
Betörés és erőszak Fiatfalván. A szakértők szerint az ajtók és ablakok rendszeres zárásával elkerülhetők a hasonló esetek
Fotó: Barabás Ákos
Mindenki az otthonukban egy hete megvert, azóta a székelyudvarhelyi kórházban gyógyuló idős házaspárról beszél a Székelykeresztúrhoz tartozó Fiatfalván. Noha a településen gyakorta előfordulnak betörések, a mostani eset brutalitása megdöbbentette az embereket. A rendőrség figyelmeztet: hangsúlyt kell fektetni a megelőzésre.
2019. január 25., 18:042019. január 25., 18:04
Mindenkit megdöbbentett Fiatfalván a múlt szombaton megvert, majd felforgatott otthonában sérülten magára hagyott idős házaspár esete. Több embert is megkérdeztünk a történtekről, s mint megtudtuk,
Sokan úgy vélik, több elkövetőről lehet szó, akik között mindenképpen volt helybéli is, hiszen neki kellett kifigyelnie az idős házaspárt. Egyébként mindenki úgy tudja, hogy az áldozatok előző nap kapták meg nyugdíjukat, így nagy valószínűséggel betöréses rablásról van szó.
– fogalmazott lapunknak egy helybéli.
Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője lapunknak megerősítette, hogy múlt szombaton egy meglehetősen erőszakos bántalmazás áldozataihoz riasztották a rendőröket Fiatfalvára. A nyolcvan évnél is idősebb áldozatokat a székelyudvarhelyi kórházba kellett szállítani,
A szóvivő rámutatott, vannak gyanúsítottak az ügyben, azonban a vizsgálatnak ebben a szakaszában még senkit sem vettek őrizetbe. „Remélem, hamarosan arról fogom értesíteni önöket, hogy elkaptuk a tetteseket” – fogalmazott.
Szerencsére mostanában nem voltak gyakoriak a hasonló esetek Hargita megyében, azonban fontos nagy hangsúlyt fektetni a megelőzésre – fejtette ki lapunknak Gheorghe Filip. Lényeges, hogy a lakosok állandó jelleggel zárják az ajtóikat és ablakaikat.
– magyarázta a szóvivő a rendőrségi statisztikákat boncolgatva. Hangsúlyozta, az is elengedhetetlen, hogy a szomszédok figyeljenek egymásra, illetve a hozzátartozók is az idősebb családtagjaikra. Ha úgy érzik, hogy valami nincs rendben egy portán, azonnal értesíteni kell a rendőrséget.
Többnyire az idősebb embereket szemelik ki a csalók, betörők és tolvajok, hiszen koruk és egészségi állapotuk miatt ők a legkiszolgáltatottabbak a bűnözőkkel szemben – osztotta meg tapasztalatait Gergely István, a Zetelaki Polgárőr Egyesület vezetője. Rámutatott,
Mindkét esetben az a céljuk, hogy bejussanak egy portára, ahol az átvert személy már kiszolgáltatottabb helyzetbe kerül. Követik mindenhová, hogy lássák, honnan veszi elő a pénzt, és ezután csapnak le. „Éppen ezért nem szabad idegeneket beengedni a lakásunkba” – szögezte le Gergely. Szerinte az említettekhez hasonló gyanús esetekben mindenképp értesíteni kell a rendőrséget. Ez azért fontos, mert a járőrök igazoltathatják a feltételezett csalókat, és az árusításhoz szükséges engedélyeiket is elkérhetik.
„Ritka, hogy a tényleges bűnözőknek minden papírjuk rendben legyen, így jó eséllyel már ott helyben bírságot fognak kapni, esetleg árujukat, autójukat is visszatarthatja a rendőrség. Sokszor már eleve az igazoltatás elriasztja őket attól, hogy tovább garázdálkodjanak az adott településen” – magyarázta a polgárőrök vezetője.
Szerdán egyébként éppen házalók törtek be egy gyergyószárhegyi portára, egy idős asszonytól erőszakkal elvették a pénzét, és az aranygyűrűt is le akarták tépni az ujjáról.

Idős asszonyra törtek rá saját otthonában szerdán délelőtt seprűvel, kosárral házaló személyek. Árulkodó volt a betörőknek, hogy az udvaron nem voltak friss nyomok a hóban. A tetteseket rövid idő alatt elfogta a rendőrség.
Gergely István is kitért arra, hogy fontos a kapuk, ajtók és ablakok bezárása – ami még mindig nem túl jellemző Székelyföldön –, hiszen ezzel sok kellemetlen eset elkerülhető.
– így Gergely. Közölte, lényeges az is, hogy a szomszédok és a rokonok figyeljenek egymásra és naponta beszéljenek. A fiatalabbaknak azt tanácsolta, győzzék meg idősebb családtagjaikat, hogy ne tartsanak sok pénzt a lakásban.
A polgárőr hozzátette, egyesületük három éve teljesít szolgálatot Zetelakán, és sikerült az emberek bizalmába férkőzniük, így a lakosok minden gyanús dolgot jelentenek nekik. Ennek és a rendőrséggel való jó együttműködésüknek köszönhetően jelentősen visszaesett náluk a betöréses esetek száma. Éppen ezért azt javasolta, hogy ahol van rá lehetőség, alapítsanak polgárőrséget a lakosok.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!