
Fotó: Gecse Noémi
Szent László az, akivel a keresztény szentség és a nemzeti szellem egységre jutott – fogalmazott Semjén Zsolt, Magyarország nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettese, a Szent László-emlékév fővédnöke péntek reggel a csíkszeredai Szent Kereszt főplébánia templomkertjében.
2017. június 02., 15:042017. június 02., 15:04
2017. június 02., 16:572017. június 02., 16:57
Szent László öröksége a legnehezebb időkben is megtartó erőt jelent a nemzet számára – hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Szent László király a hit bajnoka, a haza hőse című kültéri kiállítás megnyitóján. Mint mondta,
Fotó: Gecse Noémi
„Ugyanis egy száraz történelmi tény csak azt mondja el, hogy abban a pillanatban mi történt. De nem mondja meg, hogy annak milyen hatása volt a nemzet közösségére, a történelemre. Ezzel szemben a legenda és a monda azt is magába foglalja, hogy adott közösség számára az a történelmi esemény milyen eredményt hozott, milyen történelmi hatása volt (…) Érdemes azt is végiggondolni, hogy Szent László király valahogy a középpontjában áll annak a sajátos szakrális hagyománynak, ami az Árpád-házat jellemzi. És ezért jogos büszkeséggel mi, magyarok elmondhatjuk azt, hogy nincs még egy olyan család az egyetemes világtörténelemben, mint az Árpád-ház, amely annyi szentet adott volna a katolikus anyaszentegyháznak. Itt is látjuk az ősi magyar hagyomány és a keresztény teológiának az egybekapcsolódását.”
Rámutatott, Szent Lászlótól indul az a magyar önértelmezés, hogy
„Minden aktuálpolitikától függetlenül, nem így van ma is? Nem mi védjük ezt a szerencsétlen Európát, amely megtagadja a saját keresztény gyökereit? Mégiscsak mi védjük, most is, hűen ahhoz a nemzeti önértelmezéshez és küldetéshez, ami Szent Lászlóval indult, törökkel, tatárral és a keleti pogányság más formációival szemben védeni ezt az Európát, védeni a kereszténységet és megvédeni Magyarországot.”
Fotó: Gecse Noémi
Szent László küzdelmes, harcias kiállása bátorítson bennünket is most, amikor meg kell küzdenünk a magunk kis autonómiájáért, a magyar kultúráért, történelmünkért, hitünkért, és mindazon értékért, amelyet a magyar nép Szent István óta kialakított itt a Kárpát-medencében – húzta alá köszöntőbeszédében Darvas-Kozma József pápai káplán, címzetes esperes.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke beszédében hangsúlyozta, Szent László példája azt mutatja, hogy megvédeni magunkat nem vétek, és a védelmi harcot meg lehet vívni anélkül, hogy szívünkbe helyet engednénk a gyűlöletnek.
Fotó: Gecse Noémi
Ez a vándorkiállítás a legjobb helyre került – véli Ráduly Róbert-Kálmán, Csíkszereda polgármestere. „Nemcsak azért, mert a mostani magyar ajkú Kárpát-medencei keresztény világ legfontosabb centruma Csíksomlyó, hanem azért, mert Csíkország a katolicizmusnak ma is fontos bástyája. És az ilyen típusú, az ilyen jellegű élményekre szükségünk van és szükségünk lesz. Köszönjük a felelős magyar kormánynak, a felelős magyar országgyűlésnek, hogy ismételten a magyar nemzet részévé emelt bennünket, és a határon túli székely testvéreiket is ugyanolyan szeretettel, megbecsüléssel és figyelemmel emeli vissza a nemzet sorába, mint ez Szent László kultuszának kiteljesítése idején volt. Ez a kiállítás is legyen ennek a törekvésnek is a stációja, hirdesse a magyar-székely összetartozást és a barátságot.”
Fotó: Gecse Noémi
Gaal Gergely, a Szent László-év Tanácsadó Testület elnöke szerint az emlékév és Szent László életének talán a legfontosabb üzenete mindannyiunk számára, hogy
Szent László király élete ezen túlmenően nem csak számunkra, magyarok számra mutatja meg ezt, hiszen Szent Lászlót a környezetünkben élő Közép-európai népek körében is egyöntetűen tisztelik.
„Kiemelkedő eseménye az emlékévnek, hogy ezen a héten, szerdán Rómában őszentsége Ferenc pápa megáldotta a Szent László lángot az általános audiencián, amelyet a Magyarországon működő országos lengyel önkormányzat kezdeményezésére vittek Rómába. Ma is érdemes követni hősöket, szenteket. A mai kiállítás időpontja különleges, hiszen a csíksomlyói búcsú 450. évfordulója van. Ez a kiállítás azért első az emlékév során, mert először mutatjuk be a kültéri változatát. Bízunk benne, hogy ennek a kiállításnak a megtekintői ezáltal is erősödni tudnak hitükben, hazaszeretetükben és nemzeti összetartozásukban.”
Fotó: Gecse Noémi
A köszöntőbeszédek után Tamás József püspök megáldotta a kiállítást. Úgy fogalmazott, hogy ez a kiállítás olyan jelképpé válik, amely nagy királyunk követésére buzdít. Arra, hogy mi is szellemi és lelki gyeplőinket, iskoláinkat és templomainkat ne hagyjuk, a reánk törő belső és külső veszedelmeket legyőzzük, amelyek ki akarnak forgatni javainkból, el akarnak űzni a szülőföldünkről, el akarják rabolni a hitünket, le akarnak zülleszteni erkölcseinkben.
Fotó: Gecse Noémi
„Szent László füve, amely jelképe sziklahitének, ma is gyógyír minden ragály ellen, és ha mi is az igaz ügyért harcolunk, akkor, ha kell, ma is meghasad a hegy, kővé változik a tőrbe csaló aranypénz. És éppen ezért büszkék vagyunk arra, hogy ma egy globalizálódó világban, amely mindent csak pénzben mér, még vannak, akik túllátnak az anyagi világon és hinni tudnak az eszményekben, az örök értékekben, ezért tudnak tenni és cselekedni.”
Fotó: Gecse Noémi
Nicușor Dan román államfő szeptember 20. és 23. között több megbeszélésen és rendezvényen vesz részt az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 81. közgyűlésének New Yorkban szervezett közgyűlésének keretében – közölte az államelnöki hivatal.
Másodpercenként 1650 köbméterre emelkedik a Duna vízhozama a jövő héten az országba való belépési pontnál, Báziásnál, és ezzel még mindig jóval a szeptemberi 3800 köbméteres sokéves átlag alatt marad.
A szeptember 11-17. közötti időszakban összesen 19 európai elfogatóparancsot hajtott végre az Országos Rendőr-főkapitányság.
Kút ásása közben találtak egy feltételezett lőszert szombaton a Kászonaltíz községhez tartozó Kászonimpéren. A helyszínre kiszálló tűzszerészek egy második világháborúból származó támadó kézigránátot azonosítottak.
Közel 3000 szabálysértési bírságot róttak ki ezen a héten az autópálya-rendőrök a közlekedésbiztonsági ellenőrzéseik során.
A Fekete-tengerben, a Chituc homokpadtól mintegy 50 tengeri mérföldre keletre talált dróndarabot ártalmatlanítottak vasárnap reggel – közölte a védelmi minisztérium.
Tűz ütött ki vasárnap egy segesvári, idősek gondozására szolgáló szociális központban. Az épületben negyvenen tartózkodtak, három embert a tűzoltók menekítettek ki.
Három maroshévízi férfit vettek 24 órára őrizetbe, miután a gyanú szerint egy helyi szórakozóhelyen biztonsági őrökre támadtak, majd több berendezési tárgyat is megrongáltak. A rendbontás az utcán is folytatódott.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök bejelentette, hogy folytatni kívánja Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő politikáját a források helyes kezelésében és a korrupció elleni küzdelemben.
0,67 milligramm/liter alkoholt mutatott ki a szonda annak a 33 éves nőnek a leheletében, akit szombat hajnalban igazoltattak a csíkszeredai rendőrök.
szóljon hozzá!