
Fotó: Kristó Róbert
A Nyárád-mentét elérve a székelyek földjére lépett szerdán a Hodossy testvérpár, Péter és öccse, Tamás, akik április 18-án indultak el Csallóköz központjából, Dunaszerdahelyről közel 900 kilométeres, a történelmi Magyar Királyságot átölelő gyalogos zarándoklatukra, aminek végső célja a csíksomlyói pünkösdi búcsú.
2010. május 12., 14:532010. május 12., 14:53
Fotó: Kristó Róbert
„Székelyföld elérésével mérföldkőhöz érkeztünk, mely csak egy állomása az 1000 éves Magyar Királyság nyugati peremvidékéről a keleti peremvidékére tartó zarándoklatnak” – magyarázta Hodossy Péter. Hozzáfűzte: szimbolikus ez az út, lelki vigasz és kapocs a magyarság és a székelység között, akik a rájuk erőszakolt trianoni diktátumig egy országban éltek.
A 110 kilométeres felvidéki út után elsőként Párkánynál lépték át a trianoni határt, majd Esztergom, Vác, Jászberény, Szolnok, Kenderes érintésével Borsnál léptek be a Partiumba, majd a Király-hágón keresztül érkeztek Erdélybe, hogy jelen pillanatban, majd\' 700 kilométerrel a hátuk mögött elérjék a Székelyföldet.
Péter, a nagyobbik testvér elmondta, hogy már több alkalommal járt Székelyföldön, autóval, busszal, vonattal, most negyedjére úgy döntött, gyalog érkezik és magával hozza testvérét Tamást, aki először jár tájainkon. A testvérpárról tudni kell, hogy mindketten maratonfutók, és e sportágban való edzettségük nyújtotta számukra a hosszú zarándoklatra való felkészültséget.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.