
Képünk illusztráció
Fotó: László Ildikó
A Román Rendőrség közölte, hogy „maximális komolysággal” kezeli a fenyegetésekről és erőszakos cselekményekről szóló bejelentéseket, miután George Simion, az AUR elnöke azt állította, a hatóság nem reagált több, őt ért halálos fenyegetésre.
2025. november 01., 15:242025. november 01., 15:24
A Román Rendőrség maximális komolysággal kezeli a fenyegetésekre, erőszakos cselekedetekre vagy az egyének biztonságát fenyegető egyéb tettekre vonatkozó bejelentéseket – közölte szombaton az országos rendőr-főkapitányság.
Ennek előzménye, hogy előző nap a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion felrótta, hogy a rendőrség nem tett lépéseket, bár
– számol be az Agerpres. A rendőrség szombati közleménye szerint az AUR elnökének feljelentései nyomán eljárást indítottak, és folyamatban van a nyomozás, amelyet Bukarest második kerületének ügyészsége irányít.
„Intézményünk nem tolerálja a gyűlöletre, erőszakra uszító vagy a szélsőséges nézeteket népszerűsítő magatartást vagy megnyilvánulásokat.
– szögezték le. A közleményben azt is nyomatékosították, hogy a fenyegetés – bárki ellen is irányul – súlyos bűncselekménynek minősül, és a büntető törvénykönyvben előírtak szerint büntetendő. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke,
Szerinte a rendőrség nem végzi a dolgát, a titkosszolgálatok pedig közölték, hogy nem illetékesek ilyen ügyekben. „Valószínűleg azzal vannak elfoglalva, hogy politikai ügyeket fabrikálnak azok ellen, akik Nicușor Dan szerint túl jól állnak a felmérésekben” – jegyezte meg Simion.

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion személyi védelmet kér a Kormányőrségtől (SPP) saját maga, családja és a párt vezetősége számára.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) Siegfried Mureșan európai parlamenti képviselőt javasolja miniszterelnöknek a csütörtöki cotroceni-i kormányalakítási konzultációkon.
Tizennyolc riasztást kaptak a Hargita megyei hivatásos mentők szeptember 14–15-én. A beavatkozások során a SMURD egységei 14 embernek nyújtottak orvosi segítséget, két embert pedig kritikus helyzetből mentettek ki.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) nyilvános vitákat kezdeményez a képviselőház védelmi bizottságával közösen a román nemzeti zászló napjáról szóló törvénytervezetről.
Hargita és Kovászna megyében is a gyalogosok biztonságára összpontosítanak a közlekedési rendőrök a szeptember 16–22. között zajló Roadpol Safety Days európai kampány keretében.
Két, alkohol befolyása alatt vezető gépkocsivezető ellen is eljárást indítottak a Hargita megyei rendőrök kedden.
Nicușor Dan államfő egyeztetésre várja a Cotroceni-palotába csütörtökön a parlamenti pártok és frakciók képviselőit, hogy a miniszterelnök-jelölt kijelöléséről tárgyaljanak – közölte az elnöki hivatal.
Elfogadta a parlament azt a törvénymódosítást, amely megduplázza a medvepopuláció megelőzési célú kilövési kvótáját. A jogszabály értelmében évente 859 medve kilövésére nyílhat lehetőség, tudományos populációfelmérés alapján.
Enyhén gyengült szerdán a lej az euróhoz képest, miközben a dollárral és a svájci frankkal szemben erősödött. Az arany grammonkénti ára is emelkedett.
Többéves előkészítő munka után mutatták be Hargita megyében a Myrmidone (Narancslepke) kezdeményezést. Az új minősítési rendszer a helyi termelőkre, a térségi gasztronómiára és a fenntartható turizmusra épít.
Negyvenhét erőszakosan viselkedő személyt állítottak elő a hatóságok a keddi, bukaresti tüntetés résztvevői közül, és a rendőrségre kísérték őket. Az incidenseket okozó személyeket kiemelték a tüntetők közül, hogy eljárást indítsanak ellenük.
szóljon hozzá!