
Fotó: Henning János
Székelyföldön marad Gábor Áron ágyúja, mondta Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter szombaton, Baróton. A Gábor Áron eredeti ágyúját bemutató kiállítást az Erdővidék Múzeumában nyitották meg.
2010. október 10., 14:212010. október 10., 14:21
2010. október 10., 18:552010. október 10., 18:55
Fotó: Henning János
A szombati eseményt nagy érdeklődés övezte, ami jelzi, hogy az erdővidékiek ma is kötődnek Gábor Áron ágyújához, hiszen a székely önvédelmi harc első két ágyúját Bodvajban öntötték. A megnyitó keretében Demeter László, a múzeum vezetője kiemelte az ágyú fontosságát, mely a háromszéki önvédelmi harc jelképe. Ez a fegyver már 1848-ban nemcsak hadászati eszköz volt, hanem egy szimbólum, amely lelkesedést váltott ki a szabadságharcosokból – fogalmazott Demeter László.
A rendezvényen jelen volt Kelemen Hunor miniszter is, aki az ágyú üzenetét közvetítette. „Ennek az ágyúnak többféle üzenete van: ha közösen akarjuk, el tudjuk érni céljainkat. Az ágyút közösen akartuk hazahozni, és ez sikerült. Gábor Áronék legyőzték a kishitűséget, ezt az üzenetet is meg kell értenünk, hiszen az a közösség, amely legyőzi a kishitűséget, eléri célját.”
Fotó: Henning János
A tárcavezető kiemelte, Gábor Áron ágyúja nemcsak a kulturális örökség része, hanem a székely szabadságszeretet tárgyi emléke. Az ünnepi beszéd végén a miniszter egy bejelentést is tett: az ágyú véglegesen a székelyeké marad. „Az ágyú itt marad Székelyföldön, a Székely Nemzeti Múzeumban. Megtaláltuk ennek módját, hamarosan végleges formát kap ez a döntés” – hangsúlyozta Kelemen Hunor.
Fotó: Henning János
Büszke győzteseknek nevezte beszédében Székelyföld lakóit Tamás Sándor Kovászna megyei elnök, hiszen Háromszéken olyan fegyvergyártás indult, amilyen még a legkorszerűbb korabeli üzemekben sem volt. „És nem a technológia, hanem az elhatározás, a hozzáadott és belefektetett lelkesedés miatt. (…) Igen, itthon, Székelyföldön méltán érezhetjük magunkat győzteseknek, és itt ezt büszkén ki is mondhatjuk” – mutatott rá a háromszéki önvédelmi harc sikereire és egyedülálló eredményeire Tamás Sándor.
A bensőséges ünnepségen a kisbaconi Farkas Boglárka szavalatát, az olaszteleki Harmónia női kórus műsorát tekinthette meg a közönség, együttműködött a kézdivásárhelyi fúvószenekar és a gidófalvi hagyományőrző huszárok. Gábor Áron egyetlen fennmaradt, eredeti ágyúja három hétig tekinthető meg Baróton, Erdővidék Múzeumában, azt követően visszaviszik a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumba.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.