„Házon belüli” beszélgetés lett a polgármesterjelölti vita helyett

Az elmúlt éveket értékelték az alpolgármesterek •  Fotó: Gábos Albin

Az elmúlt éveket értékelték az alpolgármesterek

Fotó: Gábos Albin

Vitapartner nélkül, Becze Zoltán újságíró moderálásával, Szőke Domokos és Füleki Zoltán alpolgármesterek értékelték a csíkszeredai városvezetés utóbbi négy évét szerda délután a Grundban. Az előválasztás előtti kampányhét hajrájában szervezett beszélgetésen a jövendőbeli tervekről, beruházásokról, kudarcokról is szó esett.

Korpos Attila

2020. március 04., 21:112020. március 04., 21:11

Rögtön az első téma a három legnagyobb megvalósításra irányult az elmúlt mandátumot tekintve. Szőke Domokos kiemelte, a tömbházak hőszigetelése és a csatornahálózat fejlesztése nagyszabású eredmények voltak, de az utak és lakónegyedek rendbetétele is hasonlóan sikeres volt.

Füleki Zoltán elsősorban az elkerülő utak megvalósítását tartotta kiemelkedőnek, de szívügye volt a városháza hatáskörébe tartozó ingatlanok bővítése is, mint példaként felhozta, sikerült megvásárolnia a volt Postabank épületét az önkormányzatnak. Kiemelte, a szociális segélyezés a hátrányos helyzetűek, öregek és hajléktalanok esetében igencsak pozitívnak mondható. „Egy ütőképes, a város iránt elkötelezett csapattal értük el mindezt” – fogalmazott.

Rendőrség, öregotthon, Kossuth utca

A jövőbeli beruházásokat illetően Szőke megnyugtatóan reagált. „Idáig mindig rendben voltak az anyagi vonzatú dolgok, a pályázatokon belül elvárt önrészek jelenleg is biztosítva vannak, a pénz sosem volt akadály” – fogalmazott.

A város parkolási problémájára mindkét alpolgármester szakemberek bevonását sürgeti, akikkel további parkolók kialakításán dolgozhatnak.

„A közszállítás fejlesztése és új autóbuszok vásárlása már terítéken vannak, ez szintén motiváló erő tud lenni annak érdekében, hogy az emberek otthon hagyják az autóikat” – emelte ki Szőke Domokos. 

Szőke Domokos •  Fotó: Gábos Albin Galéria

Szőke Domokos

Fotó: Gábos Albin

A közönség körében megfogalmazott kérdések közül derűlátó választ adott Füleki a helyi rendőrség megalakításával kapcsolatban. „Folyamatban van, jelenleg engedélyekre várunk a kormány részéről a versenyvizsga újbóli lebonyolításához” – mondta. Az öregotthon létrehozásának tervében a Ráduly Róbert Kálmán polgármester által képviselt álláspontot szorgalmazta.

korábban írtuk

Korodi vs. Ráduly: az első vita izgalommentes volt
Korodi vs. Ráduly: az első vita izgalommentes volt

A vártnál laposabbra sikeredett az első nyilvános vita Korodi Attila és Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármesterjelöltek között: a már sokat hangoztatott elképzeléseken túl kevés újdonságra derült fény, igazán szellemes beszólások is csak elvétve hangzottak el. 

Elmondása szerint túlságosan kevés idős ember igényét tudná kielégíteni egy ilyen intézmény, ezzel szemben magas költségekkel járna, amely teljes mértékben az önkormányzatot terhelné. „Beteggondozás jelenleg is létezik a városban, alkalmazni tudunk családtagokat is idős rokonaik ellátására, de a Gyulafehérvári Caritasszal is jó viszonyt tartunk fenn annak érdekében, hogy az alapvető szükségletek ki legyenek elégítve az idős emberek esetében” – magyarázta szőke Domokos. 

Füleki Zoltán •  Fotó: Gábos Albin Galéria

Füleki Zoltán

Fotó: Gábos Albin

A Kossuth utcában tervezett parkolók felszámolásával kapcsolatban Szőke igyekezett alternatív megoldást ajánlani. Terveik szerint a Festő Nagy István utcában egy parkolóház építése van kilátásban a lebontott garázsok helyén.

Kudarcok tekintetében egyöntetűen belátták, hogy a hőszigetelési programot több épület esetében képzelték el, mint amennyi valójában megvalósult.

Füleki kiemelte, hogy a programba bevett tizenegy tanintézet közül csak négynek a hőszigetélését sikerült véghez vinni. A kudarcok közé sorolta a helyi rendőrség még mindig függőben levő létrejöttét és a kiszolgáltatott szociális helyzetben levő lakosokat, akik esetében nem tudtak kellő segítséget nyújtani.

