
Archív
Fotó: Gálna Zoltán
Az egykori Római Birodalom keleti jellegét ismertetik augusztus 3-án, a hetedik alkalommal szervezendő Római fesztiválon, amelynek a Maros megyei Mikháza ad otthont.
2019. július 10., 19:292019. július 10., 19:29
2019. július 10., 19:472019. július 10., 19:47
Új programokkal szervezik meg augusztus 3-án a 7. Római fesztivált – számolt be Soós Zoltán, a Maros megyei múzeum igazgatója és Pánczél Szilamér régész, a Római limes projekt vezetője.
Elmondták, míg tavaly kevesebb pénz jutott a fesztiváljelleg megvalósítására, és inkább a régészetre összpontosítottak, annak módszereit, eszközeit, illetve a feltárásokat mutatták be, az idén visszatérnek a korábbi sajátosságokhoz: római hagyományokat ápoló csapatokat fogadnak, illetve az egykori Római Birodalom keleti jellegét ismertetik.
Archív
Fotó: Gálna Zoltán
A Római Birodalom nyugattól keletig terjedt, ennek egyik hozománya volt a kultúrák találkozása, azoknak egymásra gyakorolt hatása. Az augusztus 3-ai egész napos eseményen
Ez Mikházán – az ásatások révén felszínre került leletek szerint – főleg a harci eszközökben mutatkozik meg.
De egyiptomi, kappadóciai sajátosságokról is szó lesz.
A római kor hétköznapjai, harcászati sajátosságai mellett ez alkalommal is lesz reneszánsz udvar. A Ferences kolostor kertjében és a templomban gazdag program várja a látogatókat. A Teleki Téka jóvoltából a ferencesektől származó, a Tékában őrzött régi könyvekből is látható lesz néhány darab. A régészeti ásatások során felszínre került tárgyakból szintén nyílik egy ideiglenes, egynapos kiállítás. A gyerekeket kézműves-tevékenységek várják, illetve a különböző római műhelyekbe nyerhetnek betekintést a jelenlevők: megtudhatják, hogyan öltözködtek, milyen frizurákat viseltek, hogyan és miből készítették az illatszereiket, miket főztek, milyen fűszerekkel ízesítették ételeiket a rómaiak. Sőt, a májusban, a Múzeumok éjszakáján római receptek alapján eltett savanyúságot és kompótot is megkóstolhatják.
Archív
Fotó: Gálna Zoltán
A Római fesztivált megelőzően, július 31-én a múzeum jóvoltából megvásárolt hagyományos paraszti gazdaság is megnyitja kapuit Mikházán. Soós Zoltán elmondta, a lakóházat és a bejárati székely kaput felújították, így a látogatók betekintést nyerhetnek a Felső-Nyárádmentén élő hagyományos székely társadalom mindennapjaiba is. A gazdaságot – lakóházzal, gazdasági épületekkel – 50 ezer lejből vásárolta meg a múzeum a Maros megyei tanács jóvoltából. Az eddigi felújítási munkálatokat a csernátoni Haszmann Pál Múzeum szakemberei végezték. A tájház megnyitójának eseménye a Nyárádmenti Fesztivál része.
A kormány jövő héten közvitára bocsátja a közigazgatási reform tervezetét – jelentette ki csütörtök este a miniszterelnök.
Csíkszeredai Magyar Főkonzulátus és a Csíki Vállalkozók Egyesülete idén tizenkettedik alkalommal hívja életre a Jótékonysági Katalin-bált, a közösségi összetartozás és a segítő szándék ünnepét, november 21-én, 18 órai kezdettel a Fenyő Hotelben.
A baróti anyuka ügye, aki fia méltatlan iskolai bánásmódja miatt fordult a hatósághoz, csak egy a panaszok közül. Ebben a tanévben eddig 25 beadvány érkezett a tanfelügyelőséghez, a leggyakoribb problémák a pedagóguscsere és a beiskolázási nehézségek.
A fejlesztési minisztérium biztosítja a helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt minden olyan beruházás finanszírozását, amelyet idén augusztus 19-ig elkezdtek – nyilatkozta Cseke Attila miniszter csütörtökön.
Bár az egykori Stúdió mozi épülete már szinte teljesen megújult Székelyudvarhelyen, a vetítésekre még várni kell. Mégis, ami néhány éve csupán vágyálom volt, a mozizás visszatérése a városba, ma már jóval közelebbinek tűnik.
Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.
Jóváhagyta csütörtöki ülésén az EU-tagországok gazdasági és pénzügyminisztereit tömörítő tanács (ECOFIN) Románia felülvizsgált helyreállítási tervét (PNNR) – közölte a pénzügyminisztérium.
Jelenleg nincsenek objektív okok arra, hogy nőjön az üzemanyag ára – jelentette ki csütörtökön Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
Ezután uniós alapokból is lehet finanszírozni az in vitro megtermékenyítést (IVF) támogató országos programot – jelentette ki csütörtökön Petre-Florin Manole munka- és családügyi miniszter.
Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője túlzottnak tartja a bíráknak és ügyészeknek a nyugdíjuk összegével kapcsolatos követeléseit.
szóljon hozzá!