RMDSZ-elnökjelöltek televíziós vitája, Kelemen Hunor nélkül

A Duna Televízió élő vitaműsort szervezett február 20-ára, vasárnap estére az RMDSZ elnökjelöltjei között, a Heti Hírmondóban. A vitán Kelemen Hunor nem jelent meg, mivel véleménye szerint a felek nem kaptak egyenlő feltételeket a műsorban.

Bús Ildikó

2011. február 21., 14:122011. február 21., 14:12

2011. február 21., 19:242011. február 21., 19:24

A televíziós vita az eredeti elképzelés szerint a Duna TV kolozsvári stúdiójában zajlott volna, ám műsor előtt kiderült, hogy az egyik jelölt Budapestről, a televízió központi stúdiójából jelentkezik be a vitaműsorba. Kelemen Hunor szerint a műsor ilyenszerű szerkesztése nem biztosít egyenlő feltételeket, éppen ezért nem vett részt a vasárnap esti vitában. Az RMDSZ elnökjelöltje ugyanakkor közleményében kifejtette, bízik abban, hogy a hiteles és kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében a Duna TV az RMDSZ kongresszusáig hátramaradó egy hétben talál lehetőséget és alkalmat arra, hogy a Szövetség elnökjelöltjei méltányos és korrekt módon vitathassák meg politikai programjukat.

Eckstein-Kovács Péter sajnálatának adott hangot közleményében, amiért Kelemen Hunor nem fogadta el ezeket a feltételeket, véleménye szerint ezzel több száz ezer magyart fosztott meg attól a lehetőségtől, hogy megismerjék elképzeléseit a jövőre nézve. „Sajnálom, hogy Kelemen Hunor nem vállalta a részvételt a Duna TV által sugárzott, az elnökjelölteket megszólaltató vitában. Az RMDSZ-kongresszus, és azon belül az elnökválasztás, nem csak félszáz küldött választása. Majd minden erdélyi magyar embert foglalkoztatják a közösségünk jövőjét alakító kérdések, így az is, hogy mit akarnak, mit ajánlanak az RMDSZ-elnökjelöltek” – írja Eckstein-Kovács Péter.

A Heti Hírmondó adásába Olosz Gergely Budapestről jelentkezett be, és kapcsolódott a kolozsvári stúdióból bejelentkező Eckstein-Kovács Péterhez, megvitatva a szövetség legfontosabb kérdéseit.
Olosz az összefogásra buzdította a nézőket, kiemelte: „akkor tudjuk legjobban érvényesíteni akaratunkat, ha egy erős szervezetünk van. Jelenleg ez a legfontosabb számunkra, hogy a mérleg nyelve maradhassunk.” Arra a kérdésünkre, hogy mit szól Kelemen Hunor távolmaradásához, Olosz Gergely kifejtette, szomorú, hogy az adóval való háromhetes egyeztetés után sem volt hajlandó megjelenni a vitán.

A vita tehát Kelemen Hunor nélkül zajlott, aki szerint a műsor szerkesztése nem biztosított egyenlő feltételeket a feleknek, éppen ezért nem vett részt benne.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 20., péntek

Új lehetőségeket körvonalazott a székelyföldi gazdák számára a Sepsiszentgyörgyre látogató magyar agrárminiszter

Székelyudvarhely után Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott Nagy István magyar agrárminiszter, hogy a gazdákat érintő kihívásokra válaszokat adjon, és megoldásokat körvonalazzon.

Új lehetőségeket körvonalazott a székelyföldi gazdák számára a Sepsiszentgyörgyre látogató magyar agrárminiszter
Hirdetés
2026. március 20., péntek

Romlik a lakosság vásárlóereje, a világjárvány óta nem volt ekkora visszaesés a kiskereskedelemben

A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés.

Romlik a lakosság vásárlóereje, a világjárvány óta nem volt ekkora visszaesés a kiskereskedelemben
2026. március 20., péntek

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
2026. március 20., péntek

Magyarország mezőgazdasági minisztere: bízzanak a hazai termelők keze munkájának eredményében

A gazdákat fenyegető veszélyekre, illetve az ezekkel szembeni védekezési lehetőségekre hívta fel a figyelmet pénteken Nagy István, Magyarország agrárminisztere Székelyudvarhelyen, a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumán.

Magyarország mezőgazdasági minisztere: bízzanak a hazai termelők keze munkájának eredményében
Hirdetés
2026. március 20., péntek

Kövér László: egy magyar nemzet van

Minden magyar felelős a nemzet egészéért – hangsúlyozza Kövér László házelnök, aki szerint nincs külön határon inneni és túli magyarság.

Kövér László: egy magyar nemzet van
Kövér László: egy magyar nemzet van
2026. március 20., péntek

Kövér László: egy magyar nemzet van

2026. március 20., péntek

Megszavazta a parlament, megvan Románia 2026-os költségvetése

Megszavazta a parlament pénteki ülésén a 2026-os állami költségvetést és a társadalombiztosítási költségvetést.

Megszavazta a parlament, megvan Románia 2026-os költségvetése
2026. március 20., péntek

Videójátékok és gyerekjátékok: ez volt az idei román próbavizsga témája

Nem volt túl nehéz a nyolcadikosok román próbavizsgája, a diákokhoz közel álló témát dolgozott fel. De a tapasztalat azt mutatja, nehezebb a valódi vizsgán kapott tétel. Éppen ezért a diákok tévesen mérhetik fel majd a júniusi vizsga nehézségét.

Videójátékok és gyerekjátékok: ez volt az idei román próbavizsga témája
Hirdetés
2026. március 20., péntek

A PSD az üzemanyag-drágulás hatásait enyhítő intézkedéseket sürget

A 2026-os állami költségvetés parlamenti elfogadása után a kormánynak az üzemanyag-drágulás hatásait enyhítő intézkedésekkel kell foglalkoznia – jelentette ki pénteken Sorin Grindeanu.

A PSD az üzemanyag-drágulás hatásait enyhítő intézkedéseket sürget
2026. március 20., péntek

A legfelsőbb bíróság perrel fenyegeti a kormányt a bérkiegészítések kifizetésének halasztása miatt

Perrel fenyegeti a kormányt a legfelsőbb bíróság az igazságszolgáltatásban dolgozók bírósági döntéssel megítélt bérkiegészítései kifizetésének halasztása miatt.

A legfelsőbb bíróság perrel fenyegeti a kormányt a bérkiegészítések kifizetésének halasztása miatt
Hirdetés