
Fotó: Csata Beáta
Kedden délután 5 órától került sor a gyergyói segítő szakmában dolgozók találkozójára a Pro Art Galériában. Több mint negyven szakember vett részt a rendezvényen: pszichológusok, logopédusok, lelkészek és orvosok. Ezenkívül az Esély Alapítvány és a Caritas néhány dolgozója is jelen volt.
2011. június 08., 18:102011. június 08., 18:10
2011. június 08., 19:322011. június 08., 19:32
A találkozó célja az ismerkedés volt, hogy ezáltal megtudják, ki mivel foglalkozik, így a pácienseket – ha szükséges – a megfelelő szakemberhez tudják küldeni. Egy szociális, segítő háló kialakítására törekednek, hogy együttműködve sokkal hatékonyabban tudják elvégezni a munkájukat.
Az eseményt Babos Judit moderálta, először köszöntötte a résztvevőket, majd részletes ismerkedés, csoportos játék következett, aztán kötetlen beszélgetés zárta a találkozót. Többek között elmondták igényeiket, beszéltek a jövőbeli tervekről.
Szabó Erzsébet pszichológus elmondta, sok pozitív visszajelzést kapott a résztvevőktől. Örültek, hogy végre valaki megtette az első lépést, elindított egy ilyen kezdeményezést. Beszélgetés és ismerkedés után úgy döntöttek, hogy elindítanak egy közös levelező listát, illetve saját weboldalt is terveznek, valamint közös programok szervezésére is sor kerülhet a jövőben. Arról is szó volt, hogy az így létre jött egyesület közös nevet kapjon, vagy esetleg egy már létező szervezethez csatlakozzon – ezt egyelőre még nem döntötték el.
A keddi találkozó nagyon jól sikerült, a következőre szeptemberben kerül sor.
Heves vita bontakozott ki a gyimesbükki Rákóczi-vár felújítása körül, miután Dan Tanasă AUR-os parlamenti képviselő bírálni kezdte a beruházást, illetve annak állami finanszírozását
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Felemelő és feltöltő az az összetartozás és szeretet, ami csak itt tapasztalható meg – vélik a zarándokok, akiket arról kérdeztünk, miért látogatnak évről évre a Nagy- és Kissomlyó-hegy közötti nyeregbe, a Hármashalom-oltárhoz pünkösdkor.
Az összmagyarság ünnepe, tízezrek találkozási pontja, „hazatérés” és még sorolhatnánk a csíksomlyói búcsú jelzőit. Újabb fotós összeállításunkban ezúttal a csíksomlyói búcsú arcait mutatjuk, akiken megakadt a fotósaink szeme és lencséje.
A búcsújárás elengedhetetlen kellékei a feszületek, zászlók, egyházi jelképek, amik tájékozódási pontként is szolgálnak a több százezres tömegben. Fotósaink képein mutatjuk az idei búcsú legszembetűnőbbjeit.
Az idei pünkösdszombaton is kegyes, sőt „túl kegyes” volt az időjárás a zarándokhoz, akik tűző napsütésben, nyárias melegben vehettek részt a búcsús szentmisén, Csíksomlyón. Fotókon mutatjuk.
Közösen csaknem 160 személynek nyújtottak orvosi ellátást a Hargita megyei mentőszolgálat és a tűzoltóság csapatai a csíksomlyói nyeregben. Ebben az évben kevesebb zarándok szorult segítségre, és ebben bizonyára a kedvező időjárás is közrejátszott.
A magyar, a székely és az ősi, a székelység megpróbáltatásaiban vigaszt nyújtó himnusz eléneklésével ért véget az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú. A hegynyereg több százezer magyar zarándok hangját visszhangozta.
Újabb magyarellenes provokációval jelentkezett a csíksomlyói pünkösdi búcsú napján Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja (Calea Neamului) nevű román nacionalista szervezet elnöke.
A hithez, a családhoz és az örök keresztény értékekhez való hűség megőrzésére buzdította a zarándokokat Székely János, szombathelyi megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, a Csíksomlyói búcsú idei szónoka.
szóljon hozzá!