Sok antibiotikumos kezelést kapnak a gyerekek

„Szerencsére, egyre kevesebb a beteg gyerek, ám addig mindenképp érdemes visszajárni Székelyföldre, amíg hasznos tanácsokat tudunk adni a szülőknek” – e szavakkal vontak párhuzamot többéves székelyföldi munkájuk eredménye és hasznossága között a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvosai, akik kedden Madéfalván rendeltek. A doktorokat munka közben látogattuk meg.

Kozán István

2011. május 10., 16:572011. május 10., 16:57

2011. május 10., 22:422011. május 10., 22:42

Munkában a budapesti orvosok. „Szerencsére, egyre kevesebb a beteg gyerek”

A madéfalvi Zöld Péter Általános Iskolában kedden fül-orr-gégészeti szűrést és hallásvizsgálatokat tartott a Budapestről érkezett három szakorvos, akik két nap tapasztalatait osztották meg.

„Vasárnap Székelyudvarhelyen 150, Madéfalván hétfőn és kedden több mint háromszáz gyereket vizsgáltunk meg. Sajnos, nagyon sok problémás gyerekkel találkoztunk: főleg hurutos betegségeket fedeztünk fel, de olyan eset is előfordult, hogy egy gyerek a nem megfelelő antibiotikumos kezelés miatt hallássérült lett” – tudtuk meg Takács Katalin audiológustól.

A szakember tapasztalatai szerint a leggyakoribb probléma, hogy a székelyföldi gyerekek nagyon sok antibiotikumos kezelést kapnak. „Pedig mindig elmondjuk, hogy egy évben legtöbb két antibiotikumos kezelést kaphatnak, ezzel szemben olyan esettel is találkoztunk, hogy egy kisfiú májusig már a nyolcadik antibiotikumos kezelésén van túl. Sajnos, a családorvosok túl könnyen írnak fel ilyen típusú kezelést, holott szabály, hogy például tizenkét éves korig enyhe meghűlés esetén csakis orrszívó porszívót kellene alkalmazni” – fogalmazott Takács Katalin, akinek tapasztalata szerint sok kisgyerek kapott sokkot a mifelénk alkalmazott altatás nélküli orrmandula kivételétől. Olyan esettel is találkoztak, igaz, nem a mostani vizsgálat alkalmával – teszi rögtön hozzá –, hogy egy gyerek a műtéttől kapott sokktól három évig nem beszélt. Az elmúlt három nap alatt két hallássérült gyereket vizsgáltak, akiknek hallókészülékre lesz szüksége.

A megelőzésen a hangsúly

Udvarhelyi Beatrix fül-orr-gégész szerint megfelelő megelőzési technikákkal nagyon sok megbetegedés elkerülhető: a fűtött helyiségekből nem szabadna hirtelen a hidegbe kimenni, mert „azt a fül nem bírja”. A hurut kialakulása is elkerülhető lenne, amennyiben megfelelő módon fújnák ki orrukat a gyerekek, nátha esetén pedig használnák az orrszívó porszívót. „Évek óta járok Székelyföldre, Madéfalván most rendelek először. Minden évben úgy érzi az ember, többé hála Istennek nem kell jönni, aztán találkozunk egy-két olyan esettel, amikor úgy érezzük, megérte idejönni és segíteni. Addig érdemes visszajárni és dolgozni, amíg újat tudunk mondani a helybélieknek” – hangsúlyozza Udvarhelyi Beatrix.

Folytatódik a szűrővizsgálat

Május 11-én, szerdán Kósteleken és a csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központban lesz szűrővizsgálat, továbbá folytatódnak a vizsgálatok a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház gyermekosztályán. Ugyancsak szerdán fül-orr-gégészeti szűrés és hallásvizsgálat lesz a csicsói Kájoni János Általános Iskolában, gyermekgyógyászati és fogászati vizsgálat a madarasi Kiss Ferenc Általános Iskolában, és folytatódnak a vizsgálatok, a kezelések a csíkszentdomokosi gyerekek számára az OTP-fogászati buszon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 08., hétfő

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán

Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat

Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 05., péntek

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat

Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat
Hirdetés
2026. június 03., szerda

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba

Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba
2026. június 03., szerda

Lakodalomba hív a harmadik Csíkszentdomokosi Folkmaraton

A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.

Lakodalomba hív a harmadik Csíkszentdomokosi Folkmaraton
2026. június 03., szerda

Ballagnak a csíkszeredai sapientiás végzősök

Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.

Ballagnak a csíkszeredai sapientiás végzősök
Hirdetés
2026. június 03., szerda

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón

Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón
Trianonra emlékeznek Csíksomlyón
2026. június 03., szerda

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón

2026. június 03., szerda

Bizonytalan a Márton Áron Tehetséggondozó Központ jövője

Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.

Bizonytalan a Márton Áron Tehetséggondozó Központ jövője
2026. június 02., kedd

Mentős információ: kómában van a Csíkszeredában elgázolt idős gyalogos

Idős nőt ütött el egy autó Csíkszeredában a Tudor-lakótelepen kedden reggel. Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett.

Mentős információ: kómában van a Csíkszeredában elgázolt idős gyalogos
Hirdetés