
Látkép a sólyomkői kilátóról. Imádkozva teszik meg az odavezető utat szombaton
Első alkalommal szerveznek keresztúti ájtatosságot a tusnádfürdői Sólyomkőn. A szombati „zarándokútra” várnak minden húsvétra lelkiekben is felkészülni szándékozót.
2017. március 28., 20:002017. március 28., 20:00
„A helyiek nagyon szeretik a Sólyomkőt, és mivel nagyböjt van, gondoltam, hogy a kedvelt helyszínt összekötöm a keresztúti ájtatossággal” – számolt be érdeklődésünkre Bilibók Géza. Tusnádfürdő plébánosa arra is kitért, hogy az eredeti ötlet a nemrég tett medjugorjei zarándoklatukon fogalmazódott meg, ahol Krizsevác hegyét és a Jelenések hegyét járták be imádkozva.
Akkor gondolkodott el rajta, hogy érdemes lenne itthon is hasonlót szervezni, ne kelljen több száz kilométert utazni egy hasonló ájtatosságért. Amennyiben lesz érdeklődés, többször is szerveznének hasonló eseményt, akár rendszeresítenék is azokat.
Mint a plébános fogalmazott, mivel könnyen lebeszéli magát egy-egy ötletről, így a megfogalmazódása után rögtön kihirdette a lehetőséget a híveknek, hogy ne tudjon visszalépni. A részletek még körvonalazódnak, de
Azért választották ezt az időpontot, mert bíznak benne, hogy a sötét, a lámpák fénye egy plusz jó hangulatot biztosít a résztvevőknek. A kifele vezető utat imádkozva teszik majd meg, de mivel nincsenek keresztek, így maguk osztják fel az útjukat 14 stációra – a kiút mintegy másfél órát ölel majd fel.
Elsősorban a helyi bérmálkozókat és fiatal családosokat hívta meg a pap a keresztúti ájtatosságra, de mindenkit szívesen lát, aki úgy érzi, hogy a húsvét előtti lelki felkészülés ilyen formájára is időt fordítana. Megjegyezte, a medjugorjei zarándoklaton idősebb személyek is részt vettek, ők is felkapaszkodtak mindkét hegyre, így azt sem tartja kizártnak, hogy idősebbek is csatlakoznak a szombati ájtatossághoz. Fontos ugyanakkor, hogy a nyolcadik osztályosoknál fiatalabb gyermekek csak felnőtt kíséretében – szülőkkel, nevelőkkel – vehetnek részt a keresztúton.
Mivel a lelkipásztor tényleges veszélyként tekint a medvékre, így tapasztaltabb túrázókat is megkérdezett afelől, hogy hogyan óvhatják meg magukat a medvéktől. Azt a választ kapta, hogy amennyiben többen vannak, és elég hangosak, a nagyvadak inkább elkerülik őket, minthogy támadnának. Emellett arra kér minden érdeklődőt, hogy vigyenek magukkal lámpákat.
A zarándokútról Facebook-eseményt is létrehoztak, a további kérdéseket ott vagy akár a plébánosnak is feltehetik az érdeklődők.
Lelkigyakorlat virágvasárnaptól
Háromnapos nagyböjti lelkigyakorlatot szerveznek Tusnádfürdőn: az esemény április 9-én, virágvasárnap az esti szentmisével kezdődik és nagykeddig tart. A lelkigyakorlatot Becze Lóránt székelykáli (Maros megye) plébános tartja, az esti szentmisék 18 órától kezdődnek.
Változatos programkínálattal várja a közönséget a gyergyóalfalvi Petőfi Művelődési Központ a következő hetekben.
Gyergyószentmiklós önkormányzata értesíti a város mezőgazdasági földtulajdonosait, hogy január 15-én, 9 órától közgyűlést tartanak a képviselő-testület üléstermében. Bizottsági tagokat választanak.
Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy Romániában létezik egy olyan réteg, amelyik a szabályokat tudatosan kijátszva nem fizet helyi adót, miközben a többség becsületesen eleget tesz kötelezettségeinek.
Az adóemelés, közlekedés és parkolás mellett többek között a tervezett Drakula Park, az okoskukák, és a Harvíz Rt. óriáspályázata kerültek terítékre témaként a csíkszeredai városvezetés által megszervezett szerdai sajtóbeszélgetésen.
A fiatalokat érintő kérdésekről tartanak előadásokat és panelbeszélgetéseket szakemberek január 20-án, a Szakszervezetek Művelődési Házában. A rendezvény érdemi válaszokkal szolgál a fiatalok dilemmáira.
Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy a közigazgatási intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetet a kormánykoalícióban fogják véglegesíteni.
Három Temes megyei rendőr megsérült szerda reggel a lugosi rendőrség egyik melléképületében történt robbanásban, ahol az erkölcsi bizonyítványokat kiállító iroda működik.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közölt adatai szerint a villamos energia, a kávé és kakaó ára, valamint a vasúti szállítás díja nőtt a legnagyobb mértékben az elmúlt egy évben.
Két román állampolgár is szerepel Európa legkeresettebb bűnözőinek listáján. Egyikük a mezőméhesi nőgyilkosság feltételezett elkövetője – szúrta ki a Digi24 hírportál.
A helyi és a központi közigazgatás reformjáról szóló törvénytervezet indoklása szerint az intézkedéscsomag alkalmazásával 2026-ban 3,367 milliárd lejjel csökkennek a költségvetési kiadások.
szóljon hozzá!