
Fotó: Gligor Róbert László
Múlt szombaton, Csaba királyfi szobrának avatása idején felkerült a székely lobogó a nyárádszeredai Városháza homlokzatára. Megkeresésünkre Dászkel László polgármester cáfolta az erdély.ma internetes oldalon közölt tényt, miszerint ő tűzte volna ki a zászlót.
2010. november 19., 07:452010. november 19., 07:45
2010. november 19., 10:182010. november 19., 10:18
A polgármester elmondta: senki nem kért engedélyt a lobogó elhelyezésére, és nem is tudják, hogy ki tette ki. Semmi kifogása nincs a zászló ellen, és nincs is szándékában eltávolítani. „Fel sem tettem, le sem veszem” – fogalmazott az elöljáró, aki elmondta, hogy amíg valami kifogást nem találnak ellene a hivatalos szervek, addig ott maradhat a zászló, és ha el akarják távolítani, akkor keressék meg azt a személyt, aki kitűzte, és azzal vetessék le. Annyi „szépséghibát” talált Dászkel László, hogy a „tettes” középre tűzte ki azt, de hivatalosan a középső hely mindig az ország zászlaját illeti meg, ezért meg kell cserélni a helyét.
Ez a második székely zászló Nyárádszerdában: májusban a város rendezte a magyar középiskolák országos labdarúgó bajnokságát, ez alkalomból Csíki Sándor testnevelő tanár, helyi tanácsos a Bocskai István Sportcsarnok homlokzatára kitűzte a lobogót. „Országos bajnokság volt, de Székelyföldön zajlott, ezért úgy gondoltam, hogy ott a helye a zászlónak.” A lobogót az esemény után „ottfelejtették” és azóta is sértetlenül ott lobog a középületen. „Szívem szerint a helyi tanács épületére is kitűztem volna, de nem volt hozzá hatásköröm” – mondta el portálunknak a testnevelő tanár.
Nyárárdszereda az ötödik település Maros megyében, ahol közintézményen megjelenik az aranysávos kék lobogó: eddig Szovátán, Makfalván, Gyulakután és Marosvásárhelyen láthattunk hasonlókat.
Tűz ütött ki egy lakóházban Görgényadorjánban, Görgényszentimre községben csütörtök hajnalban. A ház és a melléképület tetőszerkezete teljesen leégett.
Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok december 25–28. között Marosvásárhelyen, Szilveszter napján pedig este hétkor indul az utolsó járat.
Szenteste éjfél körül riasztották a szászrégeni tűzoltóságot egy lakóház tetőjén keletkezett tűz oltásához a szászrégeni Kőrös utcában.
Négy gyerek sürög-forog a református parókia nagyszobájában Mezőbándon. A karácsonyfát már meghozta az angyal, de az ajándékokra még várni kell. Egy lelkészcsalád készülődésébe, ünnepi pillanataiba lestünk be, engedelmükkel.
Hivatalosan is megnyitották kedden a dédai hivatásos tűzoltóság legújabb munkapontját Maroskövesden. A stratégiai fontosságú helyszínen felépült állomás nemcsak Déda község, hanem az egész térség számára garantálja a gyorsabb beavatkozásokat.
A kis Jézus megszületett, örvendjünk! címmel szerveztek hétfőn délután ünnepre hangoló eseményt Nyárádszerdában. A kisdiákok betlehemest adtak elő, majd a közönséggel együtt népi énekeket tanultak és csuhéból angyalt készítettek.
Lakóház kapott lángra vasárnap este a Mezőzáh községhez tartozó Botadűlőn – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
Többen megsérültek a járműben, amely vasárnap délután lesodródott a 15-ös országútról, majd felborult Csobotány közelében – közli a Maros megyei tűzoltóság.
A Maros megyei gyermekvédelmi igazgatóság új módszerekkel is próbálja elérni azokat, akik hivatásként vállalnák a nevelő szülői felelősséget: állásbörzén voltak, ahol sikerült is új kollégát találniuk, de még többre van szükség.
Két ember sérült meg szombaton este a Nyárádtő Ákosfalva felőli kijáratánál történt balesetben – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!