Egy fához támasztott vadászpuskát akart felvenni az áldozat, ami közben elsült, s megölte a 20 éves férfit. Az ügyben a rendőrség nyomoz – a fegyverek és lőszerek használatára vonatkozó jogszabály be nem tartására gyanakodnak.
2010. május 30., 14:132010. május 30., 14:13
2010. május 30., 14:252010. május 30., 14:25
Szombaton este értesítették a gernyeszegi rendőrőrsöt, hogy Marosjára területén, a falu melletti erdőben egy halott fiatalembert találtak. A helyszínre siető rendőrök ráleltek a halott férfira, a Sárpatak községi 20 éves K. B.-ra, akinek nyaki tájékán lőtt seb volt.
A vasárnapi nyomozás során kiderült, hogy szombaton másik öt személlyel együtt a fiatalember vadászni indult abba az erdőrészbe, amely egy szászrégeni férfi tulajdona. A vadászcsoportban az erdőtulajdonos is jelen volt. A területtulajdonos és a későbbi áldozat is vadászfegyverrel ment az erdőbe, ugyanis mindketten tagjai egy vadásztársaságnak.
Az erdő tulajdonosa, a 38 éves szászrégeni B. G. bevallása szerint lövést adott le egy képzelt célpontra, utána újratöltötte a fegyvert, s nekitámasztotta egy fának. Vélhetően K. B. el akarta venni onnan a vadászpuskát, s eközben az véletlenül elsült, halálosan megsebesítve a fiatalembert.
A halálos sebesülés ügyében vizsgálatot indítottak igazságügyi orvostani szakértő bevonásával, hogy a halál pontos okát és körülményeit kiderítsék. A nyomozás jelenleg halálos hatású fegyver jogtalan használatának és a fegyverek, valamint lőszerek használatára vonatkozó jogszabály be nem tartásának gyanújával folyik – tájékoztatott a Maros megyei rendőr-felügyelőség szóvivője.
A kis Jézus megszületett, örvendjünk! címmel szerveztek hétfőn délután ünnepre hangoló eseményt Nyárádszerdában. A kisdiákok betlehemest adtak elő, majd a közönséggel együtt népi énekeket tanultak és csuhéból angyalt készítettek.
Lakóház kapott lángra vasárnap este a Mezőzáh községhez tartozó Botadűlőn – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
Többen megsérültek a járműben, amely vasárnap délután lesodródott a 15-ös országútról, majd felborult Csobotány közelében – közli a Maros megyei tűzoltóság.
A Maros megyei gyermekvédelmi igazgatóság új módszerekkel is próbálja elérni azokat, akik hivatásként vállalnák a nevelő szülői felelősséget: állásbörzén voltak, ahol sikerült is új kollégát találniuk, de még többre van szükség.
Két ember sérült meg szombaton este a Nyárádtő Ákosfalva felőli kijáratánál történt balesetben – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
Ezernyolcszáz szovátai gyermek tanulhat úszni a szombaton átadott tanuszodában, amely nemcsak nagyobb, mint az eddigi hasonló létesítmények, hanem olcsóbb is lesz fenntartani.
Negyven férőhelyes új bölcsődét avattak fel szombaton Gyulakután. A már jól ismert zsiráffej kandikált ki itt is az épületből, amelynek falára a 46. szám került fel, ugyanis országszerte ez a negyvenhatodik felavatott bölcsőde.
Egy közösségi oldalon tette közzé hozzászólásait a szászrégeni férfi, aki egy horogkeresztet ábrázoló fotót, valamint erőszakos jellegű üzenetet is csatolt. A rendőrség hivatalból indított eljárást ellene.
Utaskísérőket alkalmaznak a marosvásárhelyi reptérre, közzétették az időpontot és a nem mindennapi követelményeket.
Újra megcsodálhatók a Milvus Csoport idei fotópályázatára beérkezett legszebb alkotások a Marosvásárhelyi Állatkertben.