
A tervezettnél egy héttel később, az elmúlt hétvégén készült el a csíkszeredai Vár téren a körforgalom. A Postabank előtti kereszteződést is megnyitották már a forgalom előtt. Hétfőn még elég sokan nem tudtak ráhangolódni a forgalmi változásokra, a megszokásból közlekedők, illetve a tanácstalanok időnként zavart okoztak.
2010. október 25., 15:362010. október 25., 15:36
Fotó: Kristó Róbert
Egy héttel korábbra, október 18-ra tervezték a körforgalom elkészítését, de az aszfaltkeverő állomáson történt műszaki meghibásodás miatt ezt halasztani kellett. Így az elmúlt hétvégén történtek meg a szükséges munkálatok a Bălcescu, Petőfi utca, valamint a Temesvári sugárút és a tér csatlakozásánál. A polgármester által korábban költségkímélőnek nevezett megoldással történt a forgalmi változtatás – a kört szegélykövekkel rakták ki, a közepébe földet hordtak, illetve elvégezték a szükséges aszfaltozásokat is. A körforgalmat jelző táblák is a helyükre kerültek, mindenfelől jelzik az autósoknak a haladási irányt.
Nem egyszerű megszokni
Hétfőn reggel megnéztük, hogyan reagálnak a változásokra az autósok. Elég sokan váltak bizonytalanná az új körforgalomhoz érve, lassítottak, aztán megtalálták a helyes irányt. Mások viszont nem, előfordult, hogy egymással szemben haladtak a körforgalomban. Némiképp zavaró, hogy noha az új útfestések és a segítségképpen kihelyezett bóják világosan jelzik, hol szabad, illetve nem szabad haladni, a régi útfestés is látszik. A legszembetűnőbb változás a Temesvári sugárútról érkező autósokat érinti, akik ha a Petőfi utca felé tartanak, a térre érkezve nem kanyarodhatnak azonnal balra, hanem be kell menniük a körforgalomba – ezt sem vette észre mindenki. A Bălcescu utca is már teljesen egyirányúvá vált. Az a mondás, hogy Csíkban sokan megszokásból, és nem táblák után vezetnek, itt is igazolást nyert – elég sokan nem vették figyelembe a tiltótáblát és továbbhaladtak a Bălcescu utcán át a Vár térre.
A Postabank előtt is nehéz volt
Közlekednek az autósok már a Postabank előtti útkereszteződésben is – bár itt a munka még nem fejeződött be teljesen, és itt a gyalogosok is próbálták megérteni a forgalom új irányát. A közlekedésrendészet is igyekezett irányítani a forgalmat, de mivel az egyik sávot nem szabadították fel, és a Temesvári sugárúton is útlezárás volt a Hadsereg Napja rendezvényei miatt, elég nagy volt a torlódás.
Itt két egyirányú utca, a Piac és a Bălcescu találkozik, ezeken át érkezve az útkereszteződésbe, csak jobbra vagy balra kanyarodva lehet tovább hajtani a Sadoveanu utcába, előre viszont nem. A Sadoveanu utca központi park mellett húzódó szakaszán csak a Temesvári sugárút irányába lehet közlekedni, hasonlóképpen egyirányú lett a Piac utca az Eminescu utcától a Postabankig, illetve a Bălcescu utca teljesen – utóbbi esetében csak a Vár térről a Postabank felé lehet közekedni. Az Eminescu utca szintén egyirányúvá vált, ide csak a Szabadság tér felől lehet behajtani. A változásokat táblák jelzik, jó ezekre figyelni.
Hétfőn reggel Ráduly Róbert Kálmán polgármester és a tervező is terepszemlét tartott ezekben az utcákban, és úgy ítélték meg, nincs akadálya a forgalmi változások életbe léptetésének. Hátravan még a Temesvári sugárút egyirányúsítása, erre később kerül sor.
Bővül a fizetéses parkolók száma
Nemcsak a körforgalom környékén készültek új útfestések – a Petőfi utca egyirányúvá vált felső szakaszán a menetirány bal oldalán festettek parkolóhelyeket az úttestre. Ugyanakkor a Kőrösi Csoma Sándor utcában is a mostanig megszokottól eltérően a menetirány bal oldalára festettek fel parkolóhelyeket. Egy gyalogátjáró is került erre a szakaszra, korábban ez nem volt felfestve, és az útkereszteződésnél haladtak át a gyalogosok, most néhány méterrel lejjebb tehetik ezt. Az említettek nemsokára mind fizetéses parkolók lesznek – tájékoztatott Ráduly Róbert Kálmán polgármester, aki azt is elmondta, hogy a következő tanácsülésen kell dönteni az újabb fizetéses parkolóövezetekről. Így várhatóan fizetéses lesz a parkolás majd a Kossuth utca teljes szakaszán, és a Tudor utca egyik szakaszán is. Az egyirányúvá lett Bălcescu utcában is parkolóhelyeket festenek fel, ezek egyelőre ingyenesek maradnak – tudtuk meg.
Töltse le a forgalmi rendváltozásról szóló térképet innen! (PDF)
Továbbra is folyamatban van a nyomozás a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében, ugyanis hivatalos szakvélemény egyelőre nem született a haláluk körülményeiről.
Közös megemlékezést tartanak Csíksomlyó, Csobotfalva és Csomortán lakói november 11-én, kedden a csobotfalvi temetőben, hogy a felújított háborús emlékműnél tisztelegjenek a helyi háborús hősök előtt.
Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél kialakították az ideiglenes körforgalmat, így jó lesz figyelni a változásra az arra autózóknak.
Átmenetileg kihelyezik az új körforgalmat Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű nemzetközi út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél november 8-án, szombaton. Fokozott figyelemre intik az autósokat.
Várhatóan jövő nyáron állhatnak forgalomba a csíkszéki tömegközlekedés átalakítását szolgáló elektromos buszok, amelyek Nagybányán készülnek. A gyártás folyamatban van, közben elektromos töltőállomásokat is kell telepíteni.
Hivatalos Csíkmadaras címere, az RMDSZ javaslatára erről döntött a kormány – jelentette be Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési és közigazgatási miniszter.
A Csíki Kamarazenekar családi hangversenye játékos formában mutatja be, hogyan szólalnak meg a barokk kor harci zenéi, és miként kelnek életre a csaták hangjai dobokon, sípokon és cintányérokon.
Újabb támogatással segíti Csíkszereda testvérvárosát, Beregszászt: iskolai padokat, székeket és katedrákat juttattak el a háború sújtotta kárpátaljai településre kedden. A bútoradomány mellett a lelki támogatás fontosságát is hangsúlyozták.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás egy új Olt-híd tervezésére és építésére Csíkszereda nyugati ki- és bejárata közelében. A leromlott állapotú építmény helyett jövőben kezdődhet el az új híd építése, ha rendelkezésre áll a finanszírozás.
Átmenetileg nem lesz víz több csíkszeredai háztartásban szerdán javítási munkálatok miatt – tájékoztat a Harvíz Rt. közleményben.