Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Két hétre betiltják a rönkszállítást a Hargita megyei kövezett utakon, ugyanis az olvadás következtében a nagy tengelysúlyú autók jelentősen rongálják az utakat – tájékoztatott a Hargita megyei önkormányzat.
2019. március 05., 11:512019. március 05., 11:51
A tiltás március 5–18. között érvényes, a különböző kövezett utakon 3,5, illetve 12 tonnás súlykorlátozás lép érvénybe, a személyszállítás kivételével. A korlátozásról a megyei önkormányzat értesítette a rendőrség közlekedésrendészeti osztályát is, a tiltást megszegők számára a pénzbírságot tízezer lejben határozták meg.
Wass Albert életművét 1990-ig szigorúan elzárták a nyilvánosság elől, majd azóta napjainkig rágalmakkal illetik, tehetségét becsmérlik – mondta az Országgyűlés elnöke Wass Albert születésének 117. évfordulója alkalmából.
Vasárnap, január 12-én földközelbe, négy nap múlva, január 16-án pedig a Nappal való oppozícióba, vagyis szembenállásba érkezik a Mars – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló szerdán az MTI-vel.
Sebastian Burduja energiaügyi miniszter szerint elképzelhető, hogy április 1-je után néhány hónapig még érvényben marad a jelenlegi energiaár-támogatási rendszer.
A fejlesztési minisztérium a rendelkezésére álló eszközökkel hozzá kíván járulni a népességfogyás megállításához és a családok támogatásához.
Heti két járatot indít a Wizz Air áprilistól Kolozsvár és a spanyolországi Castellón de la Plana között.
Alig telt el egy hét az évből, és máris szász sürgősségi helyzetet kezeltek a háromszéki katonai tűzoltók, akiket idén eddig 13 tűzesethez riasztottak, olyanokhoz is, amelyek emberéletet is követeltek.
Jobb hátsó lábán sérülhetett meg az a medve, amely kedden éjszaka járt a székelyudvarhelyi Hunyadi János és II. Rákóczi Ferenc utca kereszteződésében lévő benzinkútnál. A vadászok nem találják a különösen veszélyes nagyvadat.
A tanórák közötti szünetben vállon szúrta egyik osztálytársát a Târgu Jiu-i sportgimnázium egy nyolcadikos diákja; a sérültet kórházba szállították és megműtötték.
A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbert Kálmánt. Az erről szóló döntés csütörtökön jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
Egy kisfiú gyógyulásáért és minden percét mellette töltő édesanyjáért mozdulnak meg sokan ezekben a napokban. Csongor daganatos megbetegedésben szenved, ami rendkívül megterhelő számukra érzelmileg és anyagilag is.
1 hozzászólás