Száz napja nyílt meg a Budapest Baar

•  Fotó: Budapest Baar

Fotó: Budapest Baar

Egy vendéglátó, vendégváró hely életében nem sok a száz nap, a Budapest Baarban azonban annyi minden történt ez idő alatt is, hogy érdemes felidézni.

Székelyhon

2019. január 23., 10:382019. január 23., 10:38

2019. január 23., 10:392019. január 23., 10:39

Sokan kétkedve fogadták a Budapest Baar létjogosultságát Csíkszeredában, túl elegánsnak, túl „úriasnak” ítélték, de szerencsére nem nekik lett igazuk: a Budapest Baarnak már most több mint háromszáz, tagsági kártyával rendelkező állandó vendége van, akik örömmel és fenntartások nélkül vesznek részt a különböző programokon.

A programok skálája nagyon színes és változatos: koncertek, kiállítások, versenyek, retró bulik és tematikus kisszínházi előadások követik egymást, heti rendszerességgel. Zongoraestek a nyugodtabb esti programokat kedvelőknek, magyarországi színművészek és zenészek a kultúrára nyitottaknak, illetve fotó-, tehetségkutató és egyéb versenyek a helyi művészeknek.

•  Fotó: Budapest Baar Galéria

Fotó: Budapest Baar

A Budapest Baar igazi kis közösségi központ lett, napközben kávézni, teázni ülnek be a sétálóutcáról betérők, esténként a borkülönlegességek mellett beszélgetnek itt a baráti társaságok vagy a romantikázó párok. Úgy tűnik,

a Budapest Baar megtalálta a saját kis közönségét és szépen beépült a csíkszeredai közéletbe is.

•  Fotó: Budapest Baar Galéria

Fotó: Budapest Baar

Januárban és februárban is változatos programokkal készülnek, hiszen 25-én, pénteken a hölgyvendégek kedvéért Lady’s Night várja a kicsit extrémebb programokat kedvelőket, 26-án egy helyi zenekar, a Piroska és a Farkasok játszik, február 1-jén DJ Kazi retró bulijára várják a tisztelt bulizni vágyókat, február 9-én farsangi mulatság lesz jelmezbállal, 14-én pedig a Valentin-napi zenés randevú kínál kellemes kikapcsolódást a szerelmeseknek. Részleteket és fontos tudnivalókat a Budapest Baar Facebook-oldalán lehet megtudni. (Budapest Baar, Csíkszereda, Petőfi u. 29. Telefonszám: 0743–815081)

(X)

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Közzétették a képességvizsga és az érettségi mintatételeit

Közzétették vasárnap az országos képességfelmérő vizsga és az érettségi mintafeladatait – tájékoztatott az oktatási minisztérium.

Közzétették a képességvizsga és az érettségi mintatételeit
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Kilencen sérültek meg a vasárnap esti buszbalesetben

Kilencen sérültek meg vasárnap este a Iași megyei Țigănași településen történt közúti balesetben, amelyben egy kisbusz felborult egy kanyarban. Az egyik sérült – egy 27 éves nő – eszméletlen állapotban volt, őt a helyszínen intubálták.

Kilencen sérültek meg a vasárnap esti buszbalesetben
2026. november 02., hétfő

Visszatértek a diákok a padokba az őszi vakáció után

Véget ért az őszi vakáció, a tanév rendjének megfelelően hétfőtől újrakezdődik a tanítás.

Visszatértek a diákok a padokba az őszi vakáció után
2026. november 01., vasárnap

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Két településen láttak medvét a hétvégén
Két településen láttak medvét a hétvégén
2026. november 01., vasárnap

Két településen láttak medvét a hétvégén

Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Összeérnek az élet és az elmúlás fényei – fotók

Mindenszentek, november 1-je és halottak napja, november 2-a egymást kiegészítő ünnepek. Ilyenkor szoktunk megemlékezni elhunyt szeretteinkről, gyertyát gyújtva és virággal díszítve a sírokat.

Összeérnek az élet és az elmúlás fényei – fotók
2026. november 01., vasárnap

Vörös beavatkozási terv vasárnap este egy kisbusz baleseténél – videóval

Árokba borult egy több személyt szállító kisbusz egy kanyarban vasárnap este a Iași megyei Țigănași településen. Az első információk szerint húsz ember érintett a balesetben, közülük ketten eszméletlen állapotban vannak.

Vörös beavatkozási terv vasárnap este egy kisbusz baleseténél – videóval
2026. november 01., vasárnap

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek

Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Új nyugdíjszelvények lesznek novembertől Hargita és Kovászna megyében

Novembertől új, lila színű nyugdíjszelvényeket kapnak azok a Kovászna, Hargita, Beszterce-Naszód és Ialomița megyei nyugdíjasok, akik bankszámlára vagy bankkártyára kapják a juttatást – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Új nyugdíjszelvények lesznek novembertől Hargita és Kovászna megyében
2026. november 01., vasárnap

Gyorshajtók, ittasan vezetők és akik jármű nélkül maradtak november elsejére

Az elmúlt 24 órában országszerte 487 járművezetőnek vonták be a jogosítványát, 116-nak gyorshajtás, 85-nek alkohol hatása alatti vezetés miatt – derül ki a Román Rendőrség vasárnapi közleményéből.

Gyorshajtók, ittasan vezetők és akik jármű nélkül maradtak november elsejére
2026. november 01., vasárnap

Újabb gyógyszereket tehetnek fel az ártámogatott készítmények jegyzékére

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap bejelentette, hogy az év végéig újabb gyógyszerekkel szeretnék bővíteni az ártámogatott készítmények jegyzékét, hogy minél több beteg hozzáférhessen a szükséges kezelésekhez.

Újabb gyógyszereket tehetnek fel az ártámogatott készítmények jegyzékére
Hirdetés