
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Rekordot döntött a napi esetszám pénteken Hargita megyében, ahol több mint 150 új fertőzést azonosítottak, és hét koronavírussal összegfüggésbe hozható haláleset is történt. A kórházban ápoltak száma és a fertőzöttségi arány tovább emelkedett.
2021. október 15., 14:222021. október 15., 14:22
Minden korábbinál több, 152 új koronavírus-fertőzést igazoltak pénteken Hargita megyében 668 teszt feldolgozása során, ezzel 10 365-re nőtt a járvány kezdete óta azonosított esetek száma – derül ki a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal közleményéből. Emellett hét újabb haláleset is történt, így a koronavírussal összefüggésbe hozható elhalálozások száma 575-re emelkedett.
A gyógyultak száma 51-el nőtt az elmúlt 24 órában, ezáltal eddig összesen 8552-en győzték le a fertőzést.
A már korábban igazolt fertőzöttek újratesztelése során Hargita megyében tizenhét páciens esetében kaptak újabb pozitív eredményt – olvasható a központi Stratégiai Kommunikációs Csoport tájékoztatásában. Ebből az is kiderül, hogy ezer lakosra jelenleg 3,30 igazolt fertőzés jut a megyében az elmúlt tizennégy nap adatai alapján, ami – Kovászna megye után – a második legalacsonyabb érték az országban.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.
Akár 15 ezer lejes állami támogatást is igényelhetnek a magánszemélyek megújuló energia tárolására alkalmas rendszerek telepítésére. A 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án indul a jelentkezés.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.
Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet péntekre virradóan, Csíkszereda pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát: Hargita megye székelyén mínusz 6,1 Celsius-fokot mértek.
Hat házkutatást tartottak Hargita megyében a Jupiter elnevezésű művelet részeként csütörtökön. A rendőrség hivatalos iratok hamisítása és jogosulatlan szakmai tevékenység végzése miatt nyomoz.
Luca Niculescu miniszterelnök csütörtök este kijelentette, hogy a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel folytatandó egyeztetések, valamint a végleges költségvetési adatok ismeretében döntenek majd a jövő évi minimálbérről.
A kormány március 31-ig fenntartja a lakossági földgáz árának szabályozását, és a vállalatok támogatására is intézkedéseket készít elő – jelentette ki csütörtök este Luca Niculescu miniszterelnök.
Újabb két bombafenyegetést jelentettek csütörtök este az otopeni-i Henri Coandă Nemzetközi Repülőtéren leszálló repülőgépekkel kapcsolatban. Az egyik egy Tel-Avivba tartó, Bukarestben köztes leszállást végző KLM-járatot érintett.