
Fotó: Facebook/George Simion
George Simion pártelnök szerint a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) egy saját bizalmatlansági indítvány benyújtására készül és előre hozott választások kiírását szorgalmazza.
2026. április 20., 19:322026. április 20., 19:32
Az ellenzéki politikus szerint a jelenlegi kormánykoalíció a szakadék felé viszi az országot, amely drámai helyzetben van, ezért változásra van szükség.
Az AUR elnöke azt is elmondta, hogy a korábbi bejelentésüknek megfelelően bizalmatlansági indítványt készülnek benyújtani, de más hasonló kezdeményezések támogatására is készen állnak – számol be az Agerpres.
Rámutatott arra is, hogy ha a Szociáldemokrata Párt (PSD) Ilie Bolojan miniszterelnök leváltásáról dönt, ismertetnie kellene az ezt követő lépéseit is, mert ha a kormányfő helyét „Bolojannak egy sápadtabb és kevésbé mogorva változata” veszi át, a román népnek nem lesz jobb az élete, és a társadalmi megbékélés sem fog megvalósulni.
– jelentette ki.
A Szociáldemokrata Párt szenátusi frakcióvezetője, Daniel Zamfir hétfőn azt nyilatkozta, hogy ha Ilie Bolojan felelős politikusként jár el, akkor amint azt tapasztalja, hogy a kormányának nincs parlamenti támogatottsága, azonnal lemond, hogy ne húzódjon el a válság.
– tette hozzá. Bizalmatlansági indítvány benyújtásához legalább 116 szenátor és képviselő támogatása szükséges.
Élete megtiszteltetésének tartja a kezdeményezők felkérését, rendkívül hálás érte.
Célegyenesbe fordultak az előkészületek Tusnádfürdőn, a kedden kezdődő 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor területén már szinte minden a helyére került.
Legalább tíz komolyan vehető államfőjelöltre érkezett javaslat, de a döntést végül a Tisza Párt frakciójának és az Országgyűlésnek kell meghoznia – közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn Facebook-oldalán.
Elérte a 30 százalékot a munkálatok készültségi szintje a Nagyszeben–Pitești autópálya (A1) Bojca 1. alagútjánál – közölte hétfőn a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
Vizsgáznak kedden országszerte a pedagógusok a címzetes tanári állásokért, Székelyföldön mintegy 2300 jelentkezővel. A határozatlan idejű állásokért több helyen erős a túljelentkezés, különösen az óvodapedagógusi, tanítói és testnevelői posztoknál.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) 206 bírságot szabott ki összesen több mint egymillió lej értékben és 161 figyelmeztetést adott a román tengerparti üdülőhelyeken július 13. és 19. között végzett ellenőrzések során.
Az ország nagy részéhez hasonlóan Hargita megyében is figyelmeztető sztrájkot tartottak hétfőn a kórházakban. Az általános sztrájk kirobbantása attól függ, hogy a héten kapnak-e kormányígéreteket követeléseikre – mondta a Sanitas megyei vezetője.
Az ingyenes ivartalanítási programnak köszönhetően eddig már több mint 60 kutyát és macskát ivartalanítottak Marosvásárhelyen.
Andy Burnham, Manchester volt polgármestere az Egyesült Királyság új miniszterelnöke, miután III. Károly király hétfőn megbízta az új brit kormány megalakításával.
Változékony időjárásra kell készülni a következő két hétben Erdélyben: a hét eleji kellemes nyári időt átmeneti lehűlés váltja fel, majd a hétvégétől ismét melegedés kezdődik. Közben szinte minden nap számítani lehet záporokra és zivatarokra.
szóljon hozzá!