Hajtási jogosítvánnyal nem rendelkező sóváradi férfi baleset-sorozatot okozott a 153-as jelzésű megyei úton, majd elhagyta a helyszínt. Miután elfogták, kiderült, hogy alkoholt is fogyasztott.
2011. november 28., 16:072011. november 28., 16:07
2011. november 28., 16:492011. november 28., 16:49
A baleset okozójának személygépkocsija a kisvonat sínjére repült
Vasárnap késő este – a rendőrség szerint 23.05, a tűzoltóság szerint 22.40 órakor – a 153-as számú megyei út Szakadáton áthaladó szakaszán egy Szováta felől Nyárádremete irányába haladó, spanyolországi rendszámú személygépkocsi vezetője, a 35 éves sóváradi R. L. előzésbe kezdett a csúszós úton.
Előzésből – ütközés
A második - vétlen - haszonjármű hétfőn reggel még a helyszínen volt
Az előtte haladó, palackozott vizet szállító haszongépjármű kikerülésének próbálkozása közben szembesült azzal, hogy szemből egy másik jármű közeledik. Az előzési manőver közben beleakadt a megelőzött jármű bal hátsó kerekébe, ettől annak 40 éves vezetője, az amúgy szabályosan közlekedő Hargita megyei A. F. megijedt, s hogy ne szaladjon árokba, balra rántotta a kormányt. Emiatt áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött a Nyárádremete irányából érkező, magyarországi rendszámú, a 22 éves aradi S. L. által vezetett haszongépjárművel, amitől az aradi autó az árokba borult. A kettős balesetet követően a felelőtlenül és szabálytalanul előző személygépkocsi vezetője elmenekült a baleset helyszínéről.
Az ütközések után a három autó a helyszínen maradt, többen is megsérültek, ezért riasztották a rendőrséget, s a helyszínre kiszállt a vészhelyzeti felügyelőség esetkocsijai is, hogy a járművek kigyulladását megelőzzék és a sérülteket mentsék. Amint a megyei rendőr-felügyelőség sajtószóvivője, Livia Popa rendőrbiztos lapunkkal közölte, a balesetben sérüléseket szenvedett az első haszonjármű vezetője és súlyosan sérült egy 54 éves székelyudvarhelyi férfi. A második haszonjárműben utazó három sóváradi személy – köztük egy 6 éves kislány is – ugyancsak sérüléseket szenvedett, akárcsak a gépjármű aradi vezetője, valamint egy másik, 24 éves aradi személy.
Négy mentő vitte a sérülteket
A felelőtlen előzés következménye
A helyszínre a vészhelyzetiek két mentője és egy Szovátáról érkezett, a sürgősségi rohammentő-szolgálat kötelekébe tartozó mentőautó, valamint egy mentőszolgálati jármű sietett, ezek szállították be a hét sérültet az elsősegély-nyújtás után. Valamennyi áldozat a marosvásárhelyi sürgősségi esetek kórházába került. A vészhelyzeti felügyelőség szóvivője, Liviu Danciu hadnagy szerint a sérültek nem vesztették eszméletüket, ám állapotuk megkövetelte, hogy további vizsgálatok végett kórházba szállítsák őket.
Megtalálták a cserbenhagyót
A rendőr-felügyelőség szóvivője arról tájékoztatott, hogy néhány órás keresés után azonosították és őrizetbe vették a balesetet okozó sóváradi személygépkocsi vezetőjét, akiről kiderült, hogy nem rendelkezik hajtási jogosítvánnyal. Az alkoholszondás ellenőrzés kimutatta, hogy a vétkes vezető ivott is, mielőtt gépkocsiba ült volna. Ezért további laboratóriumi vizsgálatoknak vetették alá, hogy a pontos véralkoholszintet megállapíthassák. A szóvivő szerint bűnügyi vizsgálatot folytatnak ellene gondatlanságból elkövetett testi sértés, az áldozatok cserbenhagyása, jogosítvány nélkül való vezetés alapos gyanújával, s ha a véralkohol-koncentráció meghaladja a megengedett szintet, ittas vezetés miatt is felelnie kell.
Három személyautó ütközött össze Dédánál, a 15-ös országúton szombaton reggel. Egy személyt a roncsok közül kellett kimenekíteni – közölte a Maros megyei tűzoltóság.
Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.
Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.
Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.
Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.
A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.
Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.
szóljon hozzá!