
Operatívak voltak, rövid idő alatt sikerült elfogadni az idei költségvetést Marosvásárhelyen
Fotó: Haáz Vince
Valamivel több, mint 600 millió lej lesz idén Marosvásárhely költségvetése, amelyből 150 millió lej európai uniós pályázatokból érkező támogatás. A vásárhelyi önkormányzati képviselők bő fél óra alatt fogadták el a költségvetést, és majdnem kétszer annyi ideig osztották meg véleményüket róla.
2022. február 09., 18:342022. február 09., 18:34
Míg előző években több órányi vita, egyeztetés, javaslat és szavazat után fogadták el Marosvásárhely költségvetését, idén ez nem így volt. Igaz – mint megtudtuk –,
Az ülés előtt Claudiu Maior, a Népi Mozgalom Pártjának képviselője elégedetlenségét fejezte ki az idei költségvetés kapcsán, amely szerint nem a város céljait szolgálja. Rövid beszéde után elhagyta a termet és nem szavazta meg a költségvetést.
A számokat és költségvetési tételeket Florin Crăciun, a városháza gazdasági igazgatója ismertette röviden: az idei költségvetés 622 millió lej, ebből saját bevétel 369 millió lej, az államtól remélt támogatás fejlesztésekre és fűtéspótlékra 67 millió lejt tesz ki (tavaly ez az összeg 16 millió lej volt), az uniós pénzalapokból 150 millió lejes bevételre számítanak.
De az oktatásra szánt összeg nőtt idén, hiszen a tavalyi 50 millió lej helyett, 2022-ben 75 millió lejt szánnak az oktatási intézmények fejlesztésére, az okos eszközök beszerzésére. A befektetésekre szánt költségvetés is nőtt, a tavalyi 96 millió lej helyett idén 156 millió lejt szánnak erre a célra.
A Szabad Emberek Pártjának önkormányzati képviselője, Radu Bălaş nem szavazta meg az idei költségvetést. Kifejtette: elégedett, hogy az oktatásra több pénzt szán a városvezetés, de
Szóvá tette, hogy a személyzeti kiadások sem csökkentek, holott erről többször volt szó. Véleménye szerint nem szabadna 11 millió lejt szánni a Víkendtelepre, sem 32 millió lejt a tömegközlekedésre. Mint kifejtette, nem helyes, hogy jelenleg a városi buszokon közlekedők 80 százaléka (nyugdíjasok és diákok) díjmentesen utazik. Arról is beszélt, hogy
Több román önkormányzati képviselő szóvá tette, hogy túl merész az idei városi költségvetés, és remélik, hogy sok terv és elképzelés megvalósul a benne szereplők közül. Elhangzott, hogy
Alapvetően bizakodó hangnemben zárult a rendkívüli ülés, hiszen a tavalyi évhez képest, amikor áprilisban fogadták el a helyi költségvetést, idén ezt sokkal korábban sikerült.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.
Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.
A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.
Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A jelenlegi 4325 lejről 4652 lejre emelné 2027-ben a bruttó minimálbért az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS). A szakszervezeti szövetség átlátható, méltányos számítási módszert és a minimálbér befagyasztásának elkerülését szorgalmazza.
November 6-a, péntek az utolsó nap, amikor a gazdák benyújthatják a kérelmüket az aszály sújtotta kukorica- és napraforgótermés után járó rendkívüli támogatásra – hívta fel a figyelmet kedden a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).
szóljon hozzá!