
Fotó: Kristó Róbert
A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban is elkészült a kényszerszabadságolási lista - tudtuk meg Demeter Ferenc kórházigazgatótól. Ennek következtében ebben a hónapban négy napra, jövő hónapban pedig szintén négy napra nem fogadja a betegeket a kórház fizioterápiás és reumatológiai osztálya.
2009. november 25., 16:182009. november 25., 16:18
2009. november 25., 19:022009. november 25., 19:02
Fotó: Kristó Róbert
„Egy törvénnyel állunk szembe, amelyet akkor is kell alkalmazni, ha a szakszervezeteknek nem tetszik. Bár véleményem szerint a szakszervezetek nem velünk kellene ez ügyben harcoljanak, hanem azokkal akik ezt eldöntötték. Nekünk sem tetszik, hogy alkalmaznunk kell,hiszen nagyon sok nehézséggel jár, de nincs mit tenni” - fogalmazott a kényszerszabadságolási időszakot illetően dr. Demeter Ferenc kórházigazgató (fotó).
Elmondta, az intézmény vezetősége például azt javasolta, hogy a kórház fertőző és intenzív osztályán dolgozókat ne küldjék el kényszerszabadságra, azonban ezt a szakszervezetek nem fogadták el. Következésképpen a fertőző osztályon dolgozók is kiveszik a fizetés nélküli szabadságokat, ez alatt az időszak alatt pedig a személyzetet más osztályokról rendelik oda, míg orvost más településről – tájékoztatott Demeter.
Ez a megoldás azonban nem alkalmazható az intenzív osztály esetében – fűzte hozzá - itt ugyanis a meglévő személyzettel kell boldogulniuk, az ott dolgozókat nem lehet helyettesíteni. A kényszerszabadságolások miatt például csütörtöktől négy napig nem fogadják a pácienseket a kórház fizioterápiás és reumatológiai osztályán, és szintén négy napig bezár azt osztály decemberben, karácsony és újév között. „Ha nyikorogva is de megoldottuk, hiszen kényszerhelyzetbe kerültünk. Van aki túlórázni fog, más pénz nélkül fog dolgozni, úgy próbáltuk megszervezni, hogy a betegek ne érezzék meg” - fűzte hozzá a kórház igazgatója.
Továbbra is nagy az érdeklődés a csíkszeredai szavazás helyszínén, ahol hosszú sorokban várakoznak a magyar országgyűlési választáson részt vevő polgárok. A voksolók szerint minden szavazat számít, és a választás tétje túlmutat Magyarország határain.
Már a délelőtt folyamán sokan éltek szavazati jogukkal a csíkszeredai külképviseleti szavazóhelyiségben, ahol a részvétel magasnak bizonyult. A voksolás rendben zajlik, noha több választó adminisztratív akadályokba ütközött. A külképviseleten segítenek.
Elvesztette uralmát a jármű fölött, és egy tömbház lépcsőházának bejáratához csapódott autójával egy csíkszeredai sofőr szombaton késő este.
Több mint hatszáz kórustag gyűlt össze Gyimesfelsőlokon a 29. Felcsíki Egyházi Kórustalálkozón szombaton, amikor a közös éneklés nem versennyé, hanem a hitet, a közösséget és az élő hagyományt összekapcsoló ünneppé vált.
Egy 45 éves, csíkszeredai férfi az 112-es segélyhívón értesítette a hatóságokat pénteken délelőtt, hogy valaki ellopta az autóját a Mihai Eminescu utcából.
Már három hónapja kivonták forgalomból azt a személyautót, amivel Tusnádfürdőn közlekedett egy 33 éves férfi.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet szombatra virradóan a hargitai megyeközpontban, ahol a mínusz tíz fokot közelítette a legalacsonyabb érték a hivatalos mérőállomáson.
Baleset történt Szépvíz közelében csütörtök este, egy fiatal sofőr autójával megcsúszott és lesodródott az úttestről.
Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.
Egy héten belül háromszor is ittas vezetés és baleset miatt került a Hargita megyei rendőrség látókörébe egy külföldi férfi.