
Idén az épület külső részét sikerült korszerűsíteni
Fotó: László Ildikó
Jelentős terhet róna a helyi költségvetésre egy nagyobb pályázat, így kénytelenek részletenként korszerűsíteni a település központjában lévő óvodát Székelyvarságon. Idén külső felújításokat végeztek.
2023. november 08., 08:542023. november 08., 08:54
Összesen 237 ezer lejt költhettek idén a Székelyvarság központjában lévő óvoda felújítására – tudtuk meg Tamás Ernőtől, a község polgármesterétől.
Mint mondta, a pénzt, amit Hargita Megye Tanácsának segítségével tudtak előteremteni az épület külső rendbetételére költötték,
Tamás Ernő közölte, egy nagy pályázat helyett kénytelenek voltak apróbb munkálatokra bontani az óvoda felújítását, hiszen
Fotó: László Ildikó
„Egy nagyobb pályázat esetén annyi pénzt kell kifizetni a különböző tanulmányokra, hogy jobb, ha részleteire bontjuk a projektet. Így, ha hosszabb idő alatt is, de fele annyi pénzből is elvégezhetjük a felújítást.
– magyarázta.
Az előző években egyebek mellett egy kisebb pályázatnak köszönhetően kicserélhették az óvoda ajtóit és ablakait, továbbá – egy másik projekt részeként –
Mindemellett fontos volt az épület tetőzetének rendbetétele is. Jövőre az óvoda belső tereit szeretnének korszerűsíteni:
Fotó: László Ildikó
A polgármester elmondta, hogy már van is egy tervük a kivitelezéshez, ám a megvalósításhoz 400 ezer lejt kell előteremtsenek. Ahogy korábban, ez esetben is bíznak benne, hogy kapnak segítséget a megyei önkormányzattól vagy az államtól.
Az elöljáró hangsúlyozta, nem egyszerű feladat a fiatalok itthon maradásának elősegítése a városoktól távol eső településen. Egyrészt elengedhetetlen az utak javítása, másfelöl a tanintézmények is a kornak megfelelők kell legyenek.
A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
szóljon hozzá!