Az alpolgármesterek értékelője helyett eredetileg polgármesterjelölti vita lett volna a program szerdán. Az előválasztás előtti kampányhéten három jelöltvitát tervezett a területi RMDSZ a csíkszeredai előválasztása kapcsán, az első után aztán lefújták az egészet. Úgy néz ki, mégis lesz második menet.

korábban írtuk

Ráduly újabb vitát akar, Korodi vállalja
Ráduly újabb vitát akar, Korodi vállalja

Eleve három jelöltvitát tervezett a területi RMDSZ a csíkszeredai előválasztása kapcsán, az első után aztán lefújták az egészet. Úgy néz ki, mégis lesz második menet.

1 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 28., hétfő

Előre kitervelhette szörnyű tettét a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottja, akit továbbra sem találnak

A mezőméhesi nőgyilkosság feltételezett elkövetője, Emil Gânj vélhetően előre kitervelte a tettét, előre elhelyezett élelmiszer-tartalékokkal rendelkezik, egyik telefonját összetörte és elásta.

Előre kitervelhette szörnyű tettét a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottja, akit továbbra sem találnak
2025. július 28., hétfő

Megjelent a harmadik Avatar-mozi előzetese

Megvan, hogy melyik családi filmre fogunk tódulni decemberben és januárban a moziba, ugyanis ekkor lesz műsoron a James Cameron-féle Avatar harmadik: Tűz és hamu alcímet kapó része, amelynek most jelent meg az első, kedvcsináló előzetese.

Megjelent a harmadik Avatar-mozi előzetese
Megjelent a harmadik Avatar-mozi előzetese
2025. július 28., hétfő

Megjelent a harmadik Avatar-mozi előzetese

2025. július 28., hétfő

Kedden ismerteti a miniszterelnök a különnyugdíjak reformjával kapcsolatos terveket

Kormányának a különnyugdíjak reformjával kapcsolatos elképzeléseit ismerteti kedden Ilie Bolojan miniszterelnök.

Kedden ismerteti a miniszterelnök a különnyugdíjak reformjával kapcsolatos terveket
2025. július 28., hétfő

Háromra nőtt a Suceava megyei áradások halálos áldozatainak száma

Háromra nőtt a vasárnap esti felhőszakadások nyomán a Suceava megyei Broșteni térségében történt áradások halálos áldozatainak száma – közölte hétfő délután a katasztrófavédelem.

Háromra nőtt a Suceava megyei áradások halálos áldozatainak száma
2025. július 28., hétfő

Közterületen történő alkoholfogyasztás miatt is bírságolt a csendőrség Tusványoson

Nyolc alkalommal bírságolt közterületen történő alkoholfogyasztás miatt a Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság a 34. Tusványos Nyári Egyetem és Diáktábor idei kiadását. Ugyanakkor egy bűnügyi eljárást is indítottak – közli a hatóság.

Közterületen történő alkoholfogyasztás miatt is bírságolt a csendőrség Tusványoson
2025. július 28., hétfő

Újabb halálos áldozata van a Suceava megyei áradásoknak

Holtan találtak rá egy nőre a hatóságok hétfőn az előző napi felhőszakadások nyomán megáradt Beszterce folyó medrében, a Suceava megyei Broșteni városhoz tartozó Neagra településen.

Újabb halálos áldozata van a Suceava megyei áradásoknak
2025. július 28., hétfő

Hatósági felügyelet alatt marad Cristian Popescu Piedone

A brassói törvényszék hétfőn alaptalannak találta és elutasította Cristian Popescu Piedone fellebbezését, így az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) volt elnöke hatósági felügyelet alatt marad.

Hatósági felügyelet alatt marad Cristian Popescu Piedone
2025. július 28., hétfő

Drónnal is keresték a Maroshévízről eltűnt férfit

Önszántából távozott maroshévizi otthonából július 26-án az a 72 éves férfi (Diacănu Vasile), akit hétfőn nagy erőkkel kerestek a hatóságok – még a polgármesteri hivatal drónját is bevetették, de nem jártak sikerrel.

Drónnal is keresték a Maroshévízről eltűnt férfit
2025. július 28., hétfő

Aláírták a finanszírozási szerződést, épülhet a 37 millió eurós „okosút”

Ha minden a tervek szerint zajlik, öt év múlva korszerű és környezetbarát úton közlekedhetünk Kézdiszentlélek Lemhény között. A 37 millió eurós, uniós beruházás finanszírozási szerződését július 28-án írták alá.

Aláírták a finanszírozási szerződést, épülhet a 37 millió eurós „okosút”
2025. július 28., hétfő

Eltűnt szászbogácsi férfit keresnek

Arad megye irányába indult el lakhelyéről június 8-án a 39 éves szászbogácsi Bidi Remus, ám senkit nem értesített arról, hogy megérkezett-e úticéljára, ugyanakkor azóta sem lehet elérni őt – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Eltűnt szászbogácsi férfit keresnek
Eltűnt szászbogácsi férfit keresnek
2025. július 28., hétfő

Eltűnt szászbogácsi férfit keresnek