
Fotó: Albert Eszter
Négy csúszdából álló komplex játszótéri elemmel és két darab szabadtéri fitneszgéppel bővül Gyergyószentmiklóson a Bucsin negyedi Szent István római katolikus templom melletti tér. A MOL Románia finanszírozása által megvalósuló projekt az Arbor Vállalkozók Szövetségének kezdeményezésére jön létre. Az együttműködésről Csergő Tibor András polgármester, Barabás Csaba, az Arbor Vállalkozók Szövetségének elnöke, valamint Keresztes Zoltán plébános, a Szent István templom vezetője számolt be.
2022. október 28., 16:572022. október 28., 16:57
Gyergyószentmiklós város és az Arbor Vállalkozók Szövetségnek jó együttműködése eredményeként új játszóteret alakítanak ki a Szent István templom melletti tér alsó részén.
Csergő Tibor, Gyergyószentmiklós polgármestere kihangsúlyozta, hogy a város önkormányzata és vezetősége nyitott minden olyan együttműködésre, ami a közösség érdekét szolgálja.
– nyilatkozta a városvezető.
Barabás Csaba, az Arbor Vállalkozók Szövetségének elnöke kiemelte, hogy a szövetség tagjai fontosnak tartják a társadalmi szerepvállalást, a közösségformálást, ez a projekt is ennek az eredménye. „Gyakran egyeztetünk az önkormányzatokkal is fejlesztési lehetőségeket illetően. A mai nap az egyik állomása annak a fejlesztésnek, ami a Bucsin negyedi Szent István téren megvalósul.
– ismertette a folyamatot Barabás Csaba.
Az Arbor elnöke elmondta azt is, hogy jó minőségű, időtálló játszótéri elemeket szerettek volna vásárolni, a gyártó pedig csak őszre tudta vállalni az elkészítést, így
A területrendezés, az elemek kihelyezése az önkormányzat feladata lesz, azonban a finanszírozásból maradt még akkora keret, hogy virágokat is ültetnek majd ki, ha kell a padokat is feljavítják. Hozzátette: egy önkéntes akció részeként valósítják majd ezt meg, ahová akár a lakókat, vagy a játszótér jövőbeli használóit is várják.
Fotó: Arbor Vállalkozók Szövetsége
A Szent István plébánia vezetősége is örömmel fogadta a kezdeményezést, Keresztes Zoltán plébános kihangsúlyozta, hogy
Már most egy közösségi tér, az csak ráadás lesz, hogy egy részében játszóteret is kialakítanak. Az egyháznak a feladata a közösségformálás is, ez is segít abban, a gyerekek közelebb kerüljenek a templomhoz, közelebb kerüljenek a közösséghez” – fogalmazott a plébános.
Csergő Tibor polgármester elmondta, hogy jövőre több új játszótér létrehozását is tervezik.
Emellett a Hargita Megye Tanácsának részvételi költségvetéséből a Csíky-kertben is egy új játszóteret alakítanak ki, ezt szintén az Arbor Vállalkozók Szövetségével együttműködésben, illetve a város is a saját költségvetéséből 40-50 ezer lej értékben szeretne vásárolni jövőre játszótéri elemeket. Ez utóbbit a Bucsin negyedbe tervezik kihelyezni.
A búcsújárás elengedhetetlen kellékei a feszületek, zászlók, egyházi jelképek, amik tájékozódási pontként is szolgálnak a több százezres tömegben. Fotósaink képein mutatjuk az idei búcsú legszembetűnőbbjeit.
Az idei pünkösdszombaton is kegyes, sőt „túl kegyes” volt az időjárás a zarándokhoz, akik tűző napsütésben, nyárias melegben vehettek részt a búcsús szentmisén, Csíksomlyón. Fotókon mutatjuk.
Közösen csaknem 160 személynek nyújtottak orvosi ellátást a Hargita megyei mentőszolgálat és a tűzoltóság csapatai a csíksomlyói nyeregben. Ebben az évben kevesebb zarándok szorult segítségre, és ebben bizonyára a kedvező időjárás is közrejátszott.
A magyar, a székely és az ősi, a székelység megpróbáltatásaiban vigaszt nyújtó himnusz eléneklésével ért véget az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú. A hegynyereg több százezer magyar zarándok hangját visszhangozta.
Újabb magyarellenes provokációval jelentkezett a csíksomlyói pünkösdi búcsú napján Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja (Calea Neamului) nevű román nacionalista szervezet elnöke.
A hithez, a családhoz és az örök keresztény értékekhez való hűség megőrzésére buzdította a zarándokokat Székely János, szombathelyi megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, a Csíksomlyói búcsú idei szónoka.
Mozgalmas éjszakájuk volt a segesvári tűzoltóknak: néhány órán belül egy tűzesethez, valamint egy közúti szerencsétlenséghez is riasztották őket. A balesetben két felnőtt és két gyermek sérült meg.
Sokak számára nem adatok meg a lehetőség, hogy személyesen legyen jelen a csíksomlyói pünkösdi búcsún. A világhálónak köszönhetően azonban élőben követhető a búcsús szentmise és az azt megelőző események.
Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.
Keresztalják, lovas zarándokok, autóval, zarándokvonattal vagy éppen busszal érkező erdélyi és anyaországi magyarok találkoznak idén is Csíksomlyón, a pünkösdszombati búcsún. Kövesse élőben a búcsú történéseit a Székelyhonon!
szóljon hozzá!