
Sajtótájékoztatón ismertették a szervezők a fesztivál hetedik kiadását
Fotó: HÁRIT sajtóiroda
A #picitmásképp mottóval szervezi meg az idei Sic Feszt – Székelyföldi Szabadegyetemet a Háromszéki Ifjúsági Tanács augusztus 12–15. között Árkoson, a Szentkereszty-kastély területén.
2021. augusztus 10., 19:022021. augusztus 10., 19:02
A rendezvény hetedik kiadását nem akarták klubokba tömöríteni, ezért esett a választás az árkosi helyszínre, tájékoztatnak a szervezők, akik abban bíznak, így vissza tudják hozni a fesztiválhangulatot, amit a korábbi években Sugásfürdőn vagy Csomakőrösön megszokhattak a résztvevők.
A programban előadások szerepelnek az egészséges életmód, a pályaorientáció, a turizmus, a gazdasági kérdések, a közösségimédia-használat témákban, lesz Folkudvar és koncertek is. Fellép Manuel, a 2019-es X-Faktor felfedezettje, az USNK, 4S Street, Azahriah, BSW és a GANG, a késő esti órákban pedig lemezlovasok lépnek színpadra: Pixa, SoundNoise, Pici és Nick Havsen. A rendezvényen több helyi diákzenekar is lehetőséget kap a bemutatkozásra: Lunda, House of Pioneers, Teddy Pickers, Sicton, Same Shit.
A gyerekek ügyességi, kézműves és szabadtéri hagyományos játékokban próbálhatják ki magukat. Ebben az évben is közel harminc kézműves, ügyességi, készség- és képességfejlesztő foglalkozás várja a családokat. A harminctagú szervezőcsapat mellett több mint száz önkéntes vesz részt a rendezvény lebonyolításában. Jegyek a fesztivál helyszínén vásárolhatók, korlátozott számban.
A SIC Feszten azok vehetnek részt, akik megkapták a koronavírus elleni védőoltás mindkét, Johnson&Johnson-vakcina esetében egy dózisát, és ezt a helyszínen igazolni is tudják, vagy akik 72 óránál nem régebbi negatív PCR-tesztet tudnak felmutatni a helyszínen, illetve akik 24 óránál nem régebbi, laborban elvégzett antitest-teszteredményt tudnak bemutatni. Azoknak, akik egyik dokumentummal sem rendelkeznek, és megvásárolták a napijegyet, a szervezők ingyenesen antigéngyorsteszt elvégzésére biztosítanak lehetőséget. A fesztivállal kapcsolatos naprakész információk elérhetők a Sic Feszt Facebook-oldalán.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.
Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
A Tulceai megyei Delta katasztrófavédelmi felügyelőság (ISU Delta) diszpécser szolgálatát az 112-es egységes segélyhívón értesítették, hogy Luncavița település közelében egy drónt észleltek, amely feltehetőleg a Cetățuia kőbánya területén zuhant le.
Büntetőfeljelentést tett és polgári félként vesz részt az eljárásban annak a Brăila megyei gyermeknek a családja, akit egy égből érkező azonosítatlan tárgy – feltehetően egy dróndarab – ütött fejbe rollerezés közben.
A rendőrség csütörtök este őrizetbe vette azt a sofőrt, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el, akik közül ketten életüket vesztették, a harmadik pedig súlyosan megsérült – jelentette be pénteken a rendőrségi szóvivő.
A hőmérséklet Románia legnagyobb részén a következő négy hétben, szeptember közepéig az ebben az időszakban megszokottnál magasabb lesz, a legnagyobb eltérések nyugaton és a középső országrészen várhatók.
Az elmúlt 24 órában huszonhárom riasztás érkezett a hegyimentő-szolgálathoz, amelynek munkatársai harmincegy embernek nyújtottak segítséget – tájékoztatott pénteken a Facebook-oldalán a Salvamont.
Jócskán lehűlt az idő péntekre virradóan Csíkszeredában, a hivatalos mérőállomáson hat fok alá, 5,7 Celsius-fokig esett vissza a hőmérséklet.
Nyilvánosan elérhető a magyar rendőrség internetes oldalán a körözési toplista, amelyre ötven keresett személy került fel.
szóljon hozzá!