Fotó: Kristó Róbert
Takarékoskodnia kell a csíkszeredai önkormányzatnak is – a kormány döntése alapján a második félévi kiadásokat 20 százalékkal kell csökkenteni. Az áfaemeléssel ez gyakorlatilag 25 százalékot jelent Csíkszeredában, ahol több mint 526 utcai világítótestet csavartak le – sötétebb van az utcákon, mint ahogy szeretnénk.
2010. augusztus 12., 21:302010. augusztus 12., 21:30
2010. augusztus 13., 21:392010. augusztus 13., 21:39
Fotó: Kristó Róbert
Nem csak az utcai világítást, az utak javítását és a takarítást érinti a kényszertakarékoskodás Csíkszeredában. Kevesebb utat, járdát javítanak meg, van, ahol ritkábban takarítják az utcát, és kevesebb égő ég az utcai villanyoszlopokon. Ezt már van, aki szóvá tette.
„Azt szeretném megtudni a város és az Electrica vezetőségétől, miért nem égnek a Fenyő utcai villanyoszlopokon az égők már nagyon rég a parkolókban, reggelenként sok autótulajdonos arra ébred, hogy nincs ablaktörlője vagy kerékdísz, na meg a karcolasok az autókon” – írta rövid üzenetében egy Fenyő utcai lakos, sérelmezve az állapotokat. Ezt mi is szerettük volna megtudni, és az áramszolgáltatónál érdeklődve megtudtuk, nem érkezett hozzájuk olyan jelzés, hogy az utcában gond lenne a vezetékekkel. A sötétség nem kábelhiba, hanem a spórolás számlájára írható. Mint kiderült, a Fenyő utcában 15 utcai világítótestet csavartak le a takarékosság jegyében.
526 égővel kevesebb világít
A kormány által elrendelt, második félévre vonatkozó 20 százalékos költségmegtakarítást az áfaemelés gyakorlatilag 25 százalékra emelte – tudtuk meg Szőke Domokostól. \"A városban 1800 utcai lámpatest van, de ezek nem egyforma fényerejűek, ezért is van az, hogy 526 nem világít jelenleg. Mivel az égők jelentős része energiatakarékos, másfajta spórolásra nem volt lehetőség, mint hogy kevesebbet kapcsoljunk fel\" – mondta az alpolgármester. A közvilágításnál második félévre 230 ezer lejt irányoztak elő Csíkszeredában, ez most mintegy 35 ezer lejjel csökken. A legtöbb helyen úgy próbálták megoldani, hogy minden második égő világítson, de például a Nagymező utcában egy sem ég. A Brassói úton 16-tal, Erdőalján 13-mal, a Hargita utcában 18-cal, a vasúti felüljárón 22-vel, a Petőfi utcában 34-gyel, a Szabadság-téren 28-cal, a Márton Áron utcában 12-vel csökkent az égők száma.
Takarításra, útjavításra is kevesebb jut
A város takarítása esetében mintegy 100 ezer lej megtakarításra van szükség – ezt az utcai locsolás felfüggesztésével (amire nem is nagyon volt szükség), illetve néhány helyen ritkább utcai takarítással érik el. A hóeltakarításon is spórolni kell 50 ezer lejt, de ez nagyban függ attól, hogy lesz hó, vagy nem decemberben – ha nem, akár ismét éghet az összes utcai lámpa – vélte az alpolgármester. Azt még nem lehet tudni, hogy az utak járdák javításából megspórolni szükséges 320 ezer lejt honnan vonják el.
Hargita Megye Tanácsa lakossági konzultációkat hirdetett a 125-ös jelzésű, Csíkdánfalvát Balánbányával összekötő megyei besorolású út felújítása kapcsán.
Elkezdődtek a felújítási munkálatok Hargita Megye Tanácsának épületénél, a beruházás ideje alatt a megyei önkormányzat ideiglenesen elköltözött.
Csíkszentkirály ismét a roncsautók fővárosává válik a hétvégén, hatodik alkalommal jelentkezik ugyanis a sokak által várt roncsderbi. A látványos eseményre idén is több mint húsz csapatot várnak.
Jövő hétfőtől a megszokott félórás helyett negyedórás intervallumokra foglalhatnak időpontot a Csíkszeredai Helyi Személynyilvántartó Közszolgálat ügyfelei.
Az államalapítás emlékére és az új kenyér ünnepére gyűlt össze Csíkszereda közössége augusztus 20-án a Mikó-vár udvarán. Beszédek, áldások, közös imák és koncertek tették teljessé a napot, amely egyszerre szólt múltról, jelenről és jövőről.
Soron kívüli ülésen döntött több határozattervezetről a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület szerdán. Több tervezett beruházás becsült értékét kellett módosítani, de a költségvetés kiigazítására is szükség volt különböző tételekkel.
A csendőrség és a helyi vadásztársulat közös akciójára azután került sor, hogy vészhelyzeti riasztás érkezett a 112-es segélyhívó számra.
A megszokott falfestésen, fertőtlenítésen túl mosdókat javítanak, tantermeket alakítanak át, udvart szépítenek a csíkszéki iskolák. Készülnek az őszi tanévkezdésre.
A csíkszeredai Brassói útra tervezett körforgalom terveinek elkészítése folyamatban van, a kivitelezést pedig jövőben kezdenék el. Mindez egy olyan általános bizonytalanság közepette történik, amely számos tervezett beruházást meghiúsíthat.
Másodfokú (narancssárga) figyelmeztetést adott ki Hargita megye több településére vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat. A lakosságot Ro-Alert üzenetben is figyelmeztették a várható szélsőséges időjárási eseményekre.
szóljon hozzá!