Sikere van a hőszigetelési programnak Csíkszeredában

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

Nem lankad a csíkszeredaiak érdeklődése az országos hőszigetelési programot illetően, legalábbis erre engednek következtetni a lakástulajdonosi társulások részéről érkező megkeresések. Csíkszereda önkormányzata legutóbbi ülésén elfogadta azt a prioritási listát, amelynek alapján idén a jelentkező tömbházakat bevonják a programba.

D. Balázs Ildikó

2010. június 29., 11:212010. június 29., 11:21

•  Fotó: Kristo Robert                       Galéria

Fotó: Kristo Robert

A 2010-es listán a megyeszékhely 38 tömbháza (967 lakás) szerepel, ezek közül az első hat a tavalyról maradt erre az évre, esetükben vagy már folyamatban van a munka, vagy hamarosan indul – tájékoztatott Szőke Domokos. Az alpolgármester pontosítása szerint az önkormányzati testület egy, már korábban elfogadott kritériumrendszer alapján határozta meg a prioritási listán a tömbházak sorrendjét. A kritériumrendszer egyik legfontosabb pontja pedig a lakók részéről az önrész teljes egészében egy bankszámlára való befizetése volt. Ez nem mindenki számára sikerül, három tömbház például azért csúszott le a listáról, mert az önrészt csak részben tudták kitenni.

„Nem csak az érintett lakók rendelkeznek a kért összeggel, hanem az önkormányzat is, hiszen erre a célra hárommillió lej van szánva. Már csak a kormánytól várjuk a rá háruló ötmillió lej folyósítását” – fűzte hozzá Ráduly Róbert Kálmán polgármester. Ha minden a tervek szerint halad, a júliusi önkormányzati ülésen már a hatástanulmányok elfogadására kerül sor, és szeptemberben indulhatnak a munkálatok.

„Egyértelmű siker, ahogyan Csíkszeredában sikerült hitelessé tenni e programot, a siker pedig sokunk érdeme” – jegyezte meg a polgármester. Szőke Domokos a lakástulajdonosi társulások elnökeinek a munkáját emelte ki, hiszen véleménye szerint nem volt könnyű feladat a szükséges önrész összegyűjtése.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

Kipróbáltuk a városi buszjáratokat

Fűtött, tiszta utastér, kedves sofőrök, egyelőre kevés utas – hétfőn, a városi tömegközlekedés tesztüzemének első napján kipróbáltunk néhány csíkszeredai buszjáratot.

Kipróbáltuk a városi buszjáratokat
Kipróbáltuk a városi buszjáratokat
2025. december 22., hétfő

Kipróbáltuk a városi buszjáratokat

Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Példát mutat ma is a fiatal nemzedéknek Müller László

Fejet hajtottak a csíkszeredai Müller László katona emléke előtt a Szentlélek utcai temetőben tartott katonai és egyházi szertartás során hétfőn. Az 1989-es forradalomban elhunyt fiatalt december 23-ra virradóan érte halálos golyó.

Példát mutat ma is a fiatal nemzedéknek Müller László
2025. december 22., hétfő

Autók ütköztek a csíkszeredai Brassói úton

Baleset történt Csíkszeredában a Brassói úton hétfő délelőtt, a helyszínen rendőrök irányítják a forgalmat.

Autók ütköztek a csíkszeredai Brassói úton
2025. december 21., vasárnap

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában

Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában
Hirdetés
2025. december 20., szombat

Hozzáfogtak a Nagyboldogasszony Zarándokház felújításához

Az adományokból gyűlt összegből és saját költségvetésből elkezdték a csíkkarcfalvi Nagyboldogasszony Zarándokház tatarozását. Egyelőre a tetőzet rendbetételére gyűlt pénz, ezért további adományokra, forrásokra lesz szükség.

Hozzáfogtak a Nagyboldogasszony Zarándokház felújításához
2025. december 19., péntek

Hajszálon múlt a nagyobb baj: tűz pusztított a kászonjakabfalvi templom szomszédságában

Kigyulladt a kászonjakabfalvi templom közvetlen közelében álló fásszín csütörtök éjszaka. A kigyulladt épület közelsége miatt az egyházi épület is veszélybe került.

Hajszálon múlt a nagyobb baj: tűz pusztított a kászonjakabfalvi templom szomszédságában
2025. december 18., csütörtök

Furcsa jelenség Csíkszeredában: mintha pontokban havazna – videóval

Csak fokozatosan, de enyhül a levegő hőmérséklete Csíkszeredában, ami pontokban szokatlan, ugyanakkor látványos jelenséget eredményez.

Furcsa jelenség Csíkszeredában: mintha pontokban havazna – videóval
Hirdetés
2025. december 18., csütörtök

Ahogy Csíkba beköltözött a fagy, az egész országban nincs rá példa

Bőven Csíkszeredában volt a leghidegebb csütörtökre virradóan egész Romániában, a közel mínusz 8 fokos hidegre sehol máshol nem volt példa.

Ahogy Csíkba beköltözött a fagy, az egész országban nincs rá példa
2025. december 17., szerda

Nagyvárosi menetrendre váltanak a csíkszeredai tömegközlekedésben

Az eddiginél sokkal nagyobb, átlagosan 10 perces járatsűrűségre vált hétfőtől, december 22-től a csíkszeredai tömegközlekedés, amelyet 21 új gázüzemű autóbusz szolgál ki folyamatosan. Az új menetrendek elérhetők lesznek a megállókban.

Nagyvárosi menetrendre váltanak a csíkszeredai tömegközlekedésben
2025. december 17., szerda

Túlzott sebesség okozhatta a balesetet Csíkszentimrén, többen is megsérültek

Négyen sérültek meg egy balesetben Csíkszentimre községben kedden este.

Túlzott sebesség okozhatta a balesetet Csíkszentimrén, többen is megsérültek
Hirdetés