
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Egy férfi ittasan vezetett, ráadásul az igazoltatás során emellett kiderült, hogy nem rendelkezik jogosítvánnyal és a gépjármű műszaki vizsgája, valamint a biztosítása is lejárt – derül ki a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből.
2021. december 17., 17:102021. december 17., 17:10
Alkohol befolyása alatt álló sofőrt kaptak el Madéfalván az éppen szolgálatukat teljesítő rendőrök csütörtökön délután öt óra körül. A 44 éves helybéli férfi a 12-es jelzésű községi úton haladt, amikor a hatóságiak megállásra intették.
Az ellenőrzés során kiderült, hogy több ponton is szabályt sértett a férfi: nem rendelkezett vezetői engedéllyel, emellett mint kiderült, az autó műszaki vizsgája és biztosítása is érvénytelen volt. A rendőrök ráadásul megállapították azt is, hogy a sofőr „nyilvánvalóan részeg”, azonban ezt nem tudták leellenőrizni, végül a férfit a csíkszeredai kórházba kísérték biológiai mintavételre. Az ügyben ittas és jogosítvány nélküli vezetés miatt indítottak eljárást.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) vasárnap este figyelmeztetett, hogy ransomware típusú kibertámadás történt a román vízügyi igazgatóság több intézménye és szervere, valamint az ország 11 területi vízügyi igazgatósága közül 10 ellen.
A decemberi fordulat utáni első napokban itthon hokibotokkal védték a terroristáktól a tömbház udvarát a férfiak, pontos beosztás alapján, amelyet mindenki igyekezett betartani.
„Referendumot” kezdeményez Nicușor Dan államfő a bírák és ügyészek körében szakmai szervezetük, a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) működéséről, felvetését azonban ellenzéki képviselők egy csoportja alkotmányellenesnek tartja.
Néma kiállás a ditrói kórházért – ezzel a mottóval hívták az embereket vasárnap délutánra a helyi plébániához. A kórházépület tulajdonosa, a katolikus egyház igényeit a használó intézmény nem tudja teljesíteni, ezért a kórházat bezárták.
Egy poszter közzétételével, hivatalos oldalán jelentette be a Netflix, hogy 2026 augusztusában folytatódik a Nobel-díjas Gabriel García Márquez leghíresebb regénye, a Száz év magány alapján készült sorozatadaptáció.
Nicușor Dan államelnök vasárnap koszorút helyezett el az 1989-es forradalom hőseinek fővárosi emlékművénél. Ilie Bolojan kormányfő pedig üzenetet tett közzé.
Két enyhe földrengés következett be vasárnap reggel Buzău megyében Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet.
Varázslatos mesék a gyerekeknek, megható szerelmi történetek és izgalmas krimik a felnőtteknek – az ünnepi időszakban számos tematikus olvasmány közül válogathatunk. Összeállításunkban a székelyföldi könyvtárak karácsonyi ajánlójából mazsolázunk.
Vasárnap kezdődik a csillagászati tél, a napforduló délután 5 óra 3 perckor lesz. A téli napforduló az a pillanat, amikor a Föld forgástengelye a legnagyobb szögben „hajlik el” a Nap sugaraitól.
Ezt a filmet három éve már láttam – futott át többször is az agyamon az Avatar most mozikba került Tűz és hamu (Fire and Ash) alcímet kapó, harmadik felvonásának nézése közben. Kritika.
1 hozzászólás