogosítvány nélkül és büntetéssel húsvét után
2024. április 01., hétfő

Akár levélben is – így szavazhat külföldről a parlamenti és államfőválasztáson

Hétfőtől regisztrálhatnak a www.votstrainatate.ro portálon azok a román állampolgárok, akik levélben vagy valamelyik külföldi szavazókörzetnél voksolnának az idei parlamenti, illetve államfőválasztáson.

Akár levélben is – így szavazhat külföldről a parlamenti és államfőválasztáson
2024. április 01., hétfő

Életeket menthetnek egy agyhalott nő szerveivel

Egy 58 éves nő máját, veséjét, szaruhártyáját és csontszövetét távolították el bukaresti, kolozsvári és marosvásárhelyi orvoscsoportok a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban a hétvégén.

Életeket menthetnek egy agyhalott nő szerveivel
2024. április 01., hétfő

Téli szünet a húsvéti nyárban? Íme, a kéthetes előrejelzés

Országszerte lehűl az idő a következő napokban, április 7-e után azonban ismét melegebb lesz, mint ilyenkor általában – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat április 1. és 14. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Téli szünet a húsvéti nyárban? Íme, a kéthetes előrejelzés
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!