
Képünk illusztráció
Fotó: Kristó Róbert
Az élettársi kapcsolatot szabályozó törvény explicit módon megtiltja majd, hogy az ilyen kapcsolatban élő személyek gyereket fogadjanak örökbe – közölte kedden Florin Manole szociáldemokrata képviselő.
2018. október 09., 20:022018. október 09., 20:02
2018. október 09., 20:052018. október 09., 20:05
„Jövő héten több társammal együtt benyújtunk egy törvénytervezetet, amely az élettársi kapcsolatot szabályozza. Ebben vagyoni kérdések, adósságok, öröklés és egyebek mellett (...) benne lesz az is, hogy az ilyen kapcsolatban élő személyek nem fogadhatnak örökbe gyereket” – idézi az Agerpres hírügynökség a képviselőt, aki szerint

A szavazati joggal rendelkező állampolgárok 21,10 százaléka adta le voksát a család alkotmányos meghatározásának módosításáról szóló referendumon – közölte hétfőn 17 órakor a Központi Választási Iroda (BEC), az összes szavazókörzetből származó adat feldolgozását követően.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
Ismét 9 lej alá csökkent a standard benzin literenkénti ára a romániai töltőállomásokon, miután az elmúlt napokban mindegyik kúthálózat jelentősen mérsékelte árait. Gázolajat továbbra is 9 lej fölötti áron tankolhatunk.
Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.
2 hozzászólás