Ritkán tartották be a böjtöt Udvarhelyen

A húsvétot megelőző böjt befejeztével készítettünk egy körképet a székelyudvarhelyi szokásokról. Mint kiderült, itthon nagyon kevesen tartották be, aki esetleg komolyan vette, annak sajnos meggyűlhetett miatta a baja, jóllehet bizonyítottan a legfontosabb betegség-megelőző módszer. A böjt általában az ételtől és italtól való tartózkodást jelenti, amikor csak vizet lehet inni – de ennek sok változata van, attól függően, hogy mi a böjt célja.

Antalfi József

2010. április 09., 09:322010. április 09., 09:32

Galéria


\"Nem látják be a böjt igazi értékét az emberek\", nyilatkozta László Attila plébános. Tapasztalatai szerint vannak katolikus családok, akik vallásosabbak, mint az átlag, viszont ők sem vették már komolyan egy hathetes böjt fontosságát. Körülbelül 30 százalékuk tartja be valamennyire, 40% esetenként, a többi egyáltalán nem. A leggyakoribb esetleges megvonás nagypénteken történt, de ez is egyre ritkábbá vált.

A böjt kapcsán dr. Mester Zoltán belgyógyászt is megkérdeztük, aki megerősítette a székelyudvarhelyi egyházfők állításait. Ő is úgy véli, hogy senki nem veszi már komolyan szervezete nagytakarítását, viszont orvosként nagyon fontosnak tartja. Mint mondta, nem látszik lényeges különbség, ugyanannyi betege van most is, mint előtte.

Udvarhelyen a belvárosi gyorsétkezdékben sehol nem volt kapható a böjti időszakban sem olyan szendvics, amely ne tartalmazott volna húst. Még rántott sajtot sem volt kapható, pedig ez még a húsfogyasztók körében is népszerű eledel. A megkérdezett elárusítók azt nyilatkozták, hogy a leggyakoribb az az eset volt, amikor a sonkát kivetették a szendvicsből, és úgy is kifizették a teljes árat, viszont ez is eléggé ritka volt. Szójás szendvics egyáltalán nem volt kapható, állítólag a pulykamell is a „vegetáriánus” kategóriába esik. Aki hús nélküli ételt szeretett volna fogyasztani, az kénytelen volt otthon csomagolni magának, vagy egy étterem szolgáltatásait igénybe venni (a napi menük is kivétel nélkül tartalmaztak húst, csakis az a la carte rendelés esetén jöhetett szóba a böjtös menü).

Több kereskedelmi egység eladója is megerősítette, hogy semmiféle érzékelhető különbség nincs a böjtidőben, illetve előtte/utána eladott hús mennyisége között.

Amint a legtöbb kutatás igazolta, a böjt alkalmazásakor a szervezet megtisztul a káros és nemkívánatos anyagoktól. A böjt befejezésekor, mivel megtisztul a szervezet, beáll egy euforikus érzés, ami energikusabbá teszi az embert, jobb lesz tőle a közérzete. Ezért olyan elterjedt a vallásokon belül.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Idén is lesz Székelyföldi tánctábor

Huszonkilencedik alkalommal tartják meg a Székelyföldi Tánctábort július végén Felsősófalván.

Idén is lesz Székelyföldi tánctábor
Idén is lesz Székelyföldi tánctábor
2025. július 07., hétfő

Idén is lesz Székelyföldi tánctábor

2025. július 06., vasárnap

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
2025. július 06., vasárnap

Megnyitott a szentegyházi Termál Liget strand

Megnyílt a Szentegyháza Gyöngye jogutóda, a Termál Liget strand, miután a helyi önkormányzat peres úton visszaszerezte a létesítményt.

Megnyitott a szentegyházi Termál Liget strand
2025. július 05., szombat

„Mondjon le! Új bányát!” – skandálták a tüntetők Parajdon

A vízzel feltelt és részben már beszakadt sóbánya kockázatelemzését, illetve egy új bánya megnyitásáig tartó támogatásrendszer kidolgozását követelték a tüntetők szombaton Parajdon. A tömeg a kultúrháztól indulva vonult a Salrom székhelyéig.

„Mondjon le! Új bányát!” – skandálták a tüntetők Parajdon
2025. július 04., péntek

Motoros baleset a Kalonda-tetőn

Kórházba szállították pénteken délután azt a férfit, aki motoros balesetet szenvedett Korond és Farkaslaka között.

Motoros baleset a Kalonda-tetőn
Motoros baleset a Kalonda-tetőn
2025. július 04., péntek

Motoros baleset a Kalonda-tetőn

2025. július 03., csütörtök

Kritikus szakaszhoz értek a parajdi sóbányánál – a vezetékrendszer kanyarulata jelenti a kihívást

A Korond-patak ideiglenes elterelését biztosító vezetékrendszer építésének legnehezebb részéhez értek a parajdi sóbányánál. A kivitelezőnek most különösen precízen kell dolgoznia egy kanyar miatt. A munkálatok befejezése legalább tíz napot késik.

Kritikus szakaszhoz értek a parajdi sóbányánál – a vezetékrendszer kanyarulata jelenti a kihívást
2025. július 02., szerda

Öt juhot ölt meg a medve Ivóban, mielőtt kilőtték

A villanypásztor és az őrzőkutyák sem állították meg a jól megtermett hím medvét, amely öt juhot ölt meg az elmúlt két hétben egy ivói gazdaságban. Többször elkergették a hatóságok a problémás példányt, mégis visszatért, így végül ki kellett lőni.

Öt juhot ölt meg a medve Ivóban, mielőtt kilőtték
2025. július 02., szerda

Félmillió forintos segély a parajdi bánya dolgozóinak és azoknak, akiket kiköltöztettek

Egyenként félmillió forintos – 6400 lejes – támogatást kapnak a Salrom és a Sal Sind alkalmazottai, valamint a beszakadt bányafödémnél kialakított veszélyzónából kiköltöztetett családok – jelentette be szerdán Parajdon az Ökumenikus Segélyszervezet.

Félmillió forintos segély a parajdi bánya dolgozóinak és azoknak, akiket kiköltöztettek
2025. július 01., kedd

Megy a nyugtatás Parajdon: csak újabb „kisebb beszakadások”, de legalább több a hegesztő

Nem veszélyes vagy előreláthatatlan és nem számottevő – ezekkel a jelzőkkel illetik Parajdon a bányakörüli változásokat és méréseket. Azt viszont hangsúlyozzák, hogy már többen hegesztik a nagy fekete csöveket.

Megy a nyugtatás Parajdon: csak újabb „kisebb beszakadások”, de legalább több a hegesztő
2025. július 01., kedd

Megnyílt a sósvizű strand Parajdon

Egy ígéretét legalább be tudta tartani a Salrom vezetősége, hiszen szerdán megnyílt a sósvizű strand Parajdon. Néhány turista rögtön ki is használta a lehetőséget: volt, aki napozott, mások a medencében lubickoltak.

Megnyílt a sósvizű strand Parajdon
Megnyílt a sósvizű strand Parajdon
2025. július 01., kedd

Megnyílt a sósvizű strand Parajdon