
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szórványért felelős szakcsoportja karácsonyi tanszer- és ajándékgyűjtést szervezett decemberben a szórványban élő magyaroknak, hogy a peremvidéken élő gyermekek megfelelő körülmények között, anyanyelvükön tanulhassanak szülőföldjükön. Az adományozó körút alkalmával az EMI kicsiny csoportja eljutott Magyarigenbe, Boroskrakkóba, Balázsfalvára, Magyarpéterfalvára és Türbe, ahol sok-sok örömet szereztek a gyermekeknek. Minderről Szakács Júlia számolt be lapunknak.
2010. január 04., 19:172010. január 04., 19:17
2010. január 04., 19:332010. január 04., 19:33
Az ajándékgyűjtés sikeresnek bizonyult, mert a helyi szervezeteken keresztül (Várad, Kolozsvár, Marosvásárhely, Csíkszereda, Udvarhely, Sepsiszentgyörgy) több magyar ember mosolyt varázsolhatott a gyerekek arcára, könyveket, tanszereket, játékokat, ruhákat adományozva, amelyekből ajándékok készültek. December 19-én öt lelkes fiatal kerekedett fel, hogy az összegyűlt adományokkal felkeressék a mások által elfeledett magyar szórványtelepüléseket. Az ifjak legfőbb célja az volt, hogy az ott élő magyar gyermekeket ne csak kézzelfogható dolgokkal ajándékozzák meg, hanem lelkiekben is gazdagítsák őket, tiszta szívből jövő szeretettel éreztetve velük, hogy léteznek olyan fiatalok, akik foglalkozni akarnak a szórványban élőkkel, többek között támogatván mindazokat, akik magyar nyelven kívánnak tovább tanulni.
A kis csoport első állomása a magyarigeni lelkipásztor, Gudor Botond otthona volt. Az ott összegyűlt gyermekek versekkel köszönték meg az angyalka ajándékait. Magyarigen után Boroskrakkó következett, ahol az utolsó keresztény magyart keresték fel.
Balázsfalván Németh Ferencz lelkipásztor parókiáján vártak rájuk az apróságok, akik fülig érő mosollyal köszönték meg a meglepetéscsomagokat.
Magyarpéterfalván a templomban Makkai Dénes lelkipásztor és ötven gyerek szívből szóló karácsonyi éneke köszöntötte az EMI-seket, akik az ünnepi dalokat lelkesen éneklő gyermekek között osztották szét az ajándékokat.
Türben Kémenes Lóránt atya otthonában hagyták a csemetéknek szánt ajándékokat, amiket a karácsony esti ünnepségen osztottak szét.
A hosszú, 460 kilométeres, hóban, fagyban való utazás nehézségeit meg sem érezték, mert a gyerekek mindenütt meleg szívvel fogadták őket, és ez mindennél többet ért – fogalmazott Szakács Júlia, aki hangsúlyozta: elérték céljukat, mert az örömszerzés pillanatait is át tudták élni. „Érdemes a szórvány magyarságért küzdeni és csodákat tenni, annak reményében, hogy mások is megértették a szeretet és odafigyelés szükségét a szórványban élő emberek életében. Ők nemcsak hallani, hanem érteni is akartak, leguggoltunk melléjük, hogy a szívdobogásunk közel legyen. Mert ő értük is dobog”.
Az idei Tusványos talán legbarátságosabb estéjén már érezni lehetett, hogy közeleg a búcsú, de a nagyszínpad előtti hangulaton ennek nyoma sem látszott.
Két olyan zenekar várta péntek este a tusványosi közönséget, amely nem először állt az itteni színpadon: a Maszkura és a tücsökraj, valamint a 4S Street egyaránt ismerősként tért vissza.
Egy limonádéért 15, egy hamburgerért akár 65 lejt is elkérnek a 35. Tusványoson. Körbejártuk a vendéglátósort és összegyűjtöttük, mennyibe kerülnek idén a legnépszerűbb ételek és italok.
A zene képes hidakat építeni emberek között, nemzetiségtől és anyanyelvtől függetlenül összekötve a tömeget – bizonyította a csütörtök esti Horváth Tamás- és Holograf-koncert Tusványoson.
A tusványosi kempingben van, ahol katonás rend fogad, máshol pokrócok, matracok és hátizsákok között próbálnak kényelmesen berendezkedni a lakók. Megnéztük, hogyan telnek a mindennapok ezekben az ideiglenes otthonokban.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
„Maximális fordulatszámra kapcsoltunk” – fogalmazott Bors Béla csíkszeredai alpolgármester, hiszen a PNRR-s finanszírozás megtartásához augusztus 30-ig a munkálatok legalább 95 százalékát el kell végezni a városháza és a színház épületénél.
Két, merőben más zenei élményt kínáló együttes váltotta egymást szerda este Tusványos nagyszínpadán.
Csángó dallamok, kopogó cipők és felszabadult nevetés töltötte meg a Kriza János csűrt a Tusványos első napján. A moldvai és gyimesi táncházba bárki bekapcsolódhatott, egyetlen feltétellel: tartani kellett a jókedvet.
Újabb kutyaharapásos esetre derült fény Csíkszeredában: egy kislányra támadt rá az eb egy vendéglátóhely teraszán néhány hete. Az állat tulajdonosát kétezer lejre bírságolták, mivel nem tartotta be a veszélyes kutyákra vonatkozó jogszabályi előírásokat.