
Fotó: Haáz Vince
Hetedik alkalommal ünnepli idén Marosvásárhely magyarsága az államalapítás ünnepét augusztus 20-án. Míg az első évben egy templom udvarára szorultak az ünneplők, 2014-től a Színház téren zajlik a Szent István-napi ünnepség, amelyet minden évben az Új kenyér ünnepével kapcsolnak össze. Idén is több mint száz kilónyi friss, szentelt kenyérrel készülnek.
2019. augusztus 13., 17:202019. augusztus 13., 17:20
Az ünnepséget szervező Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei elnöke, Cseh Gábor elmondta, a Marosvásárhelyi, Maros megyei magyarságnak is nagyon fontos ez az ünnep. „Szent István a keresztény magyar állam megteremtője, augusztus 20-a pedig a magyar állam folytonosságának az ezer éves emlékünnepe, ugyanakkor a legrégibb magyar ünnepünk, hiszen 1771-től nemzeti ünnep. A hagyományok szerint pedig Szent István napján sütötték az új búzából készült kenyeret, amely aztán az ünnepi asztal ékessége volt” – fejtette ki az ünnep fontosságát Cseh Gábor. Hozzátette, idén kicsit másként ünnepelnek majd, hiszen
Az ünnepi műsor fellépője és műsorvezetője Kilyén Ilka színművész, de Szabó Előd énekes, Sorbán Enikő népdalénekes, Boros Emese énekes, Fülöp Csongor zenész, valamint a Csillagfény Néptáncegyüttes és a Mezőcsávási Fúvószenekar is része a programnak. Ünnepi köszöntőt mond majd Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke, valamint Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának képviselője is.
Fotó: Haáz Vince
a jelenlévők pedig kaphatnak egy darabot a megszentelt eledelből. Cseh Gábor a Székelyhon kérdésére elmondta, hogy tavaly két 40 kilós és egy 30 kilós kenyér fogyott el, idén is több mint 100 kilónyi friss, szentelt kenyérrel készülnek. Az óriáskenyereket a marosvásárhelyi Eldi pékség ajánlotta fel.
Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
szóljon hozzá!