
Fotó: Hargita megyei tűzoltóság
Szabadlábra helyezték és hatósági felügyeletet rendeltek el a 39 éves, kápolnásfalusi sofőr esetében, miután halálos balesetet okozott Homoródfürdő és Kápolnásfalu között vasárnap – közölte megkeresésünkre a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
2023. augusztus 15., 14:362023. augusztus 15., 14:36
2023. augusztus 15., 16:452023. augusztus 15., 16:45
Mint korábban írtuk, őrizetbe vette a rendőrség és a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság őrző- és előzetes letartóztatási központjában helyezték el azt a kápolnási férfit, aki halálos balesetet okozott vasárnap délután.
A rendőrségi szóvivő későbbi tájékoztatása szerint az ügyész elrendelte az ügyben a nyomozás folytatását, a balesetet elkövető férfit pedig szabadlábra helyezték, de bírói felügyelet alatt marad.
Mint ismert, a 39 éves férfi autójával Homoródfürdő felől lakóhelye irányába haladva előzésbe kezdett, amikor nekicsapódott egy 55 éves, Kovászna megyei férfi vezette gépkocsinak. Az ütközésben, amelyet egy másik autó fedélzeti kamerája is rögzített, egy 53 éves, a Kovászna megyei autóban utazó nő életét vesztette, a két sofőrt kórházba szállították.
Az alkoholszondás vizsgálat szerint a kápolnási férfi ittasan vezetett, leheletében 1,10 mg/liter légalkohol-koncentrációt jelzett a szonda.

Megrázó felvétel készült a Homoródfürdő és Kápolnásfalu közötti vasárnapi halálos közlekedési balesetről. A videó készítői hívták a sürgősségi segélyhívószámot.
Egyébként nemrég volt napirenden a halálos balesetet okozó ittas vagy jogosítvány nélküli vezetésért kiszabható büntetések szigorítása.
Idén februárban egyhangúlag szavazta meg a szenátus azt a törvénytervezetet, amely letöltendő börtönbüntetést ír elő azokra a sofőrökre, akik alkohol vagy kábítószer hatása alatt, illetve jogosítvány nélküli vezetés során okoznak halálos balesetet.
Nem sokkal később, júniusban a képviselőház döntéshozó testületként fogadta el a szigorítást,
aztán július 7-én Klaus Iohannis államfő ki is hirdette a törvényt.
A jogszabály kimondja, hogy nem kaphatnak felfüggesztett börtönbüntetést azok a gépkocsivezetők, akik jogosítvány nélkül vagy alkohol, illetve drog befolyása alatt vezetve halálos balesetet okoznak.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
A Román Nemzeti Bank (BNR) szerdán 5,1004 lej/euró hivatalos árfolyamot jelentett be, ez pedig az első alkalom az elmúlt egy évben, hogy az európai valuta átlépte az 5,1 lejes pszichológiai küszöböt.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
Első házként elfogadta szerdán a szenátus azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a középiskolák számára, hogy igazgatótanácsi döntéssel betiltsák a mobiltelefonok használatát az iskolában.
Belép a román piacra a Normal dán kiskereskedelmi vállalat – írja az MTI a profit.ro gazdasági portál információ alapján.
Az alkotmánybíróság szerdai döntése szerint sérti az alkotmányt az a törvénytervezet, amely szerint a romániai kluboknak a hivatalos mérkőzéseken legalább 40 százalékban hazai sportolókat kell szerepeltetniük a 2026–2027-es szezontól.
Április 29-én elhunyt Czegő Zoltán (1938–2026) költő, író, újságíró – közölte a szerző halálhírét a Magyar Írószövetség. A több elismerést kapott szerző számos verseskötete, elbeszélése, novellája, regénye és publicisztikája jelent meg.
Az alkotmánybíróság szerdán közölte, hogy helyt adott a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) beadványának és alkotmányellenesnek nyilvánította a közszolgálati televízió és rádió vezetőtanácsi tagjainak kinevezéséről szóló parlamenti határozatokat.
Nagy mennyiségű szemetet dobott ki a csíkszeredai Suta-tó mellett, ötvenezer lejes bírságot kapott érte egy helyi cég, amelyet nemrég sikerült azonosítania a Csíkszeredai Helyi Rendőrségnek.
A gyimesbükki Fejér Sándor joggal nevezhette magát a sors kegyeltjének, hiszen a csodával határos módon maradt életben a Bilibók-tetőn, s került messzi földre. Idegenből hazaküldött levelei a szülőföldszeretet szépirodalmi igényű megnyilvánulásai.
szóljon hozzá!