
Elkél a segítség. Szarka Felíciának október 4-én kapott lángra a külsőrekecsini lakása
Fotó: Kovácsné Németh Edit
Segítségre van szüksége egy csángó tanítónak, Szarka Felíciának és családjának, akik tűzvész következtében veszítették el otthonukat még tavaly októberben. Az egykori házuk egyben a magyar gyerekek oktatásának „meleg fészke is volt”. A pedagógus közel két évtizede járul hozzá a magyar identitástudat megőrzéséhez egy olyan helyen, ahol többen is nehezményezik ezt, a magyar nyelvet pedig jórészt már csak a felnőttek beszélik.
2018. január 16., 20:432018. január 16., 20:43
2018. január 16., 21:312018. január 16., 21:31
Szarka Felíciának október 4-én kapott lángra a Bákó megyei Külsőrekecsinben a lakása,
Megtudtuk, az októberi tűzesetet követően több alapítvány is szervezett gyűjtést neki és családjának, Erdélyből és Magyarországról is kaptak támogatásokat.
– fejtette ki keddi megkeresésünkre a tanító.
Fotó: Kovácsné Németh Edit
Szarka Felícia jelenleg román nyelv és irodalom tanítóként is dolgozik a Bákó megyei Csík település iskolájában, Külsőrekecsin szomszédságában. A csángó pedagógus szerint a térségben sok helyi szülő nem tartja fontosnak, hogy magyarul is tanulhasson a gyereke, egyesek pedig kifejezetten ez ellen vannak. Így a fiatalok közül egyre kevesebben tudnak anyanyelvükön.
A tanító egyébként már 2001 óta tart délutáni foglalkozásokat a külsőrekecsini magyar gyerekek számára. Mint ismert,
Fotó: Kovácsné Németh Edit
Felícia a fakultatív délutáni foglalkozásokat kezdetben saját házában – amelyet októberben felemésztettek a lángok – tartotta több éven keresztül, majd miután igencsak megnőtt a gyereklétszám, ő és férje hozzájárult egy telekkel a külsőrekecsini Gyerekek Házának megépítéshez, amelyben továbbra is tartanak délutáni tevékenységeket – például kézműves foglalkozás, történelemórák, ének- és táncórák, stb. – a magyar iskolásoknak – tudtuk meg. Az említett foglalkozások egyébként a Moldvai Csángómagyar Oktatási Program részeként zajlanak.
Fotó: Kovácsné Németh Edit
Számlaszámok
Pénzadományt az OTP Banknál nyitott számláira lehet utalni. Forintot, lejt és eurót külön számlákra lehet küldeni, amelyekhez a következők az adatok: Név: SARCA FELICIA FUNDU RACACIUNI, BACAU, ROMANIA SWIFT-BIC: OTPVROBU Számlaszámok: RO07OTPV290000297370HU01 (Forint), RO03OTPV290000297370RO01 (Lej), RO57OTPV290000297370EU01 (Euró).
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
szóljon hozzá!