Hirdetés
Hirdetés

Sorsdöntő csatákra és egyháztörténeti eseményekre emlékeznek a lovas zarándokok

•  Fotó: Beliczay László

Fotó: Beliczay László

Erdély első fejedelmének, János Zsigmondnak a születésnapján, július 7-én immár második alkalommal keltek útra Székelyderzsből a vallásszabadság zarándoklat lovasai. Az idei célállomás egy hét múlva, 14-én Déva lesz. A zarándoklat során a több évszázados nemzeti és felekezeti együttélés előtt is tisztelegnek.

Molnár Melinda

2019. július 07., 21:002019. július 07., 21:00

Sokan imádkoztak a tavalyi Vallásszabadság Lovas Zarándoklat idején a résztvevőkért, azt követően pedig többen érdeklődtek, és még többen bátorították a folytatásra – mondta el a második lovas zarándoklat lelki vezetője, Demeter Sándor Lóránd, székelyderzsi unitárius lelkész.

Hirdetés

A célok idén sem változtak: Erdély történelemmel átitatott terein átkelve tisztelegnek a több évszázados nemzeti és felekezeti együttélés előtt, emléket állítanak János Zsigmond fejedelemnek, és az erdélyiség eszméjére irányítják a figyelmet.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

Emellett kiemelt jelentőséget kap néhány történelmi, egyház- és művészettörténeti esemény: 550 évvel ezelőtt volt a kenyérmezei csata; 440 éve annak, hogy hitelvi nézetei miatt 1579-ben holtig tartó fogságra ítélték Dávid Ferencet, az unitárius egyház alapító püspökét és Déva várába zárták, ahol ugyanazon év novemberében meghalt. Ugyanakkor a székelyderzsi vártemplom freskói idén 600 évesek. Így, zarándokolva, emlékezve bontják ki a lelkiismereti szabadság zászlóját, hogy történelmi tereken (Holdvilág, Kenyérmező) átlovagolva lobogjon és emlékeztessen mindenkit Dávid Ferenc üzenetére: „Szárnyad van lelkem, meg ne tagadd magad.”

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

Az egyhetesre tervezett 2019-es zarándoklat hívó gondolata: Jól nézzétek meg bástyáit, járjátok be palotáit, hogy beszélhessetek róla a jövő nemzedéknek. Bizony, itt van Isten, a mi Istenünk örökkön örökké, ő vezet minket mindhalálig. (Zsolt 48, 14) Fő állomáshelyei: Szenterzsébet, Magyarzsákod, Erzsébetváros, Szászsebes, Piski, Déva. Unitárius, református, örmény katolikus és német evangélikus templomok és gyülekezetek jelölik útjukat – részletezte Demeter Sándor Lóránd lelkész. Különböző felekezetű résztvevői szentivánlaborfalvi, kecseti, nyikómalomfalvi és székelyderzsi lovasok. A zarándoklat taktikai vezetője Demény Elemér, a Lófő Lovasudvartól.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

A hét alatt több alkalommal számukra ismeretlen útvonalon haladnak, sátorban alszanak, ugyanakkor nagyobb hangsúlyt fordítanak a lelki elmélyedésre, az esti és reggeli imádságokra, értékelésekre, de a gyülekezetekkel való találkozók sem maradnak ki. Kísérőautó viszi a nagyobb csomagokat és a lovak ellátmányát. A nyeregtáskába pedig a napi szükségletek kerültek.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

Indulás előtt díszalakzatban hajtottak fejet a székelyderzsi Vallásszabadság-emlékhelyen, majd a lelki vezető Isten áldását kérte zarándokútjukra.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 17., szombat

Bejutottak a hatalmas robbanás után a tömbházlakásba, és megmutatták, mit találtak – fotók

Robbanás történt szombaton reggel egy gyulafehérvári tömbházban, amelynek következtében egy férfi súlyos égési sérüléseket, egy fiatal nő pedig lábsérülést szenvedett, és huszonkét lakót kellett ideiglenesen kiköltöztetni az épületből.

Bejutottak a hatalmas robbanás után a tömbházlakásba, és megmutatták, mit találtak – fotók
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Holtan találtak egy embert a hegyimentők

A Salvamont ötvenkét emberen segített az elmúlt huszonnégy órában, egyvalaki életét azonban nem tudták megmenteni.

Holtan találtak egy embert a hegyimentők
Holtan találtak egy embert a hegyimentők
2026. január 17., szombat

Holtan találtak egy embert a hegyimentők

2026. január 17., szombat

Megdöbbentő számok a nyilvánosságra hozott különnyugdíjaknál

A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.

Megdöbbentő számok a nyilvánosságra hozott különnyugdíjaknál
2026. január 17., szombat

Meg sem közelítette a csíki hidegrekordot a mai mínusz 21

Szombat reggel Gyergyóalfaluban mérték a legalacsonyabb hőmérsékletet az országban: a Hargita megyei településen mínusz 22 Celsius-fok volt.

Meg sem közelítette a csíki hidegrekordot a mai mínusz 21
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Az idei tél leghidegebb napja: mínusz 21 fok alatt Csíkszereda és Gyergyóalfalu

Mínusz 21 fok alá esett a hőmérséklet szombatra virradóan Csíkszeredában és Gyergyóalfaluban is. Ez volt a leghidegebb az országban.

Az idei tél leghidegebb napja: mínusz 21 fok alatt Csíkszereda és Gyergyóalfalu
2026. január 16., péntek

Utcára vonulnának Sepsiszentgyörgyön az adóemelés miatt

Megelégelték a magyarázkodást, őszinte válaszokat várnak a városvezetéstől az adóemelések kapcsán a sepsiszentgyörgyiek. Egy felhívásban arra buzdítják a lakókat, ne csak az online térben adjanak hangot az elégedetlenségüknek.

Utcára vonulnának Sepsiszentgyörgyön az adóemelés miatt
2026. január 16., péntek

Felújított otthona van a kultúrának és a közösségnek Szentegyházán

Nyolc évig volt használaton kívül a szentegyházi Bartók Béla Művelődési Ház, amelyet most, egy nagyszabású felújítást követően ismét birtokba vehettek a lakók. Az avatóünnepségen a közösség gyűjtőpontjának nevezték az épületet.

Felújított otthona van a kultúrának és a közösségnek Szentegyházán
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Vizsgálatot indít a craiovai egyetem az igazságügyi miniszter doktori disszertációjával kapcsolatos plágiumgyanú ügyében

A Craiovai Egyetem etikai bizottsága pénteken úgy döntött, hogy vizsgálatot indít az igazságügyi miniszter, Radu Marinescu doktori disszertációjával kapcsolatos plágiumgyanú ügyében.

Vizsgálatot indít a craiovai egyetem az igazságügyi miniszter doktori disszertációjával kapcsolatos plágiumgyanú ügyében
2026. január 16., péntek

Ügye büntethetőségének elévülése miatt megfelezték egy elítélt üzletember börtönbüntetését

A bukaresti ítélőtábla pénteken helyt adott Nelu Iordache üzletember rendkívüli jogorvoslati kérelmének.

Ügye büntethetőségének elévülése miatt megfelezték egy elítélt üzletember börtönbüntetését
2026. január 16., péntek

21 haderőfejlesztési beruházásra készül a védelmi minisztérium a SAFE-hitelből

Radu Miruță védelmi miniszter és kormányfőhelyettes pénteken a Facebook-oldalán bejelentette, hogy a következő hónapokban felgyorsított ütemben összesen 21 haderőfejlesztési beruházásra készül a minisztérium.

21 haderőfejlesztési beruházásra készül a védelmi minisztérium a SAFE-hitelből
Hirdetés