Sógor Csaba tanulásra buzdította a szabadegyetem résztvevőit, Kelemen Hunor pedig kiemelte, hogy az RMDSZ folyamatosan keresi azokat a fiatalokat, akik aktívan részt akarnak venni a közéletben.
2011. július 15., 18:532011. július 15., 18:53
A két erdélyi politikus tartott előadást pénteken a Zabola mellett levő Csipkésben megszervezett szabadegyetemen. Sógor Csaba EP-képviselő arról beszélt, hogy hogyan látja a fiatalok esélyeit az európai nagy családban. Sógor elmondta, hogy ha most egykorú lenne az előadáson résztvevő hallgatókkal, biztosan megtanulna három európai, illetve egy ázsiai nyelvet, és mindenképp elsajátítana egy pótszakmát, aminek hadsznát vehetné abban az esetben, ha már a tanult embernek nem lesz értéke. Sógor szerint „ennyi, egyszerű a képlet”.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke beszédében megköszönte a HÁRIT-nak, hogy a pártelnök-választáskor őt támogatta és elmondta, hogy az a jó politikus, akinek sikerül a fiatalokat is bekapcsolnia a politikai életbe úgy, hogy megbízik bennük. Kelemen szerint az RMDSZ bonyolult rendszer, amely több empátiát és odafigyelést igényel mint egy más, klasszikus párt, de hozzátette, a következő időszakban a cél több fiatal bevonása a pártba, illetve a közéletbe.
Az RMDSZ elnöke azt is elmondta, hogy az erdélyi konzultációnak egyelőre csak részeredménye van, de az világosan kitűnik, hogy a gazdasági válság hatására az emberek prioritásai megváltoztak.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
szóljon hozzá